Cigány vagy? Köcsög vagy? Lúzer vagy?

C, mint Carlo A Párizsnak egyetlen utcája van, amely mellett szorosan összetapadva szoba-konyha-kamrás kis viskók állnak. Nincs vízvezeték, nincs hulladékelszállítás. A többség a Párizs végében álló, Eiffel-toronynak csúfolt villanyoszlopról lopja az áramot. Mellette, a valamikori ipari vasút fölött omladozó betonhídhoz járnak a dolgukat végezni azok, akik nem ástak maguknak pottyantós budit a régi, betelt pöcegödrök mellé. Játszódhatna itt egy jó kis tinidisztópia, szörnyek bújhatnának elő a közeli bányából vagy erdőből – Bódis Kriszta regénye azonban a mai Magyarországról mesél. Egy meg nem nevezett Zagyva-parti város cigánytelepéről, a rendszerszintre emelt előítéletességről, a maga nyomorúságát és kiúttalanságát folyvást újrareprodukáló közegről. „Nem akarok bűnöző lenni, mint az apám, nem akarok gettóban élni, nem akarok lenézett cigány lenni, focista akarok lenni. Csatár vagy kapus. Csatár vagy kapus. Csatár vagy…” – ezt hajtogatja magában a könyv 15 éves hőse, Farkas Károly, alias Carlo. A telepen persze a legutolsóknak is vannak álmaik, Carlo mégis más egy kicsit. Érzékenyen reflektál a világára: egyebek mellett azon gondolkodik, miért gyűlöli a gettót, amikor bárki száját elkenné pusztán a szó kiejtéséért; miért utál cigány lenni, amikor közben büszke rá; miért van az, hogy a telepen mindenki csak a maga boldogulását hajtja, s miért nem tesz senki semmit a többiekért. Carlo némileg ennél is több: döntéseivel, cselekedeteivel mozdít egy kicsit saját és társai világán. Azokén a gyerekekén, akik a felnőttek hibáiból ezen az isten háta mögötti telepen csapdába estek. A szerző Carlót egy döntéshelyzetben állítja elénk. A fiú fát lop az erdőn, a rendőrség tetten éri, a 30 ezres bírságot be kell fizetni, de az esetet nem meri elmesélni az őt nevelő keresztanyjának. Marad a nagybácsi, Jenő, akinek viszont nem jó tartozni, mert az adósságot, a szívességet kamatostul szokta behajtani. Mindennapos történet ez, logikus ok-okozati lánccal. De Carlo előtt párhuzamosan megnyílik egy másik út is: ha a telepi fiúkból szervezett Párizs FC-vel megnyeri az augusztus 20-ai tornát, ösztöndíjat kaphat a pesti futballakadémiára. Persze, ez a küzdelem azért jóval összetettebb: soha nem elég egyetlen tétmeccset megnyerni a mezítlábas csapattal… Bódis Kriszta jól érzékelhetően modellszituációt állít elénk Carlo Párizsban című regényében, de jó érzékkel lefékez, mielőtt elmozdulna az irritálóan didaktikus üzenetek felé. Frissen felvázolt karakterek és epizódok laza láncolatából áll össze a történet, amelynek legnagyobb erénye a tárgyilagos empátia. És ebből akarva-akaratlanul ránk is átsugárzik valami. Bódis Kriszta: Carlo Párizsban.Pozsonyi Pagony – Tilos az Á Könyvek, 2014.216 oldal. Lady Gaga bőrében „Mikor fiatal vagy, azt mondják, majd túljutsz rajta, és ezt úgy mondják, mintha amit éreznél, nem lenne valóságos, vagy csak gyakorlás lenne valamire, ami majd még később jön el az életed során. De csak az számít, ami most van. A szeretet, amit ma érzel, csak ez az a szeretet, amit ismersz, jó vagy rossz, ezzel kell boldogulni. Az emberek nem veszik észre, hogy néha egy érzés olyan erős, hogy inkább csak lefeküdnél és meghalnál, mint hogy tovább érezd. Nem mondom, hogy ez jó. Csak azt mondom, hogy megtörténhet. És ezt onnan tudom, mert velem megtörtént.” Van, aki nem érzett így soha? James Lecesne minimalista kisregényének címadó főszereplője, Trevor körül egy pillanat alatt fordul meg a világ. Pedig látszólag nem történik semmi. Az egyes szám első személyben elmesélt történet – tekinthető akár naplónak is – elején egy 13 éves, életvidám, humoros, kissé különc fiú áll előttünk. Illetve fekszik: házuk előtt, a gyepen, hátában egy hatalmas konyhakéssel. Performansz ez, a srác arra kíváncsi, mit lépnek az arra haladók a megdöbbentő látvány hatására. Véletlenül sem az elfoglalt, folyton dolgozó, este pedig valamilyen vetélkedő vagy valóságshow előtt lazító szülők figyelmét szeretné magára írányítani. Trevor művész akar lenni. Példaképe Lady Gaga, így semmi furcsát nem lát abban, hogy közel 100 dollárt költ kellékekre – bokáig érő overallra, szőke parókára, ezüst flitteres pelerinre, oversized napszemüvegre, platform csizmára és csillámporra –, és a Halloween-partyn példaképe bőrébe bújik. Trevor énekel, táncol, megrendez egy színjátszó körös musicalt, s közben még az iskola menő arcaival is barátkozik. Pinky, az élsportoló srác egyik napról a másikra a legjobb, bizalmas barátjává válik. