Apa és fia kusza viszonya

SZABÓ G. LÁSZLÓ

De minél kevesebb ember sajátja egy nyelv (az izlandit mindössze 300 ezren vallják magukénak), annál érdekesebb az adott ország filmgyártása. Izland e tekintetben pedig előkelő helyen áll Európában. Hafsteinn Gunnar Sigurdsson 2011- ben forgatott Jobbra és balra című első rendezését, amely előbb San Sebastian, majd Karlovy Vary fesztiválján is komoly feltűnést keltett (a Variety kritikusai a 2012-es év legjobb tíz fiatal európai rendezője között jegyezték az akkor harmincnégy éves alkotót), David Gordon Green átdolgozásában, Prince Avalanche címen Amerikában is leforgatták. Izlandi mű ilyen utat először tett meg a világban, s abban, hogy Green rendezése Berlinben Ezüstmedvét nyert, Sigurdsson érdeme is jelen van.

Észak Párizsa címmel izlandi–francia–dán koprodukcióban most új történettel állt közönség elé a reykjavíki egyetemen forgatókönyvírást és rendezést tanító fiatal alkotó. Filmjének hőse, Hugi a szigetország egyik eldugott kisvárosában él, és általános iskolás gyerekek osztályfőnöke. Munkája nem igazán köti le, úgy is tekint rá, mint átmeneti foglalkozásra. „Most ez van, aztán majd lesz valami más!” – mondja. Menedékhelyet keresve a fővárosból került a hegyekbe, hogy új helyen, új közegben, új emberek között változtasson addigi életvitelén, amelynek egyetlen hátulütője az alkohol volt. Hugi mindennapjai száznyolcvan fokos fordulatot vesznek. Sportol, egészséges életet él, aktív tagja a helyi alkoholellenes ligának. Egyedül a barátnőjével vannak gondjai, mert képtelen lezárni, elfelejteni korábbi kapcsolatát.

Egy napon aztán beállít hozzá rég nem látott apja. Mivel sosem voltak szoros lelki viszonyban, s több éve nem is látták egymást, Hugi számára nehéz az összeszokás, a megértés, az elfogadás. A jó erőben lévő és korát meghazudtolóan szabadosan gondolkodó „öreg” úgy rak fészket fia otthonában, mintha soha semmiféle konfliktusban nem lettek volna. Jó ideig Thaiföldön élt az apa, vendéglősként élvezve az ottani nők „határtalan” kedvességét. Fia mellett sem tagad meg magától semmit, amire kedve szottyan. Ha inni akar, iszik. Nem is keveset. A két férfi között napról napra nő a feszültség, s már nem sokáig várat magára a végső robbanás. Hugi ráadásul alig várja, hogy felszámolja ottani életét. Más munkára vágyik, más helyre és jól működő kapcsolatra.

„Nem örülnék, ha valaki családi drámát keresne a történések mögött, mint ahogy annak sem, ha vígjátékként nézné a filmet – nyilatkozta Sigurdsson Karlovy Vary idei fesztiválján. – Az Észak Párizsa reményeim szerint tragikomédia. Talán nem tévedek, ha azt állítom, ebben a felgyorsult világban érzelmileg mindannyian hátrányos helyzetűek vagyunk, ám ennek tudatában másokért is sokat tehetnénk. Izland a fjordok országa, számomra mégis a föld egyik festői pontja, de senki sem képzelheti, hogy mi ott teljes harmóniában élünk, hogy a természet minden bajt elsimít köztünk. Az emberi kapcsolatok nálunk is egyre kuszábbak. Ráadásul egy olyan kisvárosnak, mint a filmbeli, nincs sok esélye a fennmaradásra. A fiatalok az első adandó alkalommal elköltöznek egy népesebb városba. A szerencsésebbek Reykjavíkba. Az idősebbek, akik maradnak, elmagányosodnak, vagy épp az elszakadás fájdalma miatt az alkoholba menekülnek. A zord táj, a korán lenyugvó nap, az örökké zord idő sem rángatja ki őket a lelki bajaikból. Az ivás, mint olyan, elkerülhetetlen probléma. Nálunk rengeteg az alkoholista. Én is szeretek inni. Családi örökség, és bizonyára én is ezt adom majd tovább a gyerekeimnek. Sajnos. Bár a munkatársaim sem vetik meg az italt, mindannyian tudásuk legjavát adták a filmhez. Hugi alakítójával, Björn Thorsszal egy hetet próbáltunk a helyszínen, még a forgatást megelőzően. Kitűnő színész. Nagyon élvezem a játékát.”

„Vannak rendezők, akik fejest ugranak a munkába – vélekedik Björn Thors, aki több, Izlandon készült külföldi produkcióban is feltűnt már. – Én sokkal jobban szeretem, ha mindenre alaposan felkészülünk. Ezért örültem, amikor megtudtam, hogy még mielőtt az első snittet felvesszük, módom lesz feltérképezni a helyet, és belakhatom a házat, ahol majd a filmbeli apámmal lakom. Mivel Hugi rengeteget fut a filmben, én is napi tíz-tizenöt kilométert futottam, hogy a kamera előtt majd bírjam a tempót. A nyitóképben egy kilométeres távot kellett megtennem. Ha nem edzettem volna, a végén meg sem tudok szólalni.”

Fiatal film az izlandi. 1978- ban született az első ottani alkotás. Épp abban az évben, amikor Hafsteinn Gunnar Sigurdsson és Björn Thors. Széles az út, amelyen elindultak, de már sok helyütt tudnak róluk a világban.