Átadták a színjátszó fesztivál életműdíját

Csorba István 1998-ban megalakította a NEFISZ - nemesócsai fiatal színjátszók társulatát, amely a helyi Móra Ferenc Alapiskola tanulóiból állt össze. Kezdetben a március 15-i ünnepségekre készítettek műsort, nem ritkán állítottak színpadra olyan igényes rockoperákat, mint A költő visszatér, Attila Isten kardja, István a király vagy A megfeszített.

Az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon 2005-ben mutatkozott be a csoport a Pomádé című musicallel, és szép sikert arattak. A következő évben prózai darabot adtak elő ugyanitt, Illyés Gyula Tűvé tevők című művét, amelyért nívódíjat kaptak, az előadás főszereplője pedig kiérdemelte a legígéretesebb tehetség díját. (Németh Péter pár évvel később tragikus körülmények között elhunyt, és a fesztivál szervezői úgy döntöttek, róla nevezik el ezt a díjat).

A NEFISZ társulata 2009-ben a Bor című darabbal elnyerte a társadalmi zsűri fődíját Szepsiben, 2014-ben pedig Kéri Ferenc Lopótök, avagy a Mari nem olyan című pajzán népi komédiával tértek vissza. Ekkor Hölgye Boglárka, a csoport tagja kapta a Németh Péter-díjat.

Csorba István jelenleg egy általános iskolásokból álló csapattal dolgozik, ők is szerepeltek néhányszor ezen a seregszemlén.

Az Egressy Béni Fesztivál-díj tulajdonosát minden évben egy-egy kolléga, pályatárs, szakember méltatja egy rövid szöveggel a rendezvény megnyitóján. Ezúttal azonban két családtag vállalta magára a laudációt: ifj. Csorba István, a kitüntetett fia fogalmazta meg, és Csorba Nóra, a kitüntetett felesége olvasta fel.

„Édesapám egy remek ember, olyan szenvedéllyel és alázattal viszonyult minden egyes projekthez, amelyet kevesen tudnának ugyanazzal a lendülettel végig vinni. Amikor már nem volt rendszeres úgynevezett színjátszó kör, akkor is mindent megtett azért, hogy a színjátszás és a kultúra a fiatalok életének része lehessen. Jelenleg a nemesócsai kultúrház mindennapjait menedzseli, amelynél nem tudnék elképzelni testhezállóbb feladatot számára” - hangzott el a laudációban, amely egy Albert Camus-idézettel zárult: „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.”