Ami a bántalmazás után marad

Gina tizennégy éves, amikor nevelőapja megerőszakolja. Úgy, hogy édesanyja tud róla, sőt, beleegyezik – és nem csupán hallgatólagosan. Ez az abúzus adja az Egy nőalak szürke kontúrjának kiindulópontját, mellyel – első pillantásra meglepően – már a mintegy 280 oldalas regény első oldalán szembesülünk.

A szerző izgalmas szerkezeti megoldással építi fel a regényt: nem maga a bántalmazás tette áll a regény cselekményének fókuszában – bár mindvégig úgy érezzük, hogy még akkor is, mikor nincs róla szó, jelen van van, átitatja a történet szövetét –, hanem mindaz, ami utána következik. Az, hogy az áldozat hamis énképpel él tovább, hogy miért esik vissza olyan könnyen az áldozat szerepébe, hogy hogyan kapaszkodik szalmaszálként egy olyan közösségbe, amely felkínálja neki a menekülés lehetőségét, ám amelyről rövid időn belül kiderül, hogy vezetői képmutatók, és hogy miért tart olyan sokáig, míg felismeri a bántalmazás újabb formáit. Kiss Judit Ágnes lírai hangvitelű regénye tűpontos nyelvezettel tár elénk egy bántalmazásokkal sújtott felnövéstörténetet. Közben felteszi a kérdést, hogy az, aki átment mindenen, akit bántalmazói a testétől és a lelkétől is elidegenítettek, vajon képes lesz-e valaha egészséges énképet kialakítani önmagáról, hinni saját magában, megszeretni saját magát – tehát megszerezni a személyiség alapköveit, melyek soha nem voltak birtokában.

Kiss Judit Ágnesnek ez a harmadik regénye, bár előzőleg főképp költőként publikált, lánya születése óta pedig gyerekeknek is ír. Az Egy nőalak szürke kontúrján mindkét hatás érezhető – az, hogy behatóan foglalkozott a gyereklélekkel, a költői múlt pedig a regény lírai hangneméért felelős.

Aki figyeli a történéseket irodalmi berkekben, annak a szerző neve egy nemrégi kiadói malőr nyomán is eszébe juthatott. A szerző egyik verse az ő tudta és beleegyezése nélkül módosítva jelent meg egy tankönyvben: egész pontosan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében a „meleg” szót „magyarra” cserélték a Szó című versében. A kiadó azzal magyarázta a ferdítést, hogy többféle szövegváltozat szerepelt az interneten, Kiss Judit Ágnes ezt követően pedig kibogozta, hogy egy lelkes olvasónak köszönhetően történt a módosítás, aki egy olyan vallásos portálon posztolta a verset, ahol a „meleg” szó nem fért bele az oldal profiljába. Az incidens önmagában nyilván sokkal kevésbé érdekes, mintsem Kiss Judit Ágnes munkássága, másrészt azonban valamelyest érzékelteti a szerző világnézetét: egyrészt azt, hogy szövegeiben fontossá válik a hit kérdése, másrészt pedig azt is, hogy sokkal szabadabban viszonyul bizonyos kérdésekhez, mint a vallási közösségek keményvonalas képviselői. Szintén sokatmondó biográfiai adat, hogy a 2006-os Irgalmasvérnő című kötete megjelenését követően az eredetileg tanárként dolgozó szerzőnek felmondtak a katolikus gimiben, ahol oktatott.

Deborah Feldman Unortodox – A másik út című 2012-es autobiográfiája, melyet magyar fordításban három évvel ezelőtt vehettünk kézbe, és amely leginkább a belőle készült Netflix-minisorozatnak köszönhetően vált híressé, arról szól, hogy egy brooklyni fiatal zsidó lány hogyan gyűjtött erőt ahhoz, hogy elszakadjon a haszid zsidó közösségtől – egy olyan közösségtől, amely nőként beskatulyázta és egy lehetetlen házasságba kényszerítette. Feldman története precedensértékű, hiszen azt bizonyította, hogy napvilágot láthatnak olyan történetek, melyek a fundamentalista vallási közösségekben tapasztalható elnyomásról és bántalmazásról szólnak.

