Az elmúlt időszakban többször felröppentek olyan hírek, miszerint Bryan McFadden búcsút int a társainak, az angol és az ír bulvárlapokban már régóta téma volt a kiválás.
Bryan kilépett a Westlife-ból
Ezért, amikor az elmúlt héten a fiúk rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták össze a zenészvilágot Dublinba, szinte biztos volt, hogy az énekes kiválását hozzák nyilvánosságra. ĺgy is történt, hivatalosan is bejelentették, hogy megfogyatkozott az ír Westlife, az utóbbi évek legsikeresebb európai fiúcsapata. Bryan döntése állítólag még a menedzserüket is nagyon meglepte. „Először azt hittem, viccel, mert rendszeresen csinált ilyesmiket, állandóan ugratott bennünket, de végül meggyőzött arról, hogy belefáradt a popsztárok életébe, és már nem tudná szívvel-lélekkel csinálni. Sajnálom, hogy így alakult, mert a fiúk nagyon jól kijöttek vele” – nyilatkozta a menedzser, Louis Walsh. Bryan nem adott lehetőséget a társainak arra, hogy a döntésében befolyásolják. A hivatalos nyilatkozatában elárulta, már jó ideje törte a fejét azon, hogy változtat az eddigi életmódján, mivel sokkal több időt szeretne tölteni a feleségével, Kerryvel, és két kislányával, Mollyval és Lilly Sue-val.
Nehéz megjósolni, hogyan alakul ezek után a Westlife jövője. A fiúk ugyan bejelentették, hogy Bryan nélkül is folytatják a zenélést, csak a gyakorlat azt mutatja (lásd: East 17, Take That), hogy egy-egy ilyen kiválás elindítja a lavinát, felszínre kerülnek a tagok közti nézeteltérések, amelyek előbb vagy utóbb, de inkább előbb a csapat feloszlásához vezetnek… (z, pj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.