Jennifer Lopez először 2001 januárjában nyitott a brit kislemezlista első helyén a Love Don’t Cost A Thing című felvétellel. Az elmúlt héten – négy év szünet után – ismét megszerezte az összesítés csúcsát, ezúttal a Get Right című dalával, amely a ma megjelent Rebirth címet viselő korongját harangozta be.
Az amerikai díva másodszor a csúcson
Az idén az Elvis Presley-lemezek jogával rendelkező kiadó szép sorban megjelenteti a sztár néhány nagy slágerét, még mielőtt letelne az az ötven év, ami után Angliában már nem kell jogdíjat fizetni. A kislemezek általában 20 ezer példányban kerülnek a boltok polcaira, de ez is elég ahhoz, hogy a slágerlista élmezőnyébe kerüljenek – általában a lista első vagy második helyén debütálnak.
Amíg az Egyesült Államokban a Grammy, addig Nagy-Britanniában a Brit Awards győzteseinek lemezei iránt nőtt meg a kereslet az elmúlt hetekben. Az eladási listát ismét a New York-i Scissor Sisters vezeti, megelőzve a Keane albumát, amely a tengerentúlon is egyre kelendőbb. (péjé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.