Egy pszichológiai rendelő ostroma – közép-európai módra

Klinika című regényének magyar kiadására a Bázis Irodalmi és Művészeti Egyesület mellet megalakult Abacus+ Kiadó vállalkozott. A szerzőnek magyarul immár hat kötete jelent meg, ebből négy Vályi Horváth Erika fordításában, beleértve a Klinikát is. Egy elbeszéléskötetét Tóth Annamária ültette át; a jelentős nemzetközi sikerű Szeptember elsején (vagy máskor) című történelmi tárgyú regény magyar fordítását pedig Mészáros Tünde jegyzi.

A Klinika című regényben egy nagyon is kortárs jelenséget vesz górcső alá a szerző: túlpszichologizált környezetünket, ahol már a csapból is pszichológiai szakkifejezésekkel tűzdelt okoskodás folyik, és a fűtő is szakember. Mindeközben kérdés, jobban képes-e (képes-e egyáltalán) a ma embere saját lelki gondjainak felmérésére és kezelésére, képes-e valódi önreflexióra. Vagy a „nagy” pszichológiai apparátus csupán azt szolgálja, hogy magától eltávolítsa, kívülre helyezze problémáinak a megoldását? „Ha a professzor...!” – indul a korosodó férfi elbeszélő zárómondata minden fejezet végén; ha majd ő, a nemzetközi hírű pszichológusprofesszor egyszer a kezébe veszi az esetét, ha majd vele beszélhet, ha majd ő kérdezi, ha majd ő analizálja, ha majd megváltoztatja...

Így korunk hétköznapi hősének harca a professzorhoz való bejutást jelenti, a nem mindennapi elszánással és furfanggal végigvitt szisztematikus küzdelmet a klinika bevételére. Ismerős alaphelyzet a magyar olvasó számára is, ami a szlovák író számára szintén társadalmi adottság: az elvileg a közegészségügy szolgálatára fenntartott intézménybe, a jó szakemberhez való bejutás legalább akkora felkészültséget és leleményességet követel, mint anno, hősibb korokban például egy mamut becserkészése vagy egy várkastély bevétele. És az út sosem a hivatalos eljárást követi, hanem a fűtőn, a recepcióson, az asszisztensen keresztül vezet. A főbejárat helyett a hátsó vasajtón, titokban a recepciós háta mögött, sőt egy emeleti betegszoba ablakán át.

És már benne is vagyunk Közép-Európa abszurd valóságában – nem véletlen, hogy az abszurd közép-európai stílusirányzat. Pavol Rankov patikamérlegen adagolja, alig vesszük észre, mi itt a normális, hiszen az életvalóságunkból ismertek, így bizonyos fokig normálisnak tűnnek a körülmények. Éppúgy kérdés az is, hogy ki a normális. Az asszisztensről kiderül, hogy pszichiátriai páciens, a fűtőről, hogy lélekbúvár. A normalitásról meg felvetődik, hogy igazából az lenne a defektus: „Én vagyok a legnormálisabb, leghétköznapibb és legközönségesebb ember a világon” – állapítja meg magáról az elbeszélő egy önterápiás belső monológban mint a világ nyolcmilliárd emberétől való beteges különbözés tényleges okát.

A klinika, pontosabban a professzor „bevétele” a regényben hét napon át zajlik, hét fejezetbe sűrítve. Akár a teremtés hét napja. A regény elbeszélő hőse hétköznapi kisember olyan gondokkal, amilyenekkel bármelyikünk szembesülhet. Az ő látótere a belső világáig terjed, annak újrateremtésére vágyik, s így a világ teremtésére való utalás némi ironikus felhanggal bír. A finom (ön)irónia egyébként a könyv egészében jelen van.

Pavol Rankov regénye magával ragadó könyv, népszerűségét az olvasók körében az is jelzi, hogy megjelenésekor a Panta Rhei könyvesbolthálózat szlovák olvasói versenyének az egyik győztese lett. Lendületes olvasást ígér, amiben az ironikus látásmód mellett nagy szerepet játszik a cselekmény kibontakozásának tűpontos adagolása. Egy könyvismertetőnek tilos lelőnie a csattanót, a cselekmény felfejtését tehát a majdani olvasóra hagyom. Pavol Rankov Klinikáját olyan hangulatban javaslom kézbe venni (akkor viszont feltétlenül!), amikor nem létfilozófiai mélységekben akarunk elmerülni, de szívesen és jól szórakozva elgondolkodnánk magunkról.

Görözdi Judit

Pavol Rankov: Klinika
Ford. Vályi Horváth Erika
Abacus+, 2024