Cipőpróba a Jókai Színházban

Benkő Géza (ezúttal kovácsként) és Holocsy Katalin (Hamupipőke) Dömötör Ede felvételeA kérdés az, tudunk-e még mi, felnőttek is olyan felhőtlenül belefeledkezve szórakozni egy mesén, mint ahogy azt az általunk november 17-én látott szakmai bemutató gyermekközönsége tette... Az előző évadban csupa értékelhető alakítást nyújtó Molnár Xénia első borzasztó grimasza láttán egy kisfiú úgy elkezdett sírni, hogy ki kellett őt vinni a nézőtérről. A darab tehát – élő bizonyság rá ez is – hatásos. S ha már mi sírni nem tudunk rajta, nyugtassuk magunkat azzal, hogy „hidegségünkért” cserébe tudunk úgy tekinteni e bájos mesére, mint színházi produktumra.

A függöny felgördülte után a Juraj Gráfel tervezte, egyszerűségében szép, maga után sok kívánnivalót nem hagyó mesés térben találjuk magunkat. Balra egy – a darabban állandó díszletként funkcionáló – kapu, jobbra szobabelső, piros „borítással”, e sorok íróját – lehet, hogy a közelgő karácsony miatt – szaloncukorra emlékeztette. Ebbe a meghittnek látszó térbe érkezik a gonosz mostohát, Hétzsáknét alakító Benes Ildikó. Már első, nyújtózkodó megmozdulásából sejthető, ezen az estén a legnagyobb színházi élményben nem általa fogunk részesülni. Ezt csak megerősíti a banánhéjon való egyensúlyozás teljesen hiteltelen kísérlete. Amikor pedig a művésznő dalra fakad, csak megbizonyosodunk fenti sejtésünkben, s színpadi jelenlétét megpróbáljuk csendben elviselni.

Az első képben Benes Ildikó partnere a szakácsot a „munkaruhán” túl kackiás bajuszban alakító Benkő Géza. Benkőt hármas szerepben láthatjuk az előadásban, a szakácson túl ő a takács és a kovács is. Benkő szerepével az volt a legfőbb gondunk, hogy szinte az előadás elején kioltja a mesében vibráló feszültséget. Mindannyian Hamupipőkének „drukkolunk”, és tudjuk, hogy a végén úgyis elveszi őt a királyfi. Egyrészt, mert sokszor hallottuk a mesét gyerekkorunkban, másrészt, mert milyen mese az, ahol nem így történik; de a történetnek megvan a maga íve, ahogy a kis árva lány újabb és újabb akadályokkal találkozik, és rendre leküzdi őket. Kiss József elgondolásában viszont a szakács nagyon hamar kifejezésre juttatja, hogy ő lesz Hamupipőke titkos segítője, a szemünk láttára változik át – talán kicsit hosszú dallal – szakácsból takáccsá, hogy aztán felvillanthassa varázserejét. Mindez talán könnyebbé, de az biztos, hogy fesztelenebbé teszi a darabot. Mindaz, amit leírtunk, Benkő szerepére vonatkozik, nem színészi játékára. Az most is magas színvonalú volt, számunkra az előadás egyik kiemelkedő pillanata volt, mikor kovácsként felszabadultan, látható örömmel dobolt üllőin.

A két gonosz mostohatestvért – Komáromban nevük is van, Gyöngyike és Aranyka – Holocsy Krisztina és Molnár Xénia személyesíti meg. Arcjátékban mindketten nagyon jók, kifejezők. Molnár Xénia alakítását a hétfői előadás első felvonásában azonban túlzónak találtuk. Úgy gondoljuk, olyan mértékben erősítette fel a gonoszság vonásait, hogy azok játékát inkább a komikum felé tolták el. Vagy Holocsy Krisztina lett volna visszafogott? Nem hisszük. Az ő játékát sokkal tudatosabbnak, de mindenképpen hitelesebbnek találtuk. Mintha a rendezőnek nem lett volna határozott koncepciója a két mostohatestvér szerepére nézvést, ezért a hangoskodást és a harsány gesztusokat választotta, ehhez társult az a többlet, amit a két színésznő belülről épített be szerepébe. Ez most ennyire volt elég.

A címszerepben Holocsy Katalint láthattuk. A Dobis Márta által megálmodott, egyszerűséget és tisztaságot hangsúlyozó jelmezében üde színpadi jelenség volt, mint ahogy azt már vele kapcsolatban egyszer leírtuk, nagyon szép énekhanggal. Szerepét aprólékos gondossággal építette meg. Ami különösen tetszett, hogy az udvarlós jelenetekben sem volt kihívó, alakítása mindvégig a mesei regiszteren belül maradt. Talán báli ruhája lehetett volna valamivel feltűnőbb, díszesebb.

Holocsy Katalin „mátkája” Kukola József volt, Gáspár királyfi szerepében. Kukola – ahogy a My Fair Lady kapcsán leírtuk – hosszabb kihagyás után áll újra színpadra, ezúttal főszerepben. És nem nyújt rossz alakítást. Akkor miért nem írja a kákán is csomót kereső gonosz recenzens, hogy jó alakítást nyújt? – kérdezheti joggal az olvasó. Talán azért, mert a november 17-i előadásban láthatóan nem volt „méltó” partnere Hamupipőkének. Amikor egyidejűleg álltak a színpadon, Holocsy Katalin színpadi jelenlétét sokkal fajsúlyosabbnak éreztük.

Boldizsárt, az öreg királyt Ropog József személyesítette meg, olykor kisebb pillanatnyi szövegismereti problémákkal, néhány gesztusból formálva meg a kétségbeesett uralkodót. Udvarmestere Pőthe István, akit ezúttal elemében találtunk, mind az Imposztorban, mind a My Fair Ladyben nyújtott alakításán túltett.

A már főszerepben is látott Olasz István ebben a darabban arról győzött meg, hogy átéléssel tud megformálni kisebb, a történet előrehaladása szempontjából azonban nem jelentéktelen szerepeket is. Társa Bernáth Tamás volt, kettejük közül az ő alakítása mintha egy árnyalatnyival halványabb lett volna.

A Hamupipőke komáromi előadásán jól éreztük magunkat. Az egyes képek színesek, ötletesek, meseiek, mindehhez jól társulnak a jelmezek. Ezúttal a zenei vezetéssel (Zsákovics László) sem volt gond, ami az elmúlt évad nem minden darabjáról mondható el. S az általunk eddig jószerivel csak csepült koreográfiák után e téren is „villantott” a társulat, a koreográfia tervezője Benkő Géza. Lehet, hogy gyakrabban kellene őt ebben a munkakörben (is) foglalkoztatni. Az átdolgozás a rímhányó Romhányi József munkája. A szerző méltán népszerű a magas szintű nyelvi humort kedvelők körében, azonban két felvonáson át lehet, hogy a néző megcsömörlik a felező nyolcasoktól, melyek – ha a színészek azt akarják, hogy az egyébként ötletese rímek érvényesülhessenek, akkor – a dikcióra is rányomják bélyegüket. Talán érdemes lett volna tízpercnyit húzni belőlük, és akkor feszesebb előadást kap(hat)tunk volna. (kl)