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozik. „Trevor! Utálom, hogy ezt kell írnom, de buzi vagy, gyenge ember, és talán meg sem érdemled, hogy éljél. Pinky” – ennyi az üzenet. Valakik az iskolában már elindították a pletykát, amely suttogásból egyre masszívabb zajjá dagad; az ujjal mutogatást követi a fizikai bántalmazás; beszállnak a suli meleg aktivistái; a szülők hirtelen szükségét érzik, hogy kínos beszélgetéseket kezdeményezzenek – és mintha mindenki arra akarná kényszeríteni Trevort, hogy kimondjon valamit, amit nem érez át, nem gondolt végig, nem fogalmazott meg magának. Valakik azonban megtalálják a megfelelő kifejezést, a fiú iskolai öltözőszekrényébe belekarcolják: KÖCSÖG. Ez után jön egy marék aszpirin, a kórház, majd a felismerés, hogy mindig van valami, aminek örülni lehet, mindig akad valaki, aki hajlandó mellénk állni a bajban. A szerző a kilencvenes években először drámai szövegként írta meg Trevor történetét. Ebből forgatókönyv – és egy 18 perces, Oscar-díjas rövidfilm – született, a család legifjabb tagja pedig a magyarul a közelmúltban megjelent, immár 21. századi kisregény. Az USA-ban a „Trevor-projekt” azonban jóval túlmutat az irodalom határain: nemi identitásukat kereső fiataloknak szóló segélyvonal és biztonságos portál is kapcsolódik hozzá. Tájainkon még mindig nem találjuk a kulturált hangot, hogyan lehetne a szexuális másságról beszélni. És bár az utóbbi években az ifjúsági regényekben szinte kötelező szereplővé vált a meleg barát/leszbikus barátnő figurája, különösen nehéz a nemi identitás kérdéseit a gyerekekre alkalmazni. Lehet, hogy a Trevor segít megtalálni néhány kulcsmondatot. James Lecesne: Trevor.Pozsonyi Pagony – Tilos az Á Könyvek, 2014.96 oldal. Medvék és rozmárok Kedves szülők! Gondoltak már arra, mit tenne serdülő gyermekük, ha néhány napra magára hagynák? Nem akarják tudni. Kedves serdülő gyermekek! Gondoltatok már arra, mihez kezdenétek magatokkal, ha jó anyátok és apátok néhány napra magatokra hagyna benneteket? Lehet ötletelni… A Lolito annak a sok tekintetben koraérett – más tekintetben meg elhanyagolt – generációnak a regénye, amelynek az életéből szinte teljesen eltűntek a szülők. A szerző, Ben Brooks 1992-ben született, tehát ehhez a generációhoz tartozik, ennek a generációnak a nyelvén ír. A Lolito az ötödik regénye, melyben izgalmasan keveredik abszurd és realitás, fantázia és valóság. Illusztrációként álljon itt a főszereplő, Etgar egyik verse – afféle elbocsátó szép üzenet a hűtlen kedvesnek (aki innentől dagadt rozmárnak tekintendő): Vers Alice-nek 4. Régóta most először szexelek majd mással, és / kurvára durva lesz, oké? A legrémesebb medve a / földalattin utazás, ha nem vagy itt. / Mindent végigjártunk, száz pennyt hajítottunk bele / a Temzébe, rumot vedeltünk, és bronzoroszlánokat / lovagoltunk meg együtt. Bekented a kezemet, / amikor sebes lett és vörös. / Talán ha valami meleg helyen ütközünk, / nem is lenne már ütközés. Ha gondolod, / küldj nekem légzsákot. Kijön a rohadt vaskos narancsbőrös / combjaidból, te elbaszott picsa.” Etgar egy angol vidéki városban él, szülei éppen Oroszországban járnak, a nagybácsi esküvőjén a kedves onlány menyasszonnyal. A regény gerincét négy nap története alkotja: Etgar a nagy nihil közepette megtudja, hogy Alice, akivel 1037 napja jártak együtt, hazudott; szó sem volt smárerőszakról, ő maga nyúlt Aaron Mathews gatyájába. Hősünk innentől részegen fetreng, házibulikon verekszik, majd chatelni kezd egy felnőtt oldalon. Fennakad a hálón Macy, az unatkozó háziasszony, akivel a privát beszélgetés egyre meghittebbé válik. A „Londonban élő üzletember” és az „üzleti ügyben a hétvégén éppen Londonba készülő” asszony egy szállodában találkozik. Etgar 15 éves. Macy 46. Etgar mindentől szorong – a medvéktől, a haláltól, a baltás gyilkosoktól... és az egész élettől. Macy testét lila foltok borítják. Két napra beveszik magukat egy hotelszobába, egy mindentől elzárt, privát világba. Hogy aztán pár nap múlva egy pedofilbotrány szereplőiként lássák viszont magukat a médiában. Nincs tanulság, talán csak annyi, hogy az élet... az bizony néha ilyen. Ben Brooks: Lolito.Agave Könyvek, 2014.261 oldal.