Jócskán átalakult az amerikai kis- és nagylemezlista az elmúlt időszakban. Két hete a Billboard magazin kétszáz nagylemezt rangsoroló albumlistájának élén Mary J. Blige új anyaga, a Love & Life nyitott. A megjelenés hétében több, mint 285 ezer példány talált belőle gazdára.
Amerika a Rosszfiúkért rajong
Mary részt vett új lemezének produceri munkálataiban, valamint a tizennyolc dal közül tizenhét szövegének írásában is segédkezett. Az album producerei között feltűnik P. Diddy, akivel elég régen nem dolgozott. A páros együttműködéséből olyan felvételek születtek, mint a Love @ 1st Sight, amelyben Method Man is énekel, vagy a 50 Centtel közös szám, a Let Me Be The 1. A lemez egyesíti a gospel és a blues inspirálta éneket a high-tech funkkal és a rappel.
Az elmúlt héten egy filmvilágból jött tini sztár, Hilary Duff debütált a nagylemez-eladási lista élén a Metamorphosis című albumával. A héten – ahogy az várható volt – az Amerikában óriási népszerűségnek örvendő John Mayer nyitott az első helyen az új nagylemezével. Az énekes az idén megkapta a legjobb férfi popelőadónak járó Grammy díjat.
Öt év szünet után Seal új albummal jelentkezett IV címmel. A harmadik helyre feliratkozott korongon tizenegy dal hallható, amelyekről bátran kijelenthetjük, hogy az énekes eddigi legjobb szerzeményei. Az albumról bővebben a jövő heti ZeneZónában olvashattok.
Ami a keményebb stílusú hanghordozókat illeti, még mindig az Evanescence bemutatkozó albuma, a Fallen a legkeresettebb, az elmúlt héten 77 ezer darabot adtak el belőle, s így már 2,2 milliónál tart.
Az augusztus végén sorra került MTV Video Music Awards jótékony hatása megmutatkozott a boltokban is. Ennek egyik nyertese, az angol Coldplay, az A Rush Of Blood To The Head című lemeze ismét az első húszban szerepel. Az album 2002 szeptemberében az ötödik helyen debütált, és már ugyancsak kétmillió felett jár az eladott példányszáma.
A kislemezek összesítésén negyedik hete őrzi az első helyét a Bad Boys 2 című film főbetétdala, a Shake Ya Tailfeather, Nelly, P. Diddy és Murphy Lee közös felvétele. Közben második hete ezüstérmes Beyoncé szólóalbumának második slágere, a Baby Boy, amely a szakemberek szerint listavezető-esélyes. Úgy néz ki, a Destiny’s Childból megismert hölgy nem egyszeri kiruccanásnak tekinti a szólópályát, ugyanis a napokban elárulta, hogy már most elkezdtek dolgozni a következő lemezén, amely jövő februárban kerül a boltokba. Főleg azok a dalok szerepelnek majd a korongon, amelyek lemaradtak a Dangerously In Love címűről. „Számos olyan dalt felvettünk a stúdióban, amelyeknek azután nem jutott hely a lemezen. Sok esetben nem a minőséggel volt baj, egyszerűen úgy éreztük, hogy a hangulatuk miatt kilógnának a sorból. De a régiek mellett természetesen vadonatúj dalok is hallhatók lesznek az albumon” – nyilatkozta az énekesnő. Az eredeti tervek szerint még idén stúdióba vonult volna a Destiny’s Child, viszont Beyoncé hatalmas sikere és tervei tudatában elképzelhető, hogy ebből 2004-ben sem lesz semmi. (péjé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.