Angelina Jolie partnere lehetett

Amire mostanában mégis a legbüszkébb: Pablo Larrain chilei rendező Maria Callasról, a világhírű opera-énekesnőről szóló életrajzi drámájában a címszerepet alakító Angelina Jolie partnere lehetett. Tanulmányait a Pesti Magyar Színiakadémián kezdte, diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szak bábszínész szakirányán szerzett, ahol prózai és zenés színészmesterség órái is voltak.

Bolgár az édesapja, magyar az édesanyja. Kettőjük kapcsolatában ott a nagy, romantikus történet?

Az elején biztosan. Apukámnak, amikor tizenhét évesen a bolgár néphadseregben katonáskodott, WC-papír helyett szeletelt újságpapír került a kezébe. Ahogy nézegette, megakadt a szeme egy hirdetésen. Külföldön, a szocialista tábor országaiban is lehetősége nyílt a továbbtanulásra. Mivel akkoriban Magyarországot találta a legszabadabbnak a környező országok közül, Budapestet választotta, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet. Ott találkozott az anyukámmal, és egymásba szerettek. Hároméves voltam, amikor elváltak az útjaik. A nővéremmel együtt mi az anyukámnál maradtunk. Ő is, és az apukám is klinikai gyógyszerkutatással foglalkoznak. Édesanyám már Sydney-ben, édesapám maradt Budapesten. Mindkettőjükkel szoros kapcsolatban vagyok.

A bolgár nyelvvel könnyen megbirkózott?

Nem beszélem sajnos. Fel is rovom sokszor az apukámnak, hogy kiskoromban miért nem beszélt hozzám az ő nyelvén. A nővéremmel együtt bolgár óvodába is jártunk, ott megtanultam pár dolgot, azóta viszont elkopott a tudásom, hiszen otthon magyarul társalogtunk. Érdekes érzés, amikor valaki bolgárul szólal meg mellettem. Ismerősek a szavak, mégsem értem, amit mond. Apukám öccse Bulgáriában él, ezért néha hazalátogat. Gyerekkoromban mi is sokat jártunk oda. Főleg a tengerhez, a Napospartra. Az ottani nyaralások emléke mindig nosztalgiával tölt el.

Vannak pillanatok, amikor egy érzést annak tud be, hogy bolgár vér is folyik az ereiben?

Egyre több olyan tulajdonságommal találkozom, amelyekben a szüleimet fedezem fel. Apukámban rengeteg az energia és a lendület, de nem tudom, hogy ez bolgár habitus-e, mert ezek a tulajdonságok anyukámról is elmondhatók.

A bábokkal hol találkozott?

Másodévben részt vehettünk egy bábkurzuson a Pesti Magyar Színiakadémián. Rájöttem, hogy a báb sokkal összetettebb és izgalmasabb műfaj, amelynek komoly kultúrája van, sok kreativitást igényel, és a képzőművészettel is szorosan összekapcsolódik. Úgy gondolom, néha egészséges áttenni a fókuszt az egyénről egy tárgyra vagy egy anyagra. Már a gimnáziumban egyértelmű volt, hogy a színészet érdekel, csak nem vettek fel elsőre a színművészeti egyetemre. Abban az évben kimentem Párizsba, intenzív francia nyelvtanfolyamra. Aztán az egyetem alatt is kimentem fél évre, performing art szakra.

Gyorsan beszippantotta a város?

Akkor már otthonosan mozogtam Párizsban. Imádom a francia kultúrát. Vágyam volt kint tanulni. A színművészetin a második év a legnehezebb. Jó tanáraink voltak, nagyon szerettem az osztálytársaimat, de azt éreztem, friss levegőre, új környezetre van szükségem. Szerencsére az osztályfőnökeim kiengedtek Párizsba. Amikor kiutaztam, nagyon szabadnak éreztem magam, oda mentem, ahova akartam, a magam ura lehettem. De a mélypontot is megéltem. Még a banki ügyeket is franciául kellett intéznem. Órákat felvenni az ottani rendszerben. Lakást találni. Nagy kihívás volt. Azóta többször is jártam Párizsban. Van egy projektünk az ottani Liszt Intézet közreműködésével. Francia színészhallgatókkal hozunk létre előadásokat. Színre vittük már Az ember tragédiáját, a Tótékat, a János vitézt.

Közben filmszerepeket kapott itthon. Fiatal orvos az Együtt kezdtükben. Hányszor fordult szakmai tanácsért az édesapjához?

Az újraélesztés technikájára rá kellett kérdeznem. Azt mondta: semmiképpen ne hajlítsam be a könyököm, amikor újraélesztek. Mindig nyújtott könyökkel a Bee Gees dalára, a Stayin’ Alive ritmusára csináljam, és teljes testtel nyomjam a mellkast.

