Az első nemi aktus kortárs magyar írók szemével

Ha azt írnám, hogy Az első című antológia hiánypótló kötet, nem lennék pontos. A forradalmi jelző sem adja vissza a lényeget. Ezt az antológiát ugyanis szerintem középiskolai tananyaggá kellene tenni.

Gyönyörű a borító, a fényes és a matt papír kombinációjának köszönhetően az ablakok kiragyognak a fekete háttérből. A kiadói ajánlás szerint 17 és 3/4 év felettieknek szól a kötet, de ez nyilván vicc – vagy ravasz csali, hiszen így a 14-15 évesek is garantáltan ráharapnak. A mostanában fiatal felnőtteknek (Young Adult) nevezett korosztály ugyanis alapból kíváncsi. Hát még, ha olyan témáról van szó, amiről szinte senkivel nem mernek/ tudnak kommunikálni.

Az ötlet első blikkre merésznek tűnik, hiszen sok a csapda. Ismerni kell például a mai fiatalok hangját, azt a nyelvet, amelyet ők hitelesnek éreznek. Ha ugyanis megszimatolják a szövegben a mindentudó felnőtt oktató-nevelő attitűdjét, sutba vágják a könyvet. Az írónak bele kell bújnia a tinik bőrébe, vissza kell idéznie azt a zavart bizonytalanságot, ami az első nemi aktust kíséri. A testről, a szexualitásról szóló irodalmi szöveg pedig nem lehet se vulgáris, se gügyögős, se túl „biológiai”.

Jobban belegondolva azonban akár evidensnek is tűnhet az antológia ötlete, hiszen a szüzesség elvesztése életünk egyik legfontosabb fordulópontja. „Az elsőre” mindannyian jól emlékszünk, akár pozitív élmény volt, akár negatív. Viszont kevés az eszközünk az első nemi aktust kísérő érzések leírására. Hiszen ez tabu, nem beszélünk róla – esetleg annyit tudatunk a legjobb haverokkal, hogy megvolt, túl vagyunk rajta, elvesztettük azt, aminek elvesztésével felnőttkorba léptünk.

A két szerkesztő, Csapody Kinga és Nagy Boldizsár nem tudhatta, sikerül-e a kiszemelt alkotóknak megbirkózniuk a nem mindennapi feladattal. Nos, nemcsak, hogy sikerült, hanem annyira változatos, színes anyag jött össze, hogy simán, mindenféle szerkesztési hókuszpókusz nélkül, ábécésorrendben lehetett közölni az írásokat, Dragomán Györgytől Tasnádi Istvánig. Nincs két hasonló történet, nincs két hasonló nézőpont. Közös konklúzió azonban van: a mai tinik szinte ugyanolyan keveset tudnak a szexről, mint a szüleik tudtak. Ezért ez a könyv akár a segítő párbeszéd alapja is lehet.

A novellák közül szerintem kiemelkedik Garaczi Lászlóé, akinek hőse a Karinthy-féle bukott férfi elszántságával készül épp öngyilkosságra, és az áhított lánynak címzett búcsúlevele a végén több füzetet kitesz. (Lám, így válik valaki íróvá!) Mészöly Ágnes bébiszitterét az apuka erőszakolja meg, a szikár szövegből csak úgy süt a borzalom. Lakatos Levente úgy ír a védekezés fontosságáról, hogy egy percig sem szájbarágós. Molnár T. Eszter története talán mind közül a legszebben prezentálja a fiatalok gondolkodásmódját, az őket érő benyomások feldolgozásának lelki folyamatát. Nagy Ildikó Noéminél érezni a leginkább, hogy személyes élményből merít, Grecsó Krisztiánnál a még kialakulatlan személyiség mutatkozik meg, Dragomán György pedig az elhallgatás művészetét fejleszti tökélyre.

Az első aktus „titokzatos, megfejthetetlen, ösztönszerű és százszor megtervezett, évezredek óta egyforma és mindig más” – írja az előszóban Nyáry Krisztián. A téma tehát kimeríthetetlen. Ezért akár egy második részt is el tudnék képzelni ebből a kötetből, további szerzőkkel.

Az első. Menő Könyvek, 2017. 220 oldal.

Az antológia szerzői:

Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián,Tasnádi István.