Avantgárd New York Somorján

kép

Egy gyümölcsöző koprodukció eredményének lehetünk tanúi, ha ellátogatunk az At Home Galériába. A két New York-i alkotóművész, Sheri Wills és John Schettino egy rezidensprogram keretén belül töltöttek néhány hetet Somorján, ám nem ez volt az első együttműködésük az egykori zsinagóga épületében működő galéria vezetőivel, Kiss Suzanne-nal és Csabával. A mostani, július 30-ig látogatható videó- és hanginstalláció a galériában a hatvanas évek experimentális hagyományaira épít.

Ahogy azt a nevéből sejthetjük, az Assembly II (Összeállítás II) című tárlat egy korábbi kiállítási anyag folytatása. Sheri Wills és JohnSchettino 2020-ban készítették el az első Assembly címmel ellátott videó- és hanginstallációjukat. A tárlatnyitó akkor a pandémia ellenére valósult meg, az alkotók csupán videóbeszélgetésen keresztül kapcsolódtak be a tengerentúlról. A személyes jelenlét hiánya leginkább a projekció installációját nehezítette meg, melyet Kiss Suzanne és Csaba építettek fel az alkotók rajztervei alapján, akik videóbeszélgetésen keresztül irányították őket. „Ezt az installációt pedig meglehetősen bonyolult felállítani” – bólint elismerően Sheri Wills. A galériában vagyunk, a projekció képsorait nézzük, melynek morajló hangjai a beszélgetésünkbe vegyülnek. A zsinagóga magas ablakain beszűrődő nappali fény a falra vetül, az ódon, textúrált falak izgalmas keretet nyújtanak a projekciónak.

A 2020-as, valamivel hosszabb, mint hat perces alkotás most újból megtekinthető a galériában, és a júniusi tárlatnyitón ezúttal az alkotók is részt vettek – számukra is izgalmas módon első alkalommal találkozhattak a saját alkotásukkal ezen a helyen, melyet annak idején kifejezetten a zsinagóga belterébe terveztek meg. A tárlatot azonban egy másik, teljesen új installációval is kiegészítették, melyet a zsinagóga emeleti galériájában helyeztek el, és amely szervesen kapcsolódik a földszinten látható hang- és videóprojekcióhoz.

A somorjai magángaléria és a New York-i művészek kapcsolata még a pandémia előtti időkre tekint vissza, és arról tanúskodik, hogy térségünkben, sőt regionális szinten is akadnak olyan galériatulajdonosok, akik att-raktív környezetet és lehetőségeket képesek biztosítani nemzetközi szinten elismert experimentális művészeknek. Sheri Wills és JohnSchettino mindketten New York-iak, egyetemi oktatók, Sheri Wills pedig nemrégen nyerte el a rangos Guggenheim-ösztöndíjat, amely az alkotómunka innovatív módjait kutató művészeket hivatott ösztönözni.

Ő volt az egyébként – mikor olyan kiállítóhelyek és művészeti rezidenciaprogramok után kutatott, melyek révén Közép-Európába utazhatott volna – aki öt évvel ezelőtt megszólította a galériát. A térségből származnak ugyanis a felmenői. A somorjai At Home Galériában 2018-ban nyílt az első tárlata What Does Light Remember? (Mire emlékszik a fény?) címmel. Ez a megnyitó adta a kiindulópontot a későbbi Assembly című, már John Schettinoval közösen készült alkotásának, amely jól tanúskodik arról a rétegzett alkotói folyamatról, amely mindkettőjük munkáját jellemzi.

Az akkori, 2018-as tárlatmegnyitón két somorjai előadó, Juraj Turtev és Marta Galbáčová énekeltek – ennek hangfelvétele szolgált az Assembly kiindulópontjául. Sheri Wills később, New York-i otthonában elővette a hangfelvételt. Alvin Lucier amerikai kísérleti zeneszerző I Am Sitting in a Room című híres hang-installációja nyomán  lejátszotta a felvételt, miközben újra rögzítette a hangot, ezt követően pedig tizen-nyolcszor ismételte meg a folyamatot. A környezet zajai beépültek minden egyes következő felvételbe, melyet az alkotó helyiségének sajátos rezonanciái is alakítottak. A hangot John Schettino képanyaga egészítette ki, melynek New Yorkban készített fotó- és videóanyag alkotja az alapját, de – csakúgy, mint a hanganyagot – a somorjai helyszín, a zsinagóga épülete inspirálta. A ritmikusan ismétlődő mozgóképeken épületek textúráját, falakat, magas objektumok ablakmintázatát sejtjük kivenni.

Az absztrakció irányába forduló kép- és hanganyag azt vizsgálja, hogy hogyan vesznek minket körül a múlt visszhangjai, illetve hogy mi vész el az újramondás során. Az alkotás vizuális része is a hanghasználat elveit követi: a négycsatornás videónak szintén az ismétlés, a rétegezés, a felhalmozódás és az ezekből adódó új összefüggések szolgáltatnak kiindulópontot.

kép

A zsinagóga felső galériájában található installáció még egyet csavar az alapgondolaton azzal, hogy a vetítésre szánt felületeket nem egymás mellett, hanem a térben helyezték el. A látogatók így az installáció alkotta labirintusban sétálhatnak, úgy, hogy eközben minden oldalról körbefogja őket a kép és a hang – egy igazán ritka, immerzív hatást gyakorolva a szemlélőre.

Az alkotás készítésekor a művészeket elsősorban az foglalkoztatta, hogy munkájuk milyen hatást vált majd ki egy nagyon specifikus téren belül – egy közép-európai zsinagógában, amely már több évtizede nem az eredeti funkcióját tölti be. „A kérdés elsősoron az volt, hogy hogyan dolgozzunk itt úgy, hogy ne a saját történetünk kerekedjen felül” – magyarázza John Schettino. „Hogy hogyan tudjuk tiszteletben tartani a teret és a történetét” – teszi hozzá, miközben arról beszél, hogy legnagyobb kihívás az volt számukra, hogy hogyan fogalmazzák meg mindazt, ami kívülállóként jelent számukra ehhez a térhez viszonyulni.

A helyszín azonban nem csak a múlt asszociációinak vonatkozásai miatt rendkívüli a két New York-i alkotóművész számára: mint mondják, Suzanne és Csaba rendkívül támogató környezetet teremtetnek a galériában, ami szintén magas elvárást jelent az alkotó számára.

A tárlat július 30-ig látogatható az At Home Galériában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?