Árulkodó levél

Kabátja gallérját felhajtva, kezét könyökig a zsebébe dugva rótta az utcát. Jobb zsebében ott lapult az elbocsátó irat. A kiszabott öt évből leült hármat és két hónapot. A rendőrség egy házkutatáskor megtalálta az elrabolt pénzt. Az egyetlen ember, aki hozzájuthatott, a társa volt, azaz a bátyja. A fenébe, az ember testvérbátyja, dünnyögte. A bankrablásból neki járó részt pedig úgyis megszerzi. Az a két és fél millió nem lehetett a teljes összeg.

Werner Braunnak földbe gyökerezett a lába, amikor megállt kis házikója előtt. Az ablakát bedeszkázták. Amikor kinyitotta az ajtót, újabb sokkot kapott. Minden öszszeturkálva, egymásra dobálva. Talán megtalálták a rejtekhelyét? Lehajolt a kis kályhához, alulról leemelt egy kerámialapot, és kihúzott belőle egy alumíniumfóliába tekert csomagocskát. Elégedetten mosolygott. Vastartaléka volt a tíz százmárkás. A lakást majd rendbe teszi később, előbb elszámol kedves bátyuskájával. Még emlékezett a telefonszámára, nyomban fel is hívta.

– Itt Lechmann beszél. Karl Braunt kérem a telefonhoz.

– Itt nem lakik semmiféle Karl Braun. – Letették a kagylót. Werner Braun fogta a megviselt telefonkönyvet. Legalább száz Braun volt benne, azonban egyiket sem hívták Karlnak. Ugyan hová tűnhetett az az átkozott? Persze, annyi pénzzel bárhol jól élhet. De megtalállak, bátyuskám!

Csaknem egy év telt el. Kitanult autószerelőként munkát kapott az autópálya melletti benzinkútnál. Egy nap megállt mellette egy kis nyitott sportkocsi.

– Birgit!

Az ifjú hölgy a volánnál megrettent.

– Werner? Én azt hittem...

– Bizony, bizony..., azt hittétek, hogy még ülök, igaz-e, drága sógornőm? Hol van a bátyám, az a lator?

– Nyugodj meg, Werner. Három hónappal azután, hogy börtönbe kerültél, elvitte a szíve. De halálos ágyán elárulta nekem, hol van a pénz. A te részed érintetlen. Legjobb lesz, ha holnap este eljössz hozzám, és átveszed. Itt van a címem – azzal benyúlt a táskájába, és kivett egy névjegyet. – Újra felvettem a lánykori nevemet. Szóval, holnap este várlak.

A másnap estére gondolva gyanúja támadt Werner Braunnak. Lehetséges, hogy börtönbe juttatása mögött épp a nő áll. Börtönévei alatt eszébe sem jutott, hogy bátyja ártatlan. De honnan szerezte a pénzt? Aztán a következő ötlete támadt: A munkaidő letelte után leült, és levelet írt Hellwig felügyelőnek, aki annak idején lecsukta. Értesítése így végződött: Ha három napig nem jelentkezem, keressenek a következő címen... És megadta a sógornője címét.

Öreg Volkswagenével a villa bejárata előtt állt meg.

– Heló, Werner – Birgit már az ajtóban várta. – Gyere be! Foglalj helyet. Nyomban jön a barátom, és hozza a pénzt.

Alig ült le, kinyílt a verandaajtó, és belépett egy férfi.

Werner Braun gondolatai cikáztak. Ugyan honnan ismeri? Azonban gyorsan eszébe jutott. Hiszen ez Hellwig felügyelő segédje, aki ott volt letartóztatásakor.

– Jó napot, Braun úr. Nagyon meglepődött?

– Meghiszem azt...

– Schmidt, Klaus Schmidt – mosolygott gúnyosan, és hangtompítós pisztolyt húzott elő a zsebéből. – Van még valamilyen kérdése? Igyekeznie kell, Braun úr, hogy minél hamarabb hozzájussak a maga részéhez. Birgit megszolgálta a saját részét, amikor megmérgezte a bátyját. A pénzt, ami miatt magát lecsukták, a maga lakásában rejtette el. Megszerezte a testvérétől, aki képtelen volt neki nemet mondani. Az elmúlt este állati sokat dolgoztam a maga pincéjében. A sír már készen várja. Egyméteres beton alatt fog nyugodni.

– Lenne még egy kérdésem – vágott közbe Werner. – Hogyan társult Birgittel?

– Óh, hát az a két és fél millió nem hagyott nyugton. Az estet tovább nyomoztam, a lakásában azonban semmit sem találtam, amíg meg nem leltem a bátyját. Ő viszont akkor már halott volt. Nagyon gyorsan megegyeztem Birgittel, hogy elteszem magát láb alól. És ha azt hiszi, hogy a főnököm megkapta a levelét, nagyon téved.

Zsebéből kihúzta a főnöknek címzett levelet.

– Úgy látszik, gyanút fogott. De ha eltávozik az élők sorából, a kutya se ugat maga után.

Gúnyosan felemelte a revolvert, de a veranda felől zaj hallatszott.

– Ebben nem lennék olyan biztos – csattant fel a négy rendőr kíséretében belépő felügyelő hangja.

– Dobd el a fegyert!

Klaus szót fogadott.

– Hogyan jöttél rá?

– Te, Klaus, soha nem voltál jó nyomozó. Már egy éve tudom, hogy viszonyod van Karl Braun feleségével. Braun levelét már előtted elolvastam. Gondosan visszaragasztottam a borítékba, és odatettem az íróasztalomra, hogy rögtön észrevedd. Aztán elmentem egy órára, és amikor visszatértem, a levél már nem volt a helyén. Akkor minden világossá vált előttem. Már régóta itt várakozunk, hallottuk a beismerésedet is. Gyerünk fiúk, vigyétek! És ne feledkezzetek meg a menyasszonyáról se!

Sz. B. fordítása