Bár nem önéletrajz, Kiss Judit Ágnes regénye egy magyar Unortodoxnak is tekinthető – csak épp a haszid zsidók helyett a kilencvenes években, az Egyesült Államokból érkező misszionáriusok által vezetett budapesti református közösségekről szól. Egy ilyen közösség nyújt fogódzót Ginának ahhoz, hogy hátat fordítson a középiskolás kollégistaként élt életének, annak az időszaknak, amikor a szex és az alkohol az öngyilkosság szélére sodorja. Később azonban pont a Gyülekezet, illetve annak a férfi-nő kapcsolatról és a házasságról szóló parancsai azok, melyek gúzsba kötik az életét.

Az Egy nőalak szürke kontúrja több szemszögből felépített, az apró részletekig kidolgozott, terjedelmes történet, ahol nem ritka, hogy a szerző több kulcsfontosságú eseményt sűrít pár oldalra. A történések gazdag szövevényén át látunk bele egy fiatal női lélek szenvedéseibe. Az idővonalat lazán követve, helyenként visszaemlékezésekkel, visszapillantásokkal tarkítva áll össze Gina története, az, ahogy lassan ráeszmél, hogy nem ő tehet mindarról a borzalomról, ami vele történik.

A kötet szerkezetileg három részből áll. A Forgatókönyv címet viselő első rész a tizenéves Gina életének történéseit követi nyomon: itt bontakozik ki a főhős otthoni, anyjával és szexuális agresszor nevelőapjával közös élete, majd Gina gimnazista évei, és az, ahogy megismerkedik a hitközösséggel, melynek segítségével úgy tűnik, sínre kerül az élete. Míg az első részben egyes szám harmadik személyben mesélő narrátor szemszögéből, kívülről figyelve követjük nyomon a történetet, a Terápia című második részt maga Gina meséli – azaz Regina, a felnőtt, de még mindig fiatal lány, aki már teljes nevét használja, így szeretné hátrahagyni a régi énjét. A főhősnő ekkor eszmél rá, milyen kirekesztő és erőszakos következményekkel jár a vallási tanítás keményvonalas értelmezése. A regényt lezáró harmadik részt (Megszólítások) a főhőshöz közel álló személyek hozzá címzett levelei alkotják. Így több perspektívából követhetjük nyomon mindazt, aminek megértéséhez bizony kevés lehet az egyetlen szemszög.

A címben szereplő nőalak szürke kontúrja a regény meghatározó metaforája. Gina gimis éveiben arról álmodik, hogy filmet forgat majd egyszer – ebben a filmben sejlik fel a nőalak, akinek a hajnali derengésben egyre élesebbé válnak a kontúrjai. A filmezés vágyának kettős szerepe van a regényben. Egyrészt ez jelenthetné a tehetséges, művészetekre fogékony kislánynak az utat, hogy kiszakadjon a világból, ahol senkire nem támaszkodhat a problémáival – se szülőre, se tanárra. Másrészt, amikor azokat az eseményeket részletezi, ahol bántalmazzák, a főhősnő úgy számol be ezekről, mintha kívülről nézné önmagát, mintha nem a saját bőrében lenne, hanem a kamera lencséjén keresztül figyelné azt, ami történik vele. A könyvön végigvonuló szürke nőalakban Gina kétségkívül elsősorban magát látja, mi pedig mindvégig reméljük, hogy az egyre erősödő kontúrvonalak annak lehetőségét szimbolizálják, hogy ki tud lépni a bántalmazás után maradt pokolból.

Kiss Judit Ágnes: Egy nőalak szürke kontúrja. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023.