Bravúrok és bizonytalanságok

<p>Az 51. Jókai Napok második napjának délutánján,illetve harmadik napjának délelőttjén három versenyelőadás és egy vendégelőadás várta az érdeklődőket.</p>

HORVÁTH GERGŐ

A rozsnyói G.I.K.SZ.E.R. Diákszínpad Kristóf Roland vezetésével A balerina című mesejátékkal érkeztek a fesztiválra. H. Ch. Andersen A rendíthetetlen ólomkatonájának sajátos adaptációját a társulat történetében mindössze két előadás előzte meg: a tavaly előtti Thébai Kft. és a tavalyi Dr. Karolina Show. Rozsnyón az amatőr színjátszásnak nincsenek olyan hagyományai, mint például Füleken, Dunaszerdahelyen, Kassán, Komáromban vagy Losoncon, így ezen az előadáson még érezhető volt a kiforratlanság.

A féllábú ólomkatona

A történet nagyrészt a narrátor vezetésével haladt, kissé könnyelműnek tűnő megoldásokkal, és több kiaknázatlan lehetőséggel tarkítva. Nehéz ugyanis átélni a féllábú ólomkatona sorsát anélkül, hogy valamiképp külsőleg is reprezentálnák. Nyilvánvalóan az sem segített, hogy a társulat keveset tudott készülni, és az utolsó hetekben eszközölt változtatások sem tudtak beérni. Így nem érződött egy egységes rendezői koncepció sem, és a színjátszókban rejlő potenciál is háttérbe szorult. A fény-árnyék játékok viszont jól működtek, és a táncos koreográfiák is tudtak új ízt csempészni az előadásba. Csakhogy Andersen ólomkatonájának megrendítő története ebben az adaptációban nem tudott kibontakozni. Persze a feladat továbbra is adott, mert szigorúbb és folyamatosabb vezetés mellett a G.I.K.SZ.E.R. Diákszínpad is megszerezheti azt a magabiztosságot, amely a siker záloga lehet. Az, hogy évről évre megmérkőznek a Jókai Napok mezőnyében, minden bizonnyal hozzá fogja őket segíteni ennek eléréséhez. Figyelemre méltó, hogy Rozsnyón megindult az amatőr diákszínjátszás. A fesztiválon való jelenlétük talán fontosabb, mint azt ők maguk gondolnák.

Elementáris jelenlét

Bemutatkozott a mezőny második újonc társulata, a ZsírZsiráf is. A két tagú csoport (Till Tímea, Zsidek Pál) Miklós László rendezésében Visky András Megöltem az anyámat című identitásjátékát mutatta be. A darab Bernadett és Csipesz, két nevelőintézeti árva, a totális kiszolgáltatottság történetét dolgozta fel.

Miklós László precízen szerkesztett, erős atmoszférájú, minimalista előadást vitt színpadra, ám sikerében óriási része volt a szereplőknek. Till Tímea lehengerlő alakításával, zavarba ejtő profizmusával és elementáris színpadi jelenlétével állva hagyta az időt maga körül, és kivette a tollat a kritikus kezéből. Közben pedig továbbra se felejtsük, hogy felnőtt, de amatőr színjátszókról beszélünk. Van abban valami törvényszerű, hogy egy előadás csak egy ilyen alakítást bír el, ennek ellenére vitathatatlan, hogy Zsidek Pál is kiváló teljesítményt nyújtott. Az előadás egy-egy ponton ugyan vesztett ritmusából, ez azonban nem bizonyult igazán befolyásoló tényezőnek.

Az ember-ke tragédiája

Csütörtök délelőtt a dunaszerdahelyi FÓKUSZ Diákszínpad Madách Imre és Karinthy Frigyes nyomán Az ember-ke tragédiáját mutatta be, Jarábik Gabriella rendezésében. A tavalyi Ágnes asszony balladája után idén egy formabontónak szánt – egy gimnáziumi osztályt életébe helyezett táncos-zenés – átirattal érkeztek, mely azonban nem feltétlenül találkozott a nézői igényekkel. A helyenként inkoherens szövegkönyv és az nehézkes jelenetfűzés miatt a madáchi tragikum voltaképpen közvetítetlen maradt, és a katartikusnak szánt csúcspontok is az összegész szintjén rekedtek, háttérbe szorítva ezzel az értelmezési rétegeket.

Ezek ellenére a társulattó megszokott önfeledt színpadi jelenlét ismét adott volt, de a tavalyi szintet nem sikerült megugraniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?