Az új Gladiátorban a hagyományos maszkulinitás érvényesül

Duruzsoló csirkék és frissen mosott ruhát teregető kedves. Az idilli otthon képével indul Ridley Scott várva-várt folytatástörténete, a Gladiátor II. Ahogy azt sejthetjük, ez az idill nem lesz tartós: Lucius Verus (Paul Mescal) és neje, Arishat (Yuval Gonen) hamarosan csatába indulnak. A cselekmény felesleges teketóriázás nélkül vált akcióba: pillanatokon belül robbanó tűzgolyók és sűrűn záporozó nyílvesszők kereszttüzében találjuk magunkat. Először a falat megrohanó gályák perspektívájából, a sereg előretörésével pedig a falakon túlról nézhetjük, hogyan hullanak az élettelen katona-testek. 

Főhősünk, Lucius Verus története hasonló ívet vesz, mint a Russel Crowe alakította Maximusé, a 2000-es Gladiátor főszereplőjéé: tehetséges harcosból rabszolga válik, rabszolgából pedig gladiátorrá, aki az arénán belül találja meg a felemelkedés lehetőségét. Eltökélten, hogy bosszút álljon a családja legyilkolásáért. 

Legfeljebb találgathatunk, hogy új gladiátorunkat milyen mértékben motiválja a felesége és az otthoni idill elvesztése felett érzett szomorúsága. A 2 óra 10 perc hosszú alkotásban meglehetősen hamar elillan a nyitójelenet jelentősége. Úgy tűnik, Scottot kevésbé érdekelte a személyes motívum, hamarosan egy nagyobb ügy bontakozik ki: itt és most a birodalom jövője a tét. 

Főszereplőnk valójában császári örökös is, akit anyja még gyerekként küldött el Rómából, hogy megvédje életét a merénylőktől. Lucius Hanno álnéven nevelkedik Numidiában. Rómát ebben az időszakban éppen a korrupt ikercsászárok, Geta és Caracalla irányítják. Dekadens világ ez, a város egykori dicsősége emlék csupán, a birodálom vezetőinek tetteit intrikák és cselszövések hálózzák be.

Ridley Scott Gladiátor-folytatására csaknem huszonnégy évet vártunk, annak ellenére, hogy már 2001-ben szó esett arról, hogy az öt Oscart bezsebelő alkotáshoz folytatás készüljön. David Franzoni és John Logan forgatókönyvíróként szálltak volna be ismét, Scott pedig meglebegtette, hogy a folytatásban majd Russell Crowe is visszatér. Öt évvel később azonban, amikor a Paramount megszerezte a film jogait a DreamWorks-től, gyakorlatilag vége szakadt a folytatástörténet fejlesztésének. 

A folytatást végül 2018-ban jelentették be, az új forgatókönyvet David Scarpa írta. A történetet tavaly forgatták, a forgatásba a hollywoodi színészsztrájk miatt öt hónapos kényszerszünetet kellett beiktatni. A film elkészítése majdnem háromszáz millió dollárt emésztett fel, ez a 86 éves rendező 29. rendezése. A Gladiátor II-vel kapcsolatos leglényegesebb kérdés tehát az, hogy csaknem negyed évszázad elteltével mi újat képesek mondani a sztorival kapcsolatban a filmkészítők – úgy, hogy ez a mondanivaló a mai nézőhöz szóljon.

Paul Mescal gladiátor-karaktere nem sok újítást hoz. A 28 éves ír színész leginkább pszichológiai drámákból lehet ismerős – a mérföldkő a BBC és a Hulu számára legyártott Normális emberek című sorozat volt számára, amely BAFTA-díjat érdemelt ki. Mescal tehát leginkább árnyalt karakterek megtestesítőjeként került be a köztudatba, és roppant kár, hogy ezt az oldalát most nem tudja megmutatni. Lucius karaktere ugyanis egyoldalúan megírt főhős. Lucius igazi motivációjára nem érzünk rá, s bár itt-ott mond ugyan valami fontosat, ezt leginkább egy ókori dráma sorait idéző modorban teszi, mellyel a film talán a történelmiség érzetét szeretné kelteni, a végeredmény azonban inkább patetikusnak hat. 

A történet ehelyett a főhős fizikai adottságait domborítja ki. A nyers erő, a hagyományos Russel Crowe-féle maszkulinitás érvényesül itt újra. A becsületes hadvezér, aki bátran vezeti katonáit a harcba a vad, barbár sereg ellen, majd megszenvedi a magáét, de mindvégig meg tudja őrizni a bölcsesség, az igazságosság, a bátorság és a mértékletesség erényeit. Az erények végül felülemelkednek a gonoszon, főszereplőnkből pedig az ókori Róma legtekintélyesebb embere válik. 

Ezzel így alapjában véve természetesen nincs semmi gond. Csak épp érdemes felidézni, hogy a 2000-es Gladiátor eszmeisége a hatvanas-hetvenes évek történelmi filmjeiből merített, s azóta, nos eltelt bizony néhány évtized. A Gladiátor II pedig végleg elszalasztja annak lehetőségét, hogy csavarjon egyet az alapképeleten.

Mivel rokonságban áll a birodalom vezetőivel, Lucius az államcsíny felé irányuló intrikák szövevényében találja magát, melyeknek a film jóval nagyobb teret szentel, mint a főhős pszichológiai hátterének. Vizsgáljuk meg tehát ezt a réteget. A film megjelenését követően felszólaltak természetesen azok is, akik fanyalognak, hogy a sztori történelmi szempontból nem hiteles. Ez azonban mellékes kérdésnek tekinthető, hiszen a hollywoodi történelmi filmek sosem tekintették elsődleges céljuknak a történelmi hitelességet. Izgalmasabb azt megnézni, milyen módon jelennek meg a mai korra való áthallások. A dekadens uralkodói réteg és a széthulló társadalom motívumai bizony párhuzamban állnak aktuális világunk történéseitől. 

Az egyik oldalon ott az összeesküvők, akik naivan hisznek egy új Róma víziójában, melyben egyenlőség uralkodik. Közben nem veszik észre, hogy ki is az, aki ténylegesen megkaparintja a birodalom jövőjéről való döntés jogát. Denzel Washingtoné egyértelműen a film legjobb alakítása és ő formálja meg a legizgalmasabb karaktert: Macrinust, az egykori rabszolgát, akiből rafinált üzetember válik, és aki egyre feljebb küzdi magát a ranglétrán, hogy végül a birodalom torkát szorongassa és a császár helyére pályázzon. Ismerős képlet? Talán nem véletlen. 

Denzel Washington alakítása testesíti meg azt, ami a film lehetett volna: alakításában van némi komikum és egy jó adag irónia, és ennek köszönhetően sokkal közelebb áll a mai kor emberéhez, mint a többi szereplő, akik mesterkélt hangnemben idézik Vergiliust. 

A Gladiátor II-t viszont nem menti meg Denzel Washington. Ridley Scott alapvetően semmiféle hibát nem követ el, a produkció látványos – a néző azonban egyszerűen úgy érzi, hogy a lekaszabolt fejek zápora és a nyers erő dominanciája idejétmúlt látványosságok.