Boldogsága a közönség szeretete volt

Különös képessége volt – úgy játszott, hogy szinte mindenkihez külön-külön szólt a színpadról. Kapcsolata volt az egész nézőtérrel. Ezért is nem lehetett nem szeretni őt. Bájos volt, és kortalan. Egyszerű és tökéletes. Talán sokakban él róla az a kép, amikor Gobbi Hilda születésnapját ünnepelték a Katona József Színházban, s ő lila ruhában kilépett a színpadra. Alázatos mosollyal, szeretetet sugárzó tekintettel fordult az ünnepelt felé, aztán sajátos „angyalhangján” elkezdte a dalt: a boldogság... a boldogság... ha érzed, a közönség szeret. Ő, Tolnay Klári, a magyar színjátszás nagyasszonya boldog lehetett. Szerette a közönség.

A Rózsi nevet kapta a szüleitől, Katyiként ismerte meg a közönség, és Kláriként lett nagy színésznő. Az 1942-ben készült Katyi című filmet ő tette pergővé és népszerűvé: az egész ország megszerette a Katyi-dalokat, amelyeket Tolnay Klári ízes palóc nyelven énekelt. Azon a nyelven, amelyet otthonról, Mohoráról hozott. Budapesten született ugyan, de Mohorán nőtt fel.

1934-től szerepelt filmvásznon, s közel száz filmben és tévéjátékban játszott. Korai filmjei közül talán a legismertebb a Pacsirta. Kosztolányi regényének filmes átiratát a kitűnő színészhármas, Tolnay Klári, Páger Antal és Nagy Anna remekelése tette emlékezetessé. Idős házaspárként megdöbbentő erővel láttatják a keserű szomorúságot, amely abból fakad, hogy bár egész életüket a lányuknak szentelték, valójában mégsem szeretik. A film a színészi alakításokkal hangos sikert aratott a cannes-i filmfesztiválon is. Tolnay Klári szinte elmaradhatatlan szereplője volt a klasszikus magyar irodalmi művek filmes adaptációinak. Láthattuk egyebek közt a Légy jó mindhalálig-ban, a Beszterce ostromában, a Rokonokban, a Fáklyalángban, a Fekete gyémántokban, A koppányi aga testamentumában.

Színpadi szerepei is jelentősek. Első színháza Várkonyi Zoltán színháztörténeti jelentőségű színháza, a Művész Színház volt, innen került 1948-ban a Vígszínházhoz, majd 1950-ben a Madáchba szerződött át, s ennek a teátrumnak volt a tagja élete végéig. Ahogy filmen a magyar irodalom híres figuráit, színpadon a világirodalom nagy női alakjait keltette életre.

Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeo és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, a Három nővér Irinájaként, a Sirály Arkagyinájaként vagy Blanche-ként a Vágy villamosában. Visszafogottan és bölcs tartassál alakította Gizát a Macskajáték Játékszín-beli előadásában Psota Irén és Törőcsik Mari partnereként.

A kilencvenes években volt olyan évad, hogy öt főszerepben léphetett színpadra. Az utolsó szerepei egyike, amelyet szinte jutalomjátékként kapott, színházi legendává vált: nagy kettősük Mensáros Lászlóval a Kései találkozásban. Művészetének elismeréseként kétszer jutalmazták Kossuth-díjjal, megkapta az érdemes és kiváló művész címeket.

Szerepre készült, Szabó Magda Régimódi történetében játszott volna, ám 1998 október huszonhetedikének reggelén nem ébredt fel, álmában érte a halál.

Két évvel később Mohorán emlékházat avattak a tiszteletére, ahol ma felavatják bronz mellszobrát.