Anastacia lebegései

A csinos énekesnő rövid idő leforgása alatt megjárta a csúcsok csúcsát és a poklok poklát egyaránt. A slágerlisták élén állt, amikor lesújtott rá a sors, rosszindulatú tumort fedeztek fel a mellében.

Szerencsére a kezdeti stádiumban diagnosztizálták, így a műtét sikeres volt. Anastacia néhány hónapos pihenő után visszatért a zene élmezőnyébe. Február elején indul első európai turnéjának második része. Nem véletlen, hogy ismét Európát vette célba, ugyanis tájainkon a legnépszerűbb. Hazájában, az Egyesült Államokban egyszerűen képtelen betörni az élvonalba. A bemutatkozó, 2000-ben megjelent Not That Kind című albumából négymilliót, a 2002-es Freak Of Nature-ből pedig hárommilliót adtak el az öreg kontinensen. Aztán jött a sorscsapás, 2003 januárjában egy rutinellenőrzés során közölte vele az orvosa a félelmetes valóságot. „A diagnózis úgy ért, mint egy ökölcsapás. Sokkolt, nagyon tehetetlennek éreztem magam. Egy hétig teljesen padlón voltam. Minden olyan reménytelennek tűnt. Aztán fokozatosan visszatért az életerőm. Éreztem, ahogy a remény napról napra nő bennem. Harcba szálltam a betegséggel, a depreszszióval és a félelmeimmel. Tudtam, hogy csak óriási akaraterővel nyerhetem meg a harcot a rákkal szemben“ – nyilatkozta. Anastacia hosszú hetekig küzdött a betegség ellen, végül a kezelés sikeresnek bizonyult. De a harcot tovább folytatja, tudja, a betegség a következő években kiújulhat. Sharon Osbourne-nal együtt, akit szintén mellrákkal kezeltek, létrehozott egy alapítványt, hogy az érintett nőket segítse és bátorítsa.

Az énekesnő 2004 tavaszán sikeresen visszatért a zenei életbe az Anastacia címet viselő lemezével. Csak Angliában több mint egymillió fogyott el belőle, az elmúlt év hatodik legkelendőbb albuma volt. A dalok szerzői között olyan nagyágyúk vannak, mint Glen Ballard és Dallas Austin. „Zeneszerzőként és szövegíróként is közreműködöm rajta. A hangzás ezúttal valamivel rockosabb“ – mondta a lemezről.

Február negyedikén Belgiumban indul európai turnéjának második része. Miután tavaly, élete első körútján huszonkilenc alkalommal adott teltházas koncertet, újabb, huszonhét fellépést iktatott be a programjába. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?