Bábosok a főszerepben Kassán

fm

Hat európai országból érkeznek társulatok a Virvar Bábfesztiválra, amely holnap kezdődik és vasárnapig tart Kassán. A műfaj magyarországi képviselői közül a kiváló bábjátékos, Fabók Mariann produkcióját láthatja a közönség.

A fesztivál előadásainak a Kassai Bábszínház, a Thália Színház és a Kaszárnya/Kultúrpark adnak otthont, míg a kísérőprogramok többségét a belváros közterein valósítják meg: az arra járók a Fő utcán, a Domonkosok terén és a Városi parkban találkozhatnak fellépőkkel.

A bábfesztivál programjának keretét idén is a hazai bábszínházak műsorai adják – név szerint Nyitráról, Nagyszombatból, Zsolnáról és Eperjesről érkeznek a társulatok. Az idei rendezvény kiemelt külföldi vendége Varsóból érkezik. A bábos társulat a Robot című darabját játssza majd a kassai közönség előtt, amellyel számos fesztivált bejárt már. Az előadás szombat este 19.30-kor kezdődik.

Zsámbékról érkezik a magyar színésznő, bábművész, Fabók Mariann magánprodukciójával, a Fabók Mancsi Bábszínházával. A nézők A székely menyecske meg az ördög című bábokkal előadott népmeséjét láthatják, melyben a színésznő mesemondóként, maszkos szereplőként és bábosként szerepel. Fabók Mancsi Bábszínháza már a fesztivál első napján, csütörtökön, 17.15-kor lép fel a Kassai Bábszínházban.

A fesztivál visszatérő vendége az Ungvári Bábszínház, melynek ukrán nyelvű előadását két alkalommal is megnézheti a közönség, pénteken 10 és 15 órai kezdettel a Kaszárnya/Kultúrparkban. A prágai LokVar Színház szombaton 10 órakor játszik, míg a németországi Mobiles Theater Hofheimból érkezik, előadását vasárnap délelőtt, szintén 10 órától nézhetik meg a látogatók a Thália Színházban.

A bábelőadásokon túl a fesztivál gazdag kísérőprogramot is tartogat a látogatók számára: a belváros utcáin zsonglőrök és más művészek szórakoztatják majd a járókelőket, de lesz könyvbörze és különböző művészeti workshopokat is tartanak majd. Míg a programok többségét díjtalanul tekinthetjük meg, az előző évadokkal ellentétben hat előadásra belépődíjat is kell majd fizetni – ezekre 5 euróért tudunk jegyet váltani, csupán egyetlen előadás, a varsói színház produkciója kerül majd 7 euróba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?