Állatkertbe zsúfolt évek

<p>Az Expired Passport a nemrég megjelent ZOO című CD-jét kisebb-nagyobb megszakításokkal 2010 decemberétől rögzítette, de sokkal hosszabb ideig készítette. A Lélekharag című dal kezdő riffje még 1999-ben született.</p>

PUHA JÓZSEF

Az 1998-ban alakult pozsonyi zenekar tagjaival, Gálffy Hodosy Marianna énekessel, Vajda András „Vajdi” gitárossal, Szabó László „Szampó” basszusgitárossal és Lacza Gergely „Gerő” dobossal beszélgettünk.

Az évek során sokan megfordultak az együttesben. Miért?

Gerő: Közvetlenül a megalakulás után voltak tagcserék, aztán stabilizálódott a felállás. Az a négyes fogat rögzítette az első, 2005-ben kiadott Kreatika című nagylemezt. Később megint átjáróházzá váltunk, és 2008-ban alakult ki a mostani felállás. Általában a munkahelyi elfoglaltság és a családalapítás volt a tagcserék oka, olykor a zenei nézeteltérések is közrejátszottak.

Meglepett, hogy énekesnő került a zenekar élére, bár korábban is megfordultak hölgyek a házatok táján.

Gerő: Bizony, volt három vokalista lányunk, sőt énekesnőnk is.

Marianna: A somorjai ASB volt az első együttesem. A feloszlást követően keletkezett zenei űrt próbáltam kitölteni, és hosszas, sikertelen keresgélés után feladtam egy hirdetést. Stílusirányzatként a popot, funkyt, r&b-t és a bluest jelöltem meg. Gerő válaszolt. Bevallom, meglepődtem, mivel ismertem az Expired Passportot, A vad folyó volt a kedvenc dalom, tudtam, hogy hard rock zenekar. De azért elmentem a meghallgatásra és megfeleltem.

Már a következő kérdésemre is megkaptam a választ. Azt szerettem volna megtudni, miért lett változatosabb, kicsit poposabb a stílusotok. Ezek szerint ez Mariannának köszönhető.

Marianna: Az együttes nyilván nélkülem is ezt az utat választotta volna, nekem köszönhetően csak finomodott a hangzás.

Gerő: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy letisztultabb lett a zenénk.

Vajdi: De poposabb nem lett.

Gerő: A változatosságban van tudatosság is, de a spontaneitás a mérvadó.

Szampó: Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az album sokáig készült. Ez idő alatt zeneileg is változtunk. Egysíkú volna, ha kétévente jelentkeznénk új CD-vel, akkor egy szálra fűznénk fel a szerzeményeket. Másrészt a ZOO négy különböző zenész közös munkája.

Miért az állatkertre épül a lemez?

Gerő: Akkor jött az ötlet, amikor az Állatkert című dal szövegét írtam. A borítón az látható, ahogy különböző állatok mennek egy speciális állatkertbe, ahol emberek csücsülnek a ketrecekben. Ez egyfajta társadalomkritika, azt akartuk jelezni, hogy sok esetben szinte már saját magunk rabjai vagyunk.

Hogyan zajlott a komponálás?

Vajdi: A zeneszerzés az én feladatom, a hangszerelés közös munka. Általában otthon dolgozom, az ötleteimmel a próbateremben rukkolok elő, a többiek pedig a zsűri.

Szampó: Az olvasóknak látniuk kellene Vajdit, amikor ezeket elénk tárja. Unszolni kell, mint egy szégyellős kisfiút, hogy csapjon már a húrok közé.

Vajdi: Azért, mert párszor már előfordult, hogy több órát bíbelődtem pár másodpercnyi riffecskével, ti meg se perc alatt kijelentettétek: nem jó.

Szampó: A szerzemények fele, legalábbis az alapjuk készen volt, amikor Mariannával csatlakoztam, az újakban már mi is hangot adtunk az elképzeléseinknek.

Gerő: A magyar szöveget én írom. Az Yvette címűt tíz perc alatt összehoztam, de A rácson túllal vagy másfél évig bajlódtam. Együtt döntjük el, mikor nyeri el a szöveg végső formáját.

Marianna: Mindenki odahaza is ötletel, dolgozik. Én a dallamvilágon és a szövegeken, mert több számhoz eredetileg angol nyelvű szöveg készült. Izgulunk, hogy amit otthon alkotottunk, elnyeri-e a többiek tetszését.

Miért angolul írsz?

Marianna: Angol zenét hallgatok, ezért inkább angolul jönnek a gondolatok. Ritmikailag is könnyebb, rövidebbek a szavak. Sőt az Yvette címűhöz eredetileg francia szöveg készült. Az albumra csak magyar dalok kerültek, de én szeretném, ha néhányat angolul is rögzítenénk. A szívemhez nőttek. Bevallom, A rácson túl és a Madártávlat címűt még most is furcsa magyarul énekelnem Gerő szövegével, bár már kezdem megszokni.

Indul a nyári koncertszezon. Gondolom, jó néhány fellépésetek lesz, hiszen népszerűsíteni kell a CD-t.

Gerő: Már volt két lemezbemutató koncertünk, Nagymegyeren és Dunaszerdahelyen. Felléptünk Jókán Rúzsa Magdi, Köbölkúton pedig az Edda műsora előtt. A keresztelőt Budapesten a Cinema Rock Caféban tartottuk múlt pénteken, kiváló hangulatban. Török Ádám volt az egyik vendégünk, akivel nagyon jó barátságban vagyunk már öt éve, és közreműködik az album két dalában.

Vajdi: Szeretnénk nyitni Magyarország felé. A szakma egy része már hallott rólunk, itt az idő, hogy a közönség is megismerjen. A lemezt természetesen Pozsonyban is bemutatjuk, valamikor ősszel. Előtte és utána is több helyen találkozhatnak velünk az érdeklődők, például a Zoboralján, Kisújfalun és Alsószeliben. A közeljövőben szeretnénk elkészíteni első videoklipünket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?