Barangolás, szórakozás a Tündérkertben

Hamarosan újra megnyitja kapuit a Tündérkert a kultúra, a művészetek iránt érdeklődők előtt, hogy azok öt napon át kedvükre barangoljanak, pihenjenek, szórakozzanak benne.
A szép nevű dunaszerdahelyi művészeti fesztivál harmadik évfolyama június 21-én kezdődik és 25-én fejeződik be.

Hamarosan újra megnyitja kapuit a Tündérkert a kultúra, a művészetek iránt érdeklődők előtt, hogy azok öt napon át kedvükre barangoljanak, pihenjenek, szórakozzanak benne.

A szép nevű dunaszerdahelyi művészeti fesztivál harmadik évfolyama június 21-én kezdődik és 25-én fejeződik be. A rendezvénysorozat mögött két polgári társulás áll: a Városunkért Polgári Társulás és a NA’CONXYPAN Polgári Társulás, amelyek képviseletében Antal Ágota és Vida Igor nyújtott betekintést az idei programkínálatba.

Mivel a fesztivál nagyon fiatal, Antal Ágotát egyebek mellett arról is faggattam, hogyan és milyen elképzelésekkel indították útjára. „Egyszerűen szerettünk volna Dunaszerdahelyen magas művészi értéket képviselő, elismert alkotókat vendégül látni, és bemutatni őket az itteni közönségnek is – mondta. – A meghívott művészek között egyaránt vannak hazaiak és külföldiek.”

„Kettős célunk van, egyrészt a kortárs művészetek bemutatása, másrészt a hagyományőrzés – tette hozzá Vida Igor. – Az idei fesztivál, ígérjük, változatos lesz. A programot a »mindenből egy keveset« mottó jegyében igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a kultúra több szeletéből kínáljon ízelítőt.”

A fő programok ismertetése előtt tegyünk még egy kitérőt, az idei évfolyam érdekessége ugyanis, hogy a Tündérkert off programjai között szerepel egy háromnapos színészmesterség-kurzus, amelyet Czajlik József, a budapesti Bárka Színház volt rendezője és Magyar Éva színész, táncos, koreográfus, a Sámán Színház nevű társulat jelenleg Londonban működő alapítója vezet majd. Antal Ágota szavai szerint a műhelymunka iránt nem csupán a profi színészek, hanem a lelkes amatőrök is érdeklődnek.

Június 21-én Németh Ilonának, a kortárs képzőművészet külföldön is ismert és elismert képviselőjének DS – public art című kiállításával nyit a Tündérkert. A Dunaszerdahelyen élő művész installációja egy szociológiai felmérés alapján készült. „Azt a kérdést feszegeti, hogy a városban egymás mellett élő paralel kultúráknak vannak-e kötődési pontjaik. Vagyis hogy mi, a városban élő magyarok, szlovákok, romák, vietnamiak, mennyire viseljük el egymást” – magyarázta Antal Ágota.

Czajlik József rendezésében mutatja be június 22-én a vmk-ban a Komáromi Jókai Színház társulata a Mese a halott cárkisasszonyról című kortárs orosz darabot, amely „megrendítő példázat arra, hogy a világvégén, embertelen viszonyok között sem tűnik el az emberből a vágy, hogy szeressen s szeretve legyen”. Június 23-án a világhírű lengyel dzsessz új hullámának képviselői, a világ egyik legjobb basszusgitárosának tartott Krzysztof Scieranski és csapata ad koncertet a Seven Barban. A trió tagja az elektromos vibrafonon játszó Bernard Maseli is, számtalan zenei díj kitüntetettje, aki nem csupán az utóbbi húsz év egyik legjobb lengyel dzsesszmuzsikusa – többek közt Mike Sternnel, David Fiuczynskivel, Eric Marienthallal játszott együtt –, hanem kiváló komponista, tanár és producer is. „Sajnos, a híres prágai underground zenekar, a Terra Ignota június 24-re meghirdetett koncertje elmarad – mondta Vida Igor –, velük egy későbbi időpontban találkozhat a közönség.”

Június 25-én, vasárnap délután igazi színes vigadalom színhelye lesz a Sárga kastély udvara. Fellép a helyi Gézengúzok gyermekbábcsoport, az Ágacska néptánccsoport, a Pántlika zenekar, valamint Lakatos Róbert és a RÉV is koncertet ad. A SZEVASZ Vándorszínház két előadással gazdagítja a programot, mindkettőt Gágyor Péter rendezte. A gyerekeknek szól a Mátyás király bolondja című, népmesei motívumokra épülő mesedarabjuk, míg Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című vígjátéka, amely három játékvezető bundákkal, nőügyekkel, italozásokkal tarkított életfejezeteit dolgozza fel, a felnőtt(ebb)eknek nyújt élvezetes szórakozást.

„Mernünk kell egy kicsit igényesnek lenni magunkkal szemben – mondta a fesztivál kapcsán Antal Ágota –, és ha az elképzeléseink találkoznak jó néhány ember igényeivel, az öröm számunkra.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?