ÖSSZEFOGLALÓMilo Suchomel dzsessz-szaxofonos zenekarának élén Szlovákiában szeretett volna éneklésből megélni, de nem igazán figyelt fel rá a hazai szakma. Bár ő énekelhette a Česko-Slovensko má talent című tehetségkutató műsor főcímdalát, a szélesebb tömegek nem ismerték.
Az amerikai X Factor új sztárja nálunk nem kellett
ÖSSZEFOGLALÓ
Milo Suchomel dzsessz-szaxofonos zenekarának élén Szlovákiában szeretett volna éneklésből megélni, de nem igazán figyelt fel rá a hazai szakma. Bár ő énekelhette a Česko-Slovensko má talent című tehetségkutató műsor főcímdalát, a szélesebb tömegek nem ismerték. Aztán hazautazott az Egyesült Államokba, ahol ötvennégy évesen, hétunokás nagymamaként jelentkezett az X Factorba. És Lillie McCloud lenyűgözte a zsűrit.
„Olyan volt, mintha Whitney-t hallanám” – mondta pityeregve Demi Lovato, a rettegett Simon Cowel pedig csak annyit jegyzett meg, hogy a hölgynek hihetetlen hangja van. „Hol bujkáltál eddig? – kérdezte tőle Kelly Rowland. A hoppon maradt szlovák szakmabeliek azonnal rávágták volna, hogy Kelet-Szlovákiában, egy Kassa melletti faluban Nicole McCloud néven élt pár éven át az amerikai tehetségkutató új felfedezettje. A tévéshow-ban persze meg sem említették életének szlovákiai epizódját, arra hegyezték ki a történetet, hogy Lillie, a háromgyerekes amerikai anya feláldozta művészi ambícióit a gyereknevelés oltárán, egészen mostanáig. Most azonban győzni jött. „Vajon ki kap az én koromban egy ilyen lehetőséget? Most vagy soha!” – mondta büszkén a kamerába a „dögös” nagymama. (pluska, juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.