Mintha könyvből olvasnák

rrr

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy állandó és következetes igazmondással előrébb lehet jutni az életben. Egyes kutatók szerint 24 óra alatt átlagosan tízszer nem mondunk igazat, míg mások azt állítják, napi kétszáz hazugság a csúcsteljesítmény.

A Menő Könyvek új antológiájában 13 szerző oszt meg velünk olyan történeteket, amelyek főhősei saját érdekükben kénytelenek elhallgatni az igazságot, vagy a könnyebb érvényesülés érdekében, esetleg kényelemből hazudnak. A feladat csak első blikkre tűnik könnyűnek, hiszen meg kell győzniük az olvasót, hogy az adott helyzetben ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. A hazugságon kapott embert ugyanis gyakran tartjuk szélhámosnak, becstelennek, felelőtlennek, jellemtelennek, a háttér ismeretében azonban sok esetben végül mégis neki adunk igazat. 
Nem minden előzmény nélkül pottyant a kezünkbe ez a kötet. A kiadó korábban az első szerelem, majd a szakítás témakörében is kért szövegeket a kiszemelt szerzőktől, azok az antológiák szintén tizenéveseknek szóltak, mint ez a mostani. 
Voltak, akik amolyan iskolai feladatnak tekintették a felkérést: tizenéves főszereplőket választottak, és a történet helyszíne az iskola volt. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a suli maga az élet kicsiben – mindenkinek magának kell kivívnia a megbecsülést az osztályközösségen belül és a tanárainál, az otthoni dolgokból pedig annyit és úgy mond el a többieknek, amennyit és ahogyan akar. Első kis szerepeinket játsszuk el, figyeljük a többi szereplőt, stratégiákat dolgozunk ki, és ha kell, szemrebbenés nélkül hazudunk a jobb érvényesülésért. Ráadásul ezeket a dolgokat sehol nem tanítják, önerőből kell rájönnünk, hogyan működik a világ. Ennél inspiratívabb kiindulópont aligha kell egy írónak ahhoz, hogy meglóduljon a fantáziája. 
Mészöly Ágnes főhőse például még csak hetedikes, de meg kell tapasztalnia, hogy az átlagemberek nem feltétlenül honorálják a kiemelkedő teljesítményeket, vagy azt, ha valaki kilóg a szürke tömegből. Ez a kötet egyik legerősebb szövege, mert az ügyesen végigvitt alaptörténeten felül egy konzervatív, zsákutcába vezető pedagógiai módszert is szembe állít a szerző egy fejlettebb, alternatív hozzáállással. 
Karafiáth Orsolya a tinédzserek tudatos szerepjátszását mutatja be, Király Anikó a tanár-diák viszonyt helyezi új megvilágításba: egy felnőtt is lehet ugyanolyan sebezhető, bizonytalan, mint egy tinédzser. Bencze Blanka pedig a szomorú jövőt vetíti elő, amelyben tantárgy lesz a hazugság. „Mire menne egy jogász, egy politikus, egy vállalkozó, egy bankár, egy kereskedő, és még sorolhatnám a végtelenségig, hazugság nélkül? Legyenek hálásak a mai kornak, a modern oktatásnak! Mi megtanítjuk önöknek a hazugságot! De nem ám a füllentést, a lódítást, az elhallgatást, a csúsztatást, a mesebeszédet... Hanem mások saját érdekből történő, kőkemény, tudatos félrevezetését! Igen, Önök le fognak érettségizni hazugságból! Az érvényesülés, a siker kötelező tantárgy lett nemzetközi szinten, és a hazugság az egyik legfontosabb része ennek”. 
Mások, például Háy János, Dragomán György, Szabó T. Anna és Horányi Hanna Zelma a párkapcsolatokban jelen lévő, vagy felszínre kívánkozó hazugságokat illusztrálják, Jászberényi Sándor a kegyes hazugság fontosságát emeli ki, Tóth Krisztina pedig három mikrotörténetben villant fel olyan élethelyzeteket, amikor másokat szeretnénk kímélni az igazság elhallgatásával. Az antológia színvonala eléggé ingadozó, remek szövegek váltakoznak közepesekkel, de mind elgondolkodtató, illetve tovább gondolható. Még a legfiatalabb szerző, a 18 éves Nyáry Luca is fenn tudja tartani a figyelmünket őszinte vallomásaival – eddigi rövid életének minden évéből kiválaszt egy-egy füllentést, átverést, és ahogy növekszik a lányka, úgy „fejlődnek” a hazugságai. 
Külön említést érdemel a remek borító, amelyet ugyanaz a Weiler Péter tervezett, aki a két előző tematikus antológia borítóját is jegyzi. Érdemes ezeket is beszerezni, mert a Hazudóshoz hasonló célból születtek, és olyan kortárs írók villantják meg bennük tudásukat, akiknek a nevét érdemes megjegyezni. 
Az elsődleges célközönség egész biztosan jól fog szórakozni, mert sokszor magára ismer. De felnőtteknek is nyugodt szívvel ajánljuk ezt a kötetet, mert egyszerre szórakoztató és tanulságos. Haladó szellemű magyartanárok pedig akár be is vihetik az órára, sőt írathatnak fogalmazást a hazugságról – lefogadom, hogy sikert aratnak ezzel a feladattal. 

Hazudós – Novellák kegyes kis hantázásokról és ordas nagy hazugságokról. Menő Könyvek, 2019. Szerk.: Csapody Kinga. Szerzők: Bencze Blanka, Dragomán György, Erdős Zsuzsanna, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Király Anikó, Mészöly Ágnes, Nyáry Luca, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?