Búcsú Marián Zednikovičtól

Pozsony. Tegnap az Astorka Korzo 90 színházban családja, barátai, valamint kollégái vettek végső búcsút Marián Zednikovič színművésztől, aki 56. életévében, rákbetegség következtében hunyt el péntekről szombatra virradó éjszaka.

Pozsony. Tegnap az Astorka Korzo 90 színházban családja, barátai, valamint kollégái vettek végső búcsút Marián Zednikovič színművésztől, aki 56. életévében, rákbetegség következtében hunyt el péntekről szombatra virradó éjszaka.

Tiszteletét eljött leróni többek között Zuzana Kronerová, Vlado Černý, Ady Hajdu, Anna Šisková, Miroslav Noga és Stano Dančiak. Vlado Černý azokra az időkre emlékezett búcsúbeszédében, amikor együtt üldögéltek a híres Stefánia kávéházban, és saját teátrum megalapításáról álmodoztak, hogy minél több darabban játszhassanak együtt. Zuzana Kronerová, akivel évfolyamtársak voltak a színművészeti főiskolán, egyebek közt Zednikovič személyiségét idézte fel, amikor arról beszélt, hogy szívesen barátkoztak vele, a találkozókon áradt belőle a humor, a tréfa, a nevetés, vitte a prímet. „Veled egy dimenzióval kevesebbek lettünk” – mondta, majd kellemes repülést kívánt neki. „Érezd jól magad – folytatta –, kellemes találkozást Charlie Chaplinnal, akit annyira imádtál. Biztosan jól kijöttök majd egymással.”

A végtisztesség részeként híres alakításait idéző filmepizódokat vetítettek.

Marek Maďarič kulturális miniszter is megemlékezett Marián Zednikovič nagyságáról. Több cseh színész is jelen volt a végső búcsún.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?