Apostol: Boldogság sziget

Tavaly két, mára legendássá vált magyar együttes tért vissza a zenei életbe. Az Apostol és a Karthago. Dicséretes, hogy mindkettő új stúdiólemezzel is jelentkezett, és nem kizárólag a régi slágerekből próbálnak megélni.

Tavaly két, mára legendássá vált magyar együttes tért vissza a zenei életbe. Az Apostol és a Karthago. Dicséretes, hogy mindkettő új stúdiólemezzel is jelentkezett, és nem kizárólag a régi slágerekből próbálnak megélni. Ez ugyan – főleg az Apostol esetében – nem könnyű, hiszen a Nem tudok élni nélküled, az Okosabban kéne élni, az Eladó, kiadó most a szívem vagy éppen a Nehéz a boldogságtól búcsút venni című dalok sikerét azt hiszem, megközelíteni is nagyon nehéz, nemhogy túlszárnyalni. Érdekes, hogy az említett slágerek mind a mai napig a köztudatban vannak, a fiatalok többsége is ismeri őket, pedig valamiért a rádiók kínálatából szinte teljesen kiszorultak.

Az Apostol 1970-ben alakult meg, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal a piac egyik vezető együttese. November tizenharmadikán ismét megtöltötte a Papp László Sportarénát, pedig a fellépést nem előzte meg semmilyen reklámkampány. A koncert napján került a boltokba az új stúdiólemez.

Az sem mellékes, hogy az Apostol továbbra is az eredeti felállásban zenél. Az együttes jellegzetes hangja, Meződi József mellett a billentyűs hangszereket Németh Zoltán bűvöli, Baranski László gitározik, Pete László harsonázik és Szaniszló Lajos trombitál, valamint Szabó Ferenc dobol, egyedül ő nem alapító tag. Az új album egyaránt tartalmaz lírai hangvételű, romantikus dalokat és táncosabb tempójú vidám számokat. A dallamos szerzemények a szerelem, a romantika témája köré fonódnak. A lemezen Németh Zoltán szerzeményei mellett hallhatjuk Németh Gábor és Józsa Alex dalait is, a szövegeket pedig Pintér Mihály, Laura Riz, Dorozsmai Péter, Heck László, és Vándor Kálmán írták. Az album a Merj álmodni… című dallal, zárul, amelynek szövegét Szenes Iván szerezte.

A lemez hallgatása közben az ember rádöbben arra, hogy akár több felvételből is válhatna akkora sláger, mint a fent említett dalokból. Egyértelmű, hogy ez nem fog bekövetkezni, a lemez kizárólag a rajongókhoz jut el, sajnos nincs esély arra, hogy szélesebb közönségréteg is megismerje.

Aki kedveli az Apostol zenéjét, ezúttal sem csalódik. Kap egy lemeznyi boldogságot. Boldogság sziget formájában. (péjé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?