Az orosz Grendel-regény mint szöveglátvány

Egy-egy új szerzemény persze mindig nagy személyes esemény. A legutóbbi „kapitális fogás” a Thészeusz és a fekete özvegy (1991) orosz változata (Teszej i csernaja vdova. Moszkva, „MIK” Kiadó, 2011; fordította Vjacseszlav Szereda).

Mit mond az orosz Thészeusz? Apró örömök, értem a párbeszédet: „– Kto etot Laci? /– Mladsij bratyiska Pisti./ – A kto takoj Pista?” (98. oldal) A „Pisti” értelemszerűen nem Pisti, hanem a „Pistának a” orosz alakja.

Itt még persze nem tartok, csak mutatóba idéztem. A látvány, a cirill betűs Grendel-szöveg képe latin betűkkel leírhatatlan és visszaadhatatlan. Erre mondják: ezt látni kell! Ahogy Teszejnek írják Thészeuszt – lásd a borítót. Vagy az, ahogy Szent Kleofást mutatja az azbuka! Szent Kleofás! S a félreolvasásaim: ami első pillantásra úgy tűnt: dinamó, az valójában: dúmaju. Szóval, szórakozgatok, spekulálok, kombinálok.

A 13. oldalon tartok, itt olvasom: „rassztavity vsze tocski nad i.” Vagyis hogy föltenni az i-re a pontot (itt ráadásul: minden pontot). Magyarul: befejezni. Tető alá hozni, cakompakk. Amiről az jut eszembe, főként mert az oroszban nincs az i betűn pont (egyéb betűkön se, kivéve az e-t, melyen kettő is lehet), hogy a fordító mechanikusan átültette a mondatot ahelyett, hogy keresett volna e képi kifejezésre egy másikat, ami az oroszban ennek megfelelője. Ám hogy a nyelv maga a legtitokzatosabb labirintus, azt akkor láttam elképedve, mikor felütöttem a magyar Thészeuszt. Ebben ugyanis nem szerepel a keresett állandósult szókapcsolat, Grendel máshogy fejezi ki magát. Vagyis minden igaz, csak fordítva: a fordító nem ültette át mechanikusan a kérdéses kifejezést, hanem keresett hozzá egy az oroszban is használatos frazeologizmust. Hogy aztán az orosz nyelv miért használ olyan mondatot, melynek az oroszban semmi referenciája nincs, ahhoz muszáj beljebb merészkednem a labirintusban. S az lesz a legjobb, ha Grendel Lajossal is konzultálni fogok. (Az olvasásban meg az a legjobb, hogy itt sosem kell az i-re föltenni a pontot.)