Az utca hírmondója

Tavaly ilyenkor öröm-mel számoltunk be arról, hogy a füleki származá-sú Laboda Róbert har-madik helyezést ért el a magyarországi slam poetry bajnokságon. Nos, idén ugyanitt máso-dik lett, sőt a győztes Basch Péterrel megoszt-va a közönségdíjat is megszerezte. Nyáron pedig megjelent első verskötete. Erről lesz most szó.

Nehéz a dolguk a slammereknek. Olyan műfajban alkotnak, amely jóval nép-szerűbb ugyan a „magas” költészetnél, mégsem örvend igazán komoly elismerésnek az irodalmárok körében. Vannak, akik egyenesen kártékonynak tekintik a poézis fejlődése szempontjából, és hosszú tanulmányokban igyekeznek bizonyítani igazukat. Mások ezt pont fordítva gondolják, és saját érveiket fejtegetik, szintén hossza-san. Egyetemi szakdolgozatok születnek e témában, patinás könyvkiadók jelentetik meg az új urbánus hősök szövegeit, szóval az irodalmi élet alaposan felbolydult. Néhány slammer már meg tudott kapaszkodni „odafent” (Simon Márton, Závada Péter, Pion István, Kemény Zsófi, Csider István Zoltán), a többiek pedig lelkesen igyekeznek előre a bozótban.

Ezek egyike Laboda Róbert. A magyarországi Athenaeum Kiadó főszerkesztője csapott le rá, szó szerint, ami meglehetősen ritkán fordul elő hazánk fiával. A Túlzások című kötetet Pion István szerkesztette, vagyis a szövegek egy slammer-irodalmár haver kezébe kerültek, aki emiatt itt-ott talán túlságosan megengedő volt. De erről később. Vannak a könyvben slamek és versek is, illetve a kettő sajátos ötvözetei. Az eladási listákon is jól teljesít, a bevezetőnkben említett idei „ezüstérem” pedig nyilván még inkább rásegít a sikerre.

Mert fintoroghatunk, dohoghatunk, csóválhatjuk a fejünket, de akkor is a helyzet, hogy a mondandó hitelessége, a közlés bátorsága és nyelvi frissessége, a kor ütőerén tartott ujjak, valamint a költészetben szokatlan lazaság sikert arat a fiatalok körében. Olyanok körében is, akik egyébként nem olvasnak verseket, sőt egyáltalán semmit sem olvasnak. Erre most látnak a színpadon egy odamondogató, szimpatikus fiatalembert, és kifelé menet megveszik a kötetét. Hát mi ez, ha nem hatékony kultúraterjesztés?!

El kell fogadnunk tehát, hogy sokat változott a világ, és ahogyan a tévésorozatok lassan leváltják a nagyregényeket, a graffitik pedig bekerülnek a galériákba, úgy a költészet is alapos vérátömlesztést kap manapság. Félreértés ne essék, Laboda Róbert „igazi” versekként értékelhető szövegeket is publikált ebben a kötetben, viszont ezeken is érezhető a közeg, amelyből érkezett. És azok a módszerek – ha úgy tetszik, szövegalkotási stratégiák –, amelyek élőszóban működnek, olvasva bizony hatásvadásznak tűnnek. Az előadásban, gesztikulációban, hangsúlyokban rejlő energia nélkül kibuknak a technikai hiányosságok, a képzavarok, ha úgy tetszik, a bárdolatlanság. Mindjárt a nyitó versben találni erre példát: „vigyáztál, mint vigyázzban állott tál, / s keringő vázolt belteret, / darabos, cikázó talpnyomást hagytál / tüdőmben, mi maga volt az ékezet”. Vagy a harmadik, Teremkoncert című szövegben: „térhallásom vadászva szaggatott, / emellett eget rengetett,/ az üvegben átvészelt állapotom / a sarokban flamencót pengetett”.

A szójátékokkal teli én-versek sem robbannak úgy, mint a színpadon – olvasva inkább kínosak, mint szórakoztatók: „felvidéki zászló alatt integet a Laboda, / serény-marék földjén fülel, / majd szólnak néki innen-onnan: / hé, Laboda! Lábad ide! Nem oda!/ periférián a Laboda,/ kinek száz magyaré a mosolya,/ mégis most magától kérdi: / hé, Laboda! Kellesz te még amoda?”

A kötetben szereplő 26 szöveg legalább egyharmadában viszont nem találtam kivetnivalót. Ilyen például a bensőségesen őszinte Levél nagyapámnak, az első szerelmet érzékletesen lefestő Tavaszi áradás, a generációs problémákat karcoló Váltakozó kor vagy éppen az identitáskereső Tábla.

Laboda Róbert nyitott szemmel és nyitott szívvel jár az utcán, és igyekszik mederbe terelni azt az iróniával keveredő nyers erőt, amely slam-szövegeit jellemzi. Mindenekelőtt a szabadságvágy érződik a szövegeiből, a szavak nyújtotta önkifejezési lehetőség kiaknázásának szándéka hajtja. Az utca hírmondója ő, a hétköznapi helyzetek krónikása, egy nemzedék autentikus szószólója, aki ugyan néha még keresi a hangját, de egyre gyakrabban talál célba. És, ami a legfontosabb, megtalálta saját közönségét.

Laboda Róbert: Túlzások. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2015. 80 oldal.