Az elkerülhetetlen lövés

Stephan Streker rendezőről és forgatókönyvíróról keveset lehet tudni. Eddig három film fűződik a nevéhez. Az előzőt, a Miénk a világ címűt, mely két férfi sorsának különös összekapcsolódásáról szól, még 2012-ben forgatta. E mostani, Az esküvő a torontói mustráról startolt el, és több fesztivált is megjárt.

Streker új rendezéséből nyilvánvalóvá válik, hogy legalább olyan alaposan ismeri a belga környezetben élő pakisztániak életét, mint a török származású német rendező, Fatih Akin a Németországban élő törökökét.

Streker jellemzője az elbukásra vagy a szabadság elérésének lehetőségére utaló, erős szimbólum alkalmazása. Előző filmjében egy kés, Az esküvőben egy fiók mélyén rejtegetett pisztoly a sorsfordító.

Streker a fegyver erős üzenetével súlyos kérdést fogalmaz meg. Valóban elkerülhetetlen-e a lövés egy hirtelen felmerülő és a hiedelem szerint a becsületen foltot okozó probléma megoldásához?

Ami ez esetben abból adódik, hogy a főszereplő, egy Belgiumban élő pakisztáni család tizennyolc éves lánya, Zahira (Lina El Arabi) elutasítja az abortuszt, vagyis a pakisztáni közösség szemében a bajt még nagyobbal tetézi. Közvetlenül a beavatkozás előtt közli az orvosával, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát, mégsem veteti el a magzatot. Szüleit viszont – sőt, még a bátyját is, aki a legközelebb áll hozzá – meghagyja abban a hitben, hogy a műtétet elvégezték, vagyis a probléma egyik része megoldódott. Mivelhogy van egy másik is, eleget kell tenni a közösség elvárásának. Az érintettnek – hogy lemossa magáról a szégyent – a tradíció szerint férjhez kell mennie egy pakisztáni férfihoz. A közösség Zahirának három férjjelöltet talál Pakisztánból. Szülei pedig, hogy megvédjék, ami számukra mindennél fontosabb, vagyis a család becsületét, lányukat belekényszerítik a házasságba, mit sem törődve az ellenszegülésével. Előbb virtuális randevúkat szerveznek neki, Skype-on keresztül, egyetlen beszélgetés alapján kell párt választania a három jelölt közül. A választottal virtuális távesküvőt tartanak, a hagyomány szerint vezetve le a szertartást. Pár nappal később Zahira nővére Pakisztánba utazik, hogy a férfi hozzátartozóival előkészítse a tényleges esküvőt. A bajba jutott lány körül egyre szorul a hurok. Többféle módon próbál menekülni a kilátástalan helyzet és a kényszerű esküvő elől. Egy időre elköltözik otthonról, előbb bekvártélyozza magát gyerekkori belga barátnőjéhez, majd pedig megszökik egy motoros belga fiúval, aki szerelmes belé. A lány azonban – az elutasításától tartva – a titkát nem osztja meg vele sem, bár egészen közel került hozzá.

Szépen érzékelteti a film, ahogy a feloldhatatlan ellentéttől feszülő helyzet a robbanás felé közelít. A szülők nem engednek, Zahira nem hajlítható, menekülni sem lehet örökké úgy, hogy az igazság ne derüljön ki végül. Amikor aztán Zahira bevallja a „csalást”, csupán egyetlen megoldás marad az otthoni tradíciókhoz szigorúan alkalmazkodó család becsületének megmentésére.

Stephan Streker valós eseményekre épülő, míves munkájában fokozatosan adagolva mutatja be a belga környezetbe idegen hagyományok szerint élő család mindennapjait és kapcsolatát a helyiekkel – amivel plasztikus képet teremt a pakisztáni kultúráról. A rendező szándéka szerint ez alapján meg kellene értenünk a szereplők – az egyes családtagok – viselkedését, cselekedeteit, azt, ahogy a már Európában született Zahira életét rendezni próbálják. Megérteni esetleg meg lehet, elfogadni viszont inkább azt tudjuk elfogadni természetesnek, ahogy a történet belga szereplői viszonyulnak Zahira esetéhez, a lány döntéseihez. A választás lehetőségét pártolják, nem az elkerülhetetlen lövést.