Az iszlám sajtó a cionista világ-összeesküvés propagandafilmjének tartja a Mátrixot, a hivatalos cenzorok szerint viszont csak erőszakos és sérti az emberek hitét.
Betiltották a Mátrixot
Egyiptomban a legfőbb cenzortestület betiltotta a Mátrix második részét, mivel véleményük szerint erőszakos, illetve a teremtés és a létezés kérdéseinek feszegetésével a vallást is támadja. A tizenöt tagú, kritikusokból, akadémikusokból, írókból és pszichológusokból álló testület szerint a film megbolygathatja az ország társadalmi békéjét is.
A testület nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a filmben elhangzottak ellentétesek mindazzal, amit a három nagy világvallás az univerzum keletkezéséről és a létezés egyéb fontos kérdéseiről gondol, így a Mátrix – Újratöltve sértheti egyes emberek vallási érzületét is. A cenzoroknak leginkább az nem tetszett, hogy a történetben Neo az Építész, azaz tulajdonképpen a világ teremtője és ura, ellen veszi fel a harcot.
Egyes vélemények szerint azonban a cenzorok csak a szélsőséges egyiptomi lapokban indított sajtópropaganda nyomásának engedve tiltották be a filmet. Már a hollywoodi produkció első része is magára vonta az iszlám sajtó haragját, mivel a Mátrix szerintük cionista és a zsidó hitet terjeszti. A fundamentalista kritikusok értelmezésében Zion, az emberi ellenállók városa a cionista eszmék megtestesülése. (i)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.