Az átváltozás látóköre

Colin Turnbull antropológus a pigmeusok életét vizsgálta a kongói esőerdőkben, ahol olyan sűrű és buja a növényzet, hogy egy átlagos pigmeus alig láthat életében szélesebb horizontot 30-40 méteres körnél. Egyszer Colin felvitt egy ilyet a magas hegyre. A széles látókör a bennszülöttet igencsak megdöbbentette. Leginkább az volt számára a meglepő, hogy ott, ahol már nincsen erdő, ahol véget ér a növényvilág, ott, a szélesebb látókörön túl létezik egy új világ.

Jézus is a szélesebb látókörhöz hívja Pétert, Jakabot és Jánost az e vasárnapi evangéliumban. Kiállnak a magas hegyre maguk mögött hagyva egy pillanatra a napi gondokat, az emberi kapcsolatokat s a mindennapi teendők fullasztó légkörét. A Bibliában egyébként is szokványos, hogy ha valami nagyon fontos történik, az általában „fönt”, a hegyen játszódik. „Fönt”, a Sínai-hegyen kapja Mózes a Tízparancsolatot, a Mória földjére, „föl” egy hegyre ment Ábrahám, hogy feláldozza Izsákot, a Golgotán lehelte ki lelkét a Megfeszített. Ez esetben a hegy csúcsán Péter, Jakab és János a vallás csúcsát érik el: lehetőséget kapnak arra, hogy bepillantsanak Jézus titkába: „… és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár.” (Mt 17, 2) A tanítványok, ismerve a Példabeszédek és a Zsoltárok könyvének tartalmát, tudták, hogy „Isten a világosság” (Zsolt 18, 29; Bölcs 7, 26). Jézusból tehát az isteni önazonosság sugárzott, a tökéletes isteni fiúság, annak a hatalma, amely által és amelyért „minden teremtetett” (Kol 1, 16).

Péter az élménytől annyira fellelkesül („jó nekünk itt”), hogy három sátor felállítását javasolja. Meg akarja ragadni és örökíteni azt a kellemes önkívületet, mely annyira különbözik a mindennapi élet durva valóságától. Péter viselkedése viszont csak azt támasztotta alá, mennyire szüksége van még neki magának a változásra. Ám Jézus a három sátor helyett a négy világrészt kínálja tanítványainak: a csúcsról le kell ereszkedni „a világba – hirdetni az evangéliumot” (Mk 16,15).

Az Úr átváltozásának története nem véletlen olvasmány a nagyböjti időszak második vasárnapján minden templomban. Alapmotívuma az aszkézis, mely latinul annyit jelent, „fölfele lépni”. S a lépés változás, az egyre szélesebb látókör megszerzése. Jézus három tanítványnak kínálta fel, mikor átváltozott, úgy, ahogy fokozatosan átváltozik mindenki előtt, aki az őszinte keresés által szeretné őt egyre mélyebben megismerni. A böjt értelme ugyanis Krisztus keresése. Bármi más csak elfecsérelt idő. Az Úr átváltozása az ember átváltozását célozza, az ő megszentelését és nemesítését. De hisz még ma valaki abban, hogy az ember valóban megváltozhat?

Franz Kafka elbeszélésében, Az átváltozásban már az első mondattal bemutat egy fiatalembert, aki reggel „szörnyű féreggé változva találta magát ágyában”. Az elbeszélés abszurd és kilátástalan, úgymond, kafkai. Súlypontja, a történés abszurd kilátástalansága mintha a modern civilizáció kishitű hangulatait tükrözné: nem hisz az ember valóban pozitív átváltozásában, s ha mégis, csak a rossz irányúban. Igaz, hogy az ószövetségi zsoltáros is megvallja a 22 zsoltár bevezetésében, „én azonban féreg vagyok, nem ember”, ám a saját hitványságának felismerése végül Isten átváltoztató hatalmának felismeréséhez vezet, s a bizalom megvallásába torkollik: „Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim.” (Zsolt 22, 7, 30–31)

Az átváltozások hegyéről leereszkedvén a tanítványok átváltozása sok-sok nehézséggel járt. Főleg Péter esetében, akit a legnehezebb helyzetben „változtatott át” a félelem: az amúgy oly buzgó és lelkes – most háromszor tagadta meg Mesterét. Lehet, éppen Jézus sugárzó arcának emléke volt az, aminek hatására könnyek közt tudatosította saját árulását. Megértette éretlenségét: Mikor látta a dicsőségtől sugárzó Krisztus-arcot, három sátrat akart nagy buzgón emelni. Mikor ugyanazt azt arcot a vér öntötte el, nem akart színt vallani mellette…

János és Jakab is kapott leckét. Anyjuk megpróbált előkelő helyért protekciót szerezni számukra, mégpedig a Mester jobbján és balján. Nekik azonban meg kellett először tanulniuk, hogy aki valóban közel akar kerülni Jézushoz, annak vele együtt át kell ölelnie a keresztjét is. Az édesanya óhaja tehát beteljesedett, csak éppen más módon: fia, János ott állt a kereszt alatt, közel Jézushoz, az Ő halála tanújának előkelő helyén. Ezért érte őt később az a kiváltság, hogy láthassa az utolsó, valóban kimagasló átváltozást: akkor értette meg, mikor Péterrel együtt benézett az üres sírba…A szerző római katolikus pap