Az érték helytartója

Hegedűs D. Géza és Anna NehrebeckaEsztergályos Károly mindig jó rendező volt. A Magyar Televízió aranybányája értékes kincseket köszönhet neki. Monte Carlo nemzetközi fesztiválján három alkotását is díjazták: 1971-ben a Pillangót, 1976-ban A portugál királylányt, 1991-ben az Édes Annát. Hetvennyolc rendezése közül ez csak három, de a Pokolraszállás, a Meztelenül, a Szerelmeitek emléke, a Negyedik Henrik király, a Caligula helytartója, a Hamlet, dán királyfi, a Fehér rum, a Hajnali párbeszéd, a Fekete karácsony – hogy csak azokat említsem, amelyekre kapásból emlékszem – díj nélkül is ugyanebbe a sorba tartoznak. Esztergályos Károly friss munkája mindig eseménynek számított. A hatvanas évektől fogva (első tévéfilmjét 1963-ban Egy csónak viszszafordul címmel forgatta) végig, negyven esztendőn át, mindig a minőséget hozta. A zavarosban is a tisztát. A pelyvában is az éltető magot. A sűrű sötétben a biztosan feltűnő fényt.

Esztergályos Károly mindig értéket teremtett. Sokszor irodalmi alapanyagból. Ibsenből, Csehovból, Móriczból, Kosztolányiból, Déryből, Örkényből. „Nagy könyveket” vett kézbe, nagy tehetséggel. Színészei is ilyenek voltak. Kiss Manyi, Gobbi Hilda, Sulyok Mária, Mezey Mária, Bulla Elma, Ruttkai Éva, Szirtes Ádám, Básti Lajos, Latinovits Zoltán, Balázs Samu, Kálmán György, Gábor Miklós, Márkus László, Benkő Gyula, Kozák András – az égi társulat színe-java, mellettük Béres Ilona, Venczel Vera, Balázsovits Lajos, Huszti Péter, Piros Ildikó, Gyöngyössy Katalin, később Hegedűs D. Géza, Gálffi László, Zsótér Sándor, Kováts Adél, Nagy-Kálózy Eszter. Ahány film, annyi nagy csapat. A magyar színészet legendás válogatottjába olykor-olykor bekerült egy finom szépségű, érzékeny külföldi színésznő is: a lengyel Anna Nehrebecka a Kísértésbe, honfitársa, Pola Raksa az Oszlopos Simeonba. Voltak, akik nála nyújtották legjelesebb alakításukat, voltak, akikre ő hívta fel a figyelmet, ő hozta vissza őket tehetségükhöz méltatlan távolságból, voltak, akiket ő fedezett fel, nála kapták első jelentős szerepüket. Esztergályos Károly neve fogalom (volt?) a Magyar Televízióban. Volt idő, amikor évente három-négy filmet forgatott, 1972-ben hatot is, a nyolcvanas években már csak kettőt-kettőt, 1995-től már csak évente egyet, vagy egyet sem. Szép lassan kikopott a televízióból. Mint ahogy mások elől is elvették a lehetőséget. Sokaknál nem is zavart, az ő esetében viszont igen. Hiányzott, hiányzik, amit ő képvisel. 2001-től, amikor kamera mögött már nem rendezhetett, színházban dolgozott. James Goldmant (Az oroszlán télen), Racine-t (Bereníké), Heltai Jenőt (Tündérlaki lányok), Jerzy Andrzejewskit (Sötétség borítja a földet) és Albee-t (Nem félünk a farkastól) rendezett vidéken és Budapesten. 2005-ben Ebéd címmel aztán ismét tévéfilmet készített. Akkor már nem volt a Magyar Televízió állományában. Három évvel korábban azt mondták neki: „Itt az utolsó alkalom, amikor végkielégítéssel távozhat.” Elfogadta a lehetőséget. A Szabadság tér 17-es szám alatt az idő tájt már amúgy sem kulturális intézmény működött. A hozzá hasonló tévéfilmrendezők vagy elmentek, vagy behódoltak „a kor követelményeinek”.

Esztergályos Károly rendezni megtanult, lehetőségekért harcolni, pénzért könyörögni nem. Meztelen képernyő (A tv aranykora) című könyvéből most az is kiderül: a jeles rendező-forgatókönyvíró anekdotázni, sziporkázni, mesélni (írva mesélni!) is remekül tud. Könyve egy fényes korszak szubjektív összegzése. Jeles kordokumentum, olykor szívet melengető, máskor megdöbbentő, de mindig szellemes, tartalmas, tanulságos, a végén megmosolyogtató vagy éppen elszomorító történetekkel. Mintha ott állnánk mellette egy-egy forgatáson, vagy csak a kulisszák mögött lesnénk, hogyan komponál egy jelenetet, mivel hozza érzelmi helyzetbe szeretett színészeit, azok pedig miképpen reagálnak egy váratlan szituációban, hogy izzanak fel adott pillanatban, s milyennek mutatkoznak azután, hogy kialszik a fény, a kamera „kis pirosa”. Néhány fejezetcím a könyvből: Sört kell inni, sok sört... (Gobbi Hilda), A Szinetár szobája, Ti, akik fiatalon vesztetek meg, Cukor lesz még az a sok moslék, Orgia Negyedik Henriknél, A másik majom, Gertrud, ne igyál!, Leszbikus tea, Szex a filmben, Én nem fogom magát átvágni, Meghalt, b...a meg! (Gálffi László). És az utolsó, a hatvanadik fejezet címe: Voltam. Alatta mindössze pár mondat:

„... Szép Ernő a felszabadulás után néhány évvel így mutatkozott be: »Szép Ernő voltam.« Szellemesen fanyar öniróniájának tartottam, pedig egyszerű tényközlés volt, egy Veres Péter-i sültrealizmus, tényirodalom. Szép Ernő – akkor –, már csak volt. Persze, lesz is, de ebben akkor legkevésbé a szerző hihetett. Még várok.”

Most én is várok. Esztergályos Károly első mozifilmjére, amelyet már leforgatott, és ősszel lesz a bemutatója. Férfiak(t) a címe. Szerelmi háromszög. Thomas Mann naplóját olvasva jutott eszébe a téma. Egy svájci szállodában, ahol a feleségével lakott, esett meg a német íróval: szerelemre lobbant egy ott dolgozó fiatal pincérrel. A Férfiak(t) hőse egy ötvenéves író. A fiú, akibe beleszeret, a feleségével is viszonyt kezd. Gálffi László az író, Kerekes Éva a színésznő-feleség, Szabó Dávid a fiú.

De míg kijön a film, itt a Meztelen képernyő. Üdítő olvasmány. Erősen adagoltam magamnak, hogy jusson is, maradjon is. Már elfogyott. Majd kezdem elölről.