Ami a tánctudás mögött van

A Backstage című új szlovák–cseh film látványos és fergeteges táncot kínál minden mennyiségben, a táncos jelenetek között pedig egy romantikus szerelmi sztorit bontakoztat ki. Andrea Sedláčková azonban nem csupán egy sekélyes szórakoztató filmet forgatott, hanem erős kritikát is megfogalmaz a televíziós tehetségkutató versenyekről.

Bár a Backstage az első olyan jellegű cseh–szlovák koprodukcióban készült film, amely a kitörés lehetőségét egy modern, a mai korhoz igazított, a mai valóságból vett táncos sikertörténetben mutatja be, nem marad el amerikai társaitól, sőt.

Andrea Sedláčková igényesebb rendező annál, hogy csupán a tánc dinamikájára és esztétikájára építsen egy előre látható, hatásos történetet. Már korábbi, Fair Play című, sikeres sportfilmjéből kiderült (ebben Bárdos Judit alakítja a főszereplő futóbajnokot), hogy jó érzékkel mutatja be a társadalmi visszásságokat, a visszaéléseket, a csalásokat, a nem tiszta játék mozgatóit. A Backstage-ben is jelen van mindez: korábbi rendezésében az élsportban, itt pedig a tévés tehetségkutatók világában világít rá a visszásságokra, a visszaélések és csalások lehetőségeire, a nem fair játékra, a verseny manipulálhatóságára.

Az álomgyárban régóta nagy kultusza van a táncos filmeknek. Nem az Ének az esőben című, 1952-ben készült halhatatlanra, az egyik legbájosabb zenés filmre érdemes gondolni elsősorban, hanem az olyanokra, amelyekben az alulról jövő kallódó, fiatal tehetség – a gáncsoskodásokon és az akadályozásokon túljutva – győzedelmeskedik; megtalálja az utat a sikerhez. Ez alapján a recept alapján vívták ki a dicsőséget tánctudásukkal és kiugró tehetségükkel a parkett ördögei olyan legendás, a képernyőn máig sokszor felbukkanó opusokban, mint az 1987-es Dirty Dancing – Piszkos tánc vagy az 1983-as Flashdance. De visszamehetnénk a diszkótánc örökzöldjéig, az 1977-ben bemutatott és elsöprő sikert aratott Szombat esti lázig, a fergetegesen mozgó John Travoltával a táncparkett közepén. Ezekben jórészt még az egyéni, maximum páros győzelem állt a középpontban, amit később felváltott a „közösségi szellem”, a csapattánc – a húzóegyéniség továbbra is jelen van, de már csapatban, és a csapatának kell drukkolni.

Channing Tatum – a lágy szívet takaró kigyúrt, sportos imázst érvényesítve – 2006-ban a Step Up című filmjével új mázzal vonta be a műfajt: modernizálta a nagy elődöket. Folytathatnánk a sort a Hajlakk című 2007-es vígjátékkal, amely az akkori új tinisztárral, Zac Efronnal hódított, s a „rock’n roll- és a tupírláz”-ra építve egy lecsengett stílus felmelegítésével, vagyis retrohangulattal újított. A következő fejezet a 2010-ben készült StreetDance 3D. Ebben már bajnokságra készülő utcai táncosok csapata kapja a főszerepet.

A napokban moziba került hazai opusban fellelhető rokonság ezekkel, ugyanakkor Andrea Sedláčková más irányba vitte el a Dušan Rapoš ötlete alapján kibontott történetét. A felsorolt táncosfilm-elődök tükrében ismerősnek láthatjuk a Backstage-ben szereplő West Coast Crew nevű csapat (a The Pastels csoport tagjai alakítják) amatőr táncosainak igyekezetét, karakterpróbáló harcát, hogy kitörjenek a kisvárosi szürke létből, és a show-bizniszbe kerülve sikeres karriert építsenek fel. A drámaian kibontakozó érzelmi kapcsolatok és a szerelmi háromszög is megjelenik a táncfilmek elmaradhatatlan elemeként. Ám Sedláčkovánál már ezen a vonalon is van eredeti motívum – a vasútállomáson dolgozó néma fiú jól adagolt, kedves sztorija.

A Backstage-ben teljességgel az a vonal új, amely bevezet a tehetségkutató televíziós versenyek kulisszái mögé, hogy felfedje az igazat. A film nyíltan tár fel olyan negatív jelenségeket a műsorgyártás, -vezetés és -irányítás mechanizmusairól, amelyeket eddig nem ismerhettünk: bemutat valamit (ki tudja, mi minden marad még rejtve) abból, milyen alattomos eszközökkel manipulálható a verseny menete. Felvillantja, hogy a versenyző porszem a nézettségorientáltságot szolgáló, gépiesített mechanizmusban, az igazi tehetség érvényesülésének támogatása pedig tetszetős, de hamis csomagolásba rejtett, megjátszható fabula – legalábbis a Backstage tanúsága szerint.

A film egyik legizgalmasabb, összetett figurája a tehetségkutató televíziós műsor dramaturgja. Bárdos Judit formálja meg, hitelesen érzékeltetve a figura szigorú szakmai és érző emberi énjét is. A nézők szavazataira számító program sikere, nézettsége érdekében felelős stábtagként kemény fellépéssel és kiállással koordinálja a versenyt. Bár dramaturgként az alapszabályzat és a szerződések neki is megkötik a kezét, mégis igyekszik megértőn, érző lélekkel kezelni a táncosok problémáit. A táncosokon kívül ezért is jut neki az igazi főszerep: ő a kulcs a történethez, az emberibb, a valós tehetség győzelmét ígérő megoldáshoz.

Korrekt, energikus, a műfaj modorosságait háttérbe szorító, jó ritmusú, dinamikus koreográfiákkal felrázó, élvezhető és főleg tanulságos film a Backstage.