Cinkostárs az igazságkeresésben

A chicagói egyetemen irodalmi és filozófiai, a Harvardon pedig teológiai tanulmányokat folytatott – de tanult Oxfordban és Párizsban is.

Susan Sontagra mindig is nagy hatással volt az öreg kontinens kultúrája, nem véletlenül tartják őt a legeurópaibb amerikai írónak. Egy 2001-es ÉS-beli interjúban például így fogalmaz: „...közelebb érzem magam számos magyar vagy cseh íróhoz, mint sok amerikaihoz (...) arra a komolyságra, elszántságra, szarkazmusra és érzékenységre, ami az európai irodalomból árad, a legtöbb amerikai író képtelen.” Ismert világjáró volt, járt Magyarországon is. „Nagyon érdekel, hogy mi történik abban az országban. Most újabban nagy élményt jelentett számomra Tar Béla hosszú filmje, a Sátántangó, és utána gyorsan megkerestem Krasznahorkai László lefordított könyveit, amelyekből a filmek készültek. Hallatlanul érdekes olvasmányok. Nagyon közel érzem magam ahhoz, amit ez a két ember csinál. De hát így vagyok Nádassal, Esterházyval is” – nyilatkozta Váradi Júliának ugyanebben az interjúban.

Sontag nagy hatású esszéinek témái között szerepel a kortárs kultúra, a fényképezés, a betegség mint metafora, az AIDS, a halál, az erőszak és a kegyetlenség, amelyet a média közvetít. ĺrói munkásságát és közéleti szereplését világszerte rendkívüli érdeklődés övezte. Literátori jelentőségét egyebek mellett számos rangos irodalmi díja is mutatja: 1976-ban például az amerikai művészek irodalmi díját, 2000-ben pedig az amerikai Nemzeti Könyvdíjat nyerte el. „Nemzetközi médiumsztárrá vált – írja Varga István –, akit mindenhova meghívnak, hogy véleményét valamilyen társadalmi jelenségről elmondja. Egyesek szemében kultikus gondolkodóvá nőtte ki magát.”

Soha nem titkolta baloldali elkötelezettségét, és több mint két évtizeden keresztül polgárjogi aktivistaként is hallatta a hangját. Az amerikai PEN Club elnökeként több kampányt is kezdeményezett a világ bebörtönzött íróinak szabadon bocsátásáért. Az 1990-es években Jugoszláviába utazott, és a polgárháború jogsértéseire hívta fel a figyelmet. A New York-i ikertornyok romba dőlését követően nagy visszhangot és felháborodást kiváltott cikkében az USA felelősségére is rámutat a bekövetkezett tragédiában, és megállapítja, hogy Amerika sohasem állt távolabb attól, hogy felismerje a valóságot, mint szeptember 11-e után.

A zsidó származású Sontag éles bírálója volt az amerikai kormánypolitikának. 2003-ban, a német könyves szakma Béke-díjának átvételekor például kijelentette, hogy „az amerikai kormányt a legszélsőségesebb jobboldaliak uralják”, miközben Busht csak így nevezte: „az a szörnyű ember Texasból”. Különben 2001-ben, amikor a zsidó államban a Jeruzsálem-díjat vette át, beszédében határozott nemtetszésének adott hangot az izraeli politikát illetően is, és külön elítélte a „tűzerő aránytalan használatát a palesztinokkal szemben”, valamint javasolta az izraeli települések felszámolását a megszállt területeken.

ĺrói-gondolkodói krédóját is talán ebben a jeruzsálemi beszédében foglalta össze legtömörebben és legpontosabban: „Mi, írók a szavak teremtményei vagyunk. A szavaknak értelme van. A szavak irányt mutatnak, nyilak, amelyek a valóság elevenjébe fúródnak. (...) Az író elsődleges feladata nem a véleményformálás, de az igazság kimondása, az, hogy ne legyen cinkostárs a hazugságban, tettestárs a félrevezetésben. Az irodalom finom árnyalatok birodalma és ellenáll az egyszerűsítő szólamoknak. Az írónak az a feladata, hogy nehezebben higygyünk a szellemi rablóknak. Az írónak az a dolga, hogy legalább egy kicsit olyannak láttassa a világot, amilyen – különböző tapasztalatokkal, követelésekkel és részletekkel zsúfoltnak.”

Ez a gondolkodásmód tehette Susan Sontagot „Amerika lelkiismeretévé”. A lelke most elszállt, de ismereteinek, felismeréseinek jó részét a világ számos nyelvére lefordított könyvei őrzik.