A Callas-filmben nincs újraélesztés, csak rajongás. Operarajongó a férfi, akit játszik, vagy kimondottan Callasért rajong?

A kettő együtt. A castingdirektortól tudtam meg a részleteket. Ilyenkor próbálom nem beleélni magamat a felkínált lehetőségbe. Valahogy úgy tekintek erre, mint a munkám részére. Elmegyek a válogatásra, odateszem a maximumot, aztán el is engedem az egészet. Ez természetesen nem mindig sikerül. Ha nagyon megtetszik egy szerep, nem tudom kiverni a fejemből. De már akkor is igyekszem a következő castingra koncentrálni, és ha visszahívnak, örülök. Itt is ez volt. Tudtam, hogy ha sikerül, Angelina Jolie-val lesz közös jelenetem. De nem élhettem bele magam, hiszen nem tudtam, milyen karaktert keresnek. Végül engem választottak.

Hogy aludt azon a napon?

Rengetegszer elképzeltem a találkozásunkat. Sok lehetőség átfutott az agyamon. Az is, hogy nem lesz lehetőségünk beszélni a jelenet előtt. Szerencsére nem így lett.

Nem figyelmeztette a szerződése, hogy a jeleneten kívül nem szólhat hozzá?

Nem volt ilyen kikötés, Angelina pedig nagyon közvetlen és figyelmes volt. Az Operaház mellett, kint az utcán zajlott a jelenetünk. Többet nem árulhatok el. Hatalmas élmény volt.

Az a pillanat, amikor ott állt a színésznő előtt, és bemutatkozott neki, megremegtette?

Először is volt egy nehezítés. A felvétel napján zuhogott az eső. A jelenet szerint viszont nem kellett volna. Én profi körülmények között várakoztam külön lakókocsiban, aztán egy sátorban a forgatási helyszín mellett. Nagyon figyeltek minden szereplőre. Jó volt elhinni, hogy fontos vagyok a filmben. Arra kellett csak koncentrálnom, hogy jól játsszam el a szerepet. Nem volt zavaró körülmény.

Csak az eső!

Bele is néztem a naptáramba, hogy ha netán pótforgatás lesz, mikor érek rá, mikor lenne az jó nekem. De nem tették más napra. Leforgattuk a jelenetet.

Menjünk vissza a sátorba, ahol Angelina Jolie-ra vár. Ura volt a helyzetnek?

Két külföldi kollégával várakoztam. Egyszer csak megjelent a rendező és a színésznő. Leültek mellénk. Angelina rám mosolygott, én meg odaléptem hozzá, és bemutatkoztam neki. Hatalmas szemüvegben, lenyalt hajjal, ahogy a szerepem megkívánta. Nem éreztem magam igazán jóképű fiúnak, de imádtam, hogy átalakítottak. Annyira szürreális volt a helyzet, hogy ott vagyok Angelinával együtt egy sátorban, hogy ettől volt természetes.

Ő is bemutatkozott, vagy csak a kezét nyújtotta?

Mondta a nevét. Nyitott volt. Közvetlen. Csak jót tudok mondani róla.

Érzékeli az ember ebben a helyzetben, hogy milyen kötetlenül beszélget egy világsztárral?

Utólag. Közben nem. Ott mindenki a feladatát tartotta szem előtt. Esernyő alatt kísértek ki bennünket a helyszínre, hogy ne legyen vizes a kosztümünk. A zuhogó esőben próbáltuk le a jelenetet. Aztán többször is felvették.

Majd ott, helyben el is köszöntek egymástól?

Megköszöntem neki az élményt. Mondtam, hogy megtisztelő volt vele játszani, mire ő kedvesen a kezét nyújtotta. Közös fotózásra nem kértem őt. Nem akartam ilyesmivel traktálni. Enélkül is teljes élménynek éltem meg azt a napot.

Szakmailag mit visz tovább a filmből?

A rendezői döntést. Hogy a kiszámíthatatlan időjárás ellenére is leforgattuk a jelenetet. Hogy a rendező épített az adott helyzetre. Nem úgy tekintett rá, mint akadályra. Előnyként használta fel. Plusz töltetet adott a szituációnak. Ez a fajta gondolkodás nagyon tetszik nekem. El is raktároztam magamban.

És a végső kép Angelina Jolie-ról?

Profizmus. Szerénység.

Mi jön ezek után? Megy vissza a marionettfigurák közé? Hány van belőlük a szobájában?

Egy báb van csupán, amit a mai napig őrzök a szobámban. Azzal vettek fel a színművészeti egyetemre. A volt osztálytársaimmal játszunk egy előadást a Budapest Bábszínházban Anima címen. Nagyon izgalmas. Azt vizsgáljuk, mi a báb és a mozgató személy viszonya. Egyszerű kérdés, mégis filozofikus magasságokig el tudunk jutni a válasszal.

A szerző a Vasárnap munkatársa