Bele a semmibe – rejtélyes vágta

Úgy érdemes leülnünk a képernyő elé, hogy nem nézünk meg a DVD-borítón semmilyen adatot. Főként a műfaji megjelölést ne keressük az információk között. Ennél a produkciónál ugyanis fokozottan érvényes, hogy úgy adja magát a leginkább, ha szépen előrehaladva magunk fedezzük fel a műfaji jellemzőket, és magunk határozzuk meg eme besorolási kategóriát.

Ugyanis – ha a lélektani háttér összefüggéseinek felfedezésére s a karakterek boncolgatására vevők vagyunk – nagyon sokáig tudjuk élvezni azt, hogy nem vagyunk képesek lemérni-megállapítani, merre megy el a stílusábrázolás, milyen mértékig törekszik a hitelességre az induló sztori realizmusa. Hosszú ideig önmagában ez is feszültségteremtő erő és kíváncsiságunk fokozó eleme tud maradni. Már ez sejteti, és a végére be is jön, hogy a Bele a semmibe (eredeti címe: Gone) feszült szórakozás, nem kis lelki tortúra, nem könnyen kitörölhető másfél óra.

A sydneyi repülőtérre nagy elánnal megérkezik Alex (Shaun Evans), tele kíváncsisággal és várakozással. Nyitott, kalandvágyó fiúnak néz ki, ahogy beleveti magát az ismeretlen nagyváros forgatagába, lezserül, lobogó szőke hajjal. Amerikából repült, de nem az ausztrál főváros érdekli, szeretne továbbindulni immár a szárazföldön, csakhogy lekési a kiszemelt távolsági buszt. A következő viszont csak másnap indul, ezért egy vaskos ausztráliai útikönyvvel a kezében kénytelen a buszpályaudvar lépcsőin dekkolni. Ekkor bukkan fel Taylor (Scott Mechlowicz). Csupa titok, ahogy megakad a szeme a szőke fiún, s ahogy egy alsóbb lépcsőfokra leülve stíröli őt. Talán mert felismeri benne az amerikait, vagy valami más okból, nem tudni még, de odaszól neki, hogy: „Úgysem találod meg a könyvben, amit keresel.” Szó szót követ, mígnem Alex lelkesen követi a rövidre nyírt, feketehajú Taylort. Egy diszkóban kötnek ki, majd hajnalban Alex egy lányt ölelve arra ébred, Taylor polaroid géppel megörökíti őt, ahogy egy hozzájuk csapódott lányt, alkalmi ismerőst, egyéjszakás kalandhősnőt ölel. Ez a fotó lesz tárgyi mozgatórugója az eseményeknek. Lelki előbbre vivője, és egyre izgalmasabb titka a filmnek viszont abból fakad, majd egyre terebélyesedik, hogy a reggeli ébredés után, anélkül, hogy búcsút vennének a mulatozás közben levadászott csajoktól, a két fiú egy strapabíró klassz kis terepjáróval nekivág Ausztrália kiterjedt távolságainak. Csak úgy cél nélkül, bele a semmibe, hogy minél több kalandot megélhessen. A kalandot egy kiadós tankolással (reggelivel) kezdik az egyik gyorsétteremben. Taylor rájön, Alex nem egyenes ember: közeledésére a házába visszabújt csiga módjára viselkedik, rejtőzködő, gyanakvó és bizalmatlan alak, aki hazudik. A következő kép a nyílt tengerpart, közel távolban csak dűnék s a két srác, ahogy belegázol és jóízűen lubickol a habokban. Taylor vádaskodón veti Alex szemére, hogy nem beszélt a barátnőjéről, mi több, letagadta. Kipakol neki, hogy nem igaz, amit vetített neki megismerkedésük elején. Vagyis nem fedi a valóságot az, hogy baráti látogatóba indult. Az egyetemi évei alatt megismert barátnője, Sophie (Amelia Warner) után repült Ausztráliába. Taylor neheztelve adja tudtára, őszinteséget remélt, nyíltságot, cimboraságot, de ekkor még úgy tűnik, megbocsát, ezért Alex gyanútlanul követi, s bízza rá magát. Sophie-hoz hajtanak, s mivel hármuk között szikra pattan, a szerelmespár nem pattintja le Taylort, úgy döntenek, társulnak a fiúhoz, s nem távolsági busszal indulnak nyári nagy kalandra. Alex egyre inkább gyanakszik, egyre féltékenyebb, s egyre titokzatosabbá válik számára Taylor – nem igazodik ki a szándékai között. Szeretne megszabadulni tőle, átszállni egy buszra. De Sophie vonakodik, nem sérthetik meg Taylort. Rábeszélésére mégis hármasban folytatják, ám ekkor Alex és a néző számára – aki szintén nem tudja, mi a gubanc, s mi izzítja a két fiú közti feszültséget – már minden nagyon gyanús. Taylor rejtélyes szándékával egyre közelebb kerül a maga alatt lévő féltékeny Alexhoz, ahogy az egyik pihenő alkalmával egészen közel hajol hozzá, és rébuszokban megvallja neki, mi motiválja fura viselkedését. E vallomás után már nincs vissza, csak előre, bele a titkokat rejtő semmibe. Még egyszer megállnak, utoljára. Külön-külön vesznek ki szobát a motelban. Ám Taylor éjszaka bekönyörgi magát Alexhez. S a szőke srác kétségbeesésében ajtót nyit, megadja magát… Ekkor kezdődik a pokol. Egyre megtévesztőbben tekergünk a rejtély labirintusában.

Ekkor derül ki, hogy ez az izgalmas road movie nem az, aminek hittük. Más műfajba torkollik, mint amit reméltünk tőle. Ám aki szereti a titokzatos, veszekedésekkel, lelki viharokkal tarkított utazást, annak jó utat. Megéri betársulni a fura hármashoz, s végigvágtatni velük az ausztrál vadrengetegben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?