Kultúra

Bartók Imre: Szia

Tárca a Szalonban.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. január 31. 19:20

Bartók Imre: Szia
- Fotó: Shutterstock

Mondom neki, hogy van a tápláléklánc, a nagy megeszi a kicsit, a kicsi a még kisebbet, a legnagyobb meg a nagyot meg az annál kisebbeket is. Aztán a legnagyobbat senki nem eszi meg, csak a legkisebbek, de csak akkor, ha már elpusztult. A holttestét rágcsálják, és közben odahívják a haverjaikat is, akik még kisebbek. Bonyolult ez. Mondom a gyereknek, szociáldarwinizmus, de mire kimondom, odaég a rigójancsim. Rázom a vézna vállát a szerencsétlennek, úgy üvöltöm, emberek közt is ez megy, hát nem érted? Életre-halálra. Most elmagyarázom, hogyan.

Én például félek a Nagyírótól, anyám viszont tőlem fél. Érted? Érted. Melyikünk kicsi? Anyám szereti a Nagyírót, zabálja virágait. Én félek tőle, nyilván mert magamat látom benne. Elvesztegetett álmaim reszketeg étere borong a szemében, vagyis borongott, zengett, amikor egyszer találkoztunk, és girosztól gyantás kezemet, előemberi ösztönöktől vezérelve felé nyújtva, köszöntem neki. Alásszolgája. Tisztelt uram. Nagyrabecsült kend. Mélységes kút. Te kőcsipkés chartres-i katedrális, te hegyomlásnyi idea és szó, te könnyű, fáradt gyönyörűség, itt állok előtted, hát láss meg engem is, emelj fel magadhoz. Nem látod, mennyire szenvedek?

Azt mondtam, szia.

Lehet, hogy nem egészen így történt, és inkább azt mondtam, helló. A lényeg, hogy szenvedésem tényét, súlyos, tompán csengő realitását tűpontosan regisztrálta, megértette, elraktározta magában, hiszen utóbb így emlékezett a történtekre: „Abban az arcban én benne láttam minden fájdalmat, bántást, sértést.” Ő fecsegésnek szánta, de nekem mintha hályog hullt volna le a szememről. Olyan volt ezt olvasni, mint amikor a kis Másenyka meglátogatta Rahmanyinovot a kórházban, behozatott egy versenyzongorát az ágya mellé, és elprüntyögte neki az Op. 24-et, amire a mester így szólt: „Megérintette a lelkem”, aztán meghalt.

Ugyanezt éreztem én is. Megrendültem. Barmok közt nevelkedtem, soha az életben esélyem sem volt az önismeretre, most azonban mindaz a fájdalom, bántás, sértés, amiről a Nagyíró megemlékezett – az én fájdalmamról! –, mindaz a kín, ami addig morajló őskáoszként, csendesen pusztította a lelkemet, egyszeriben mézédes zengedelemmé avanzsált.

Ez volt a megváltás, legalábbis ekkor még ezt hittem. Csakhogy anyámnak is beszámoltam a történtekről, ő meg is hatódott, mármint attól, hogy a Nagyíró ír, én meg jól letámadtam, mert hát nyilván felzaklatott, hogy ennyire becsüli, velem meg nem törődik, de talán engem is becsül, mégiscsak becsülnie kell, ha fél tőlem, vagy nem? A lényeg, hogy üvöltöztem vele is egy sort, amire ő sírva húzódott a lingelek mellé, felcsapta az egyik üvegtáblát, kihúzott véletlenszerűen egy karcsú kis kötetet, vagyis azt hittem, véletlenszerűen, de neki tudnia kellett, hogy mi az, mert azt mondta, „Nézd, ezt is ő írta!”. Nem tudtam elolvasni a címét, egy halember volt a címlapon. Egy vietnámi halember, de mi értelme ennek, hogy vietnámi halember? Miért jutott eszembe, hogy az a halember vietnámi? Hétszagú úristen, megőrülök. Már azt hittem, van remény, hogy megragadtam a hagymaszárat, amelyen majd kihúzhatom magam ebből a kénköves pokolból, de tévedtem. Szétszaggat az irodalom, és valahogy egyáltalán nincs rendben, ami most megint velem meg anyámmal történik, ahogy itt kergetőzünk a kisszobában, és valahogy az egész jelenet fölött a Nagyíró basáskodik. Olyan fura ez! Ijedten elszaladtam.

Nem volt nyugtom többé. Rettegésem fokozódott. Rögeszmémmé vált, hogy a Nagyíróval való újabb találkozásom végső megsemmisüléssel fenyegeti egyébként is megrendült egzisztenciám maradékait. Hiszen baljós igazság tárult fel előttem: kiderült, hogy a Nagyíró nemcsak tárcákat szerez, de regényeket is ír. Lassan négy évtizede tartó, egyre súlyosbodó megpróbáltatásaim sorában ez az elsőre jelentéktelennek tetsző tény váratlan jelentőségre tett szert. Miként lehetséges, hogy erről eddig nem tudtam? És mégis köszöntem neki? Csak úgy? Micsoda indolens vadállat vagyok én, micsoda hücpe?

Ott ül a kicsi az etetőben, a feje mint egy kölyökállaté, és én még mindig üvöltök: szociáldarwinizmus. A feleségem szól, hogy talán menni kéne. Igaza van, veszem a kalapom. Évekig tévelygek az utcákon, már cikkeznek is róla, egy homunkulusz járja Óbudát. Én vagyok az új szopófantom, de már ez sem számít. Nem tudok írni. Nem írok! Bemegyek egy telefonfülkébe, felhívom anyámat, könyörgök neki, hogy bocsásson meg. Nem válaszol, észreveszem, hogy rég elvágták a zsinórt. Végső utamra készülök. Becsöngetek a Nagyíróhoz.

Igen?, kérdezi kedvesen. Meleg fények csordulnak alá a küszöbről. Mahler duruzsol odabent. Uras, mégis kellőképpen laza közeg. A Nagyíró nem ismer meg. Hihetetlen, de nem ismer meg, talán a ruhám teszi, nincs rajtam. Vajon akkor volt? Mit viseltem abban a végzetes pillanatban?

Megmutatom neki az újságot, mutatom, rábökök: „Abban az arcban én benne láttam minden fájdalmat, bántást, sértést.” Elolvassa, kedvesen bólint. Kedves ember. Miért vonzódunk azokhoz, akik ilyen kegyetlenek voltak hozzánk? Elmondom neki, hogy anyám nagyon szereti. Azt feleli, hogy ő is nagyon szereti anyámat. Aztán kedvesen bólint megint. Azt mondja, dolgoznia kell. Mégiscsak író. Megjegyzem, hogy én már nem írok. Sajnálom, feleli, és kedvesen bólint. Neki viszont most dolgoznia kell. Megértem. Kedvesen bólintok. Több is ez, főhajtás.

Hiszen nagy mű készül. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Elszúrt Szputnyik V-vakcina

Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

telefon k

Sokan mindenhez hozzáférést adnak

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

koronavírus Sinopharm

Kína fontolóra vette vakcináinak keverését az alacsony hatékonyságuk miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.