Szüzességük védelmében eltiltották a futástól a lányokat

Melbourne |

<p>Szüzességük védelmében eltiltották a lányokat a futástól egy melbourne-i muszlim iskolában. Az intézmény egy volt tanárának bejelentése nyomán vizsgálat indult az ügyben.</p>

A helyi média beszámolója szerint az Al-Taqwa College igazgatója, Omar Hallak megtiltotta a lány diákoknak, hogy sporteseményeken induljanak, mert az esetleges sérülések miatt terméketlenné válthatnak.

Az intézményben fiú és lány diákokat is oktatnak az előkészítőtől kezdve 12 éves korig. Az iskolának a szintén ausztráliai Tarneitben és Indonéziában is vannak kampuszai. Az ügy az után robbant ki, hogy az intézmény egy volt tanára levélben tájékoztatta mind a szövetségi, mind az állami oktatási minisztert arról, hogy az igazgató eltiltotta az iskola lánycsapatát egy kerületi sporteseménytől - olvasható az ABC ausztrál hírportálon.

"Az igazgató szerint ha a nők túlságosan intenzíven futnak, akkor +elveszíthetik a szüzességüket+" - fogalmazott levelében a tanár, aki szerint "az igazgató továbbá úgy véli, tudományos bizonyítékok utalnak arra, hogy, ha a lányok megsérülnek, például eltörik a lábukat focizás közben, akkor meddővé válhatnak".

James Merlino oktatásügyi miniszter továbbította az ügyet az illetékes hatósághoz, kivizsgálás céljából. "Amennyiben az állítások igazak, az nagy aggodalomra ad okot" - fogalmazott.

Victoria állam Iszlám Tanácsának titkára, Ghaith Krayem ugyanakkor nem adott hitelt az állításoknak. "Amikor olvastam, először azt hittem, hogy csak vicc, és nagyon remélem, hogy tényleg az. Nagyon kétlem, hogy egyetlen tanár, vagy igazgató is ilyet mondana, azt hiszem ennél azért mindannyian kicsit jobban értünk a biológiához" - mondta Krayem, hozzátéve, hogy kapcsolatba fog lépni az intézménnyel az ügy tisztázása érdekében. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?