Alex Turner újabb dobása

A brit zeneipar elmúlt éveinek legnagyobb felfedezettje kétségkívül a pimaszul fiatal, 1986. január 6-án született Alex Turner. Az Arctic Monkeys frontembere majd kicsattan az energiától, s amíg zenekara erőt gyűjt a folytatáshoz, a harmadik nagylemezéhez, ő új formációban tündököl.

A sheffieldi Arctic Monkeys pihenőt iktatott be, így idén biztosan nem jelenik meg a harmadik albuma. Az együttes az év elején ugyan rögzített néhány szerzeményt, ezt követően viszont felfüggesztette a munkát. „Januárban készítettünk egy hatdalos demót, főleg azokból a dalkezdeményekből, amelyeket a turné során írtunk. Majdnem nekiláttunk a harmadik lemeznek is, de azután úgy döntöttünk, visszaveszünk a tempóból. Nyáron folytatjuk a komponálást, ám semmit sem sietünk el” – nyilatkozta Alex Turner.

A dalszerző-gitáros-énekes azonban – társaival ellentétben – nem vonult pihenőre. Egy vele egyidős liverpooli dalszerző-gitáros-énekes, Miles Kane társaságában új formációt alapított. A két zenész akkor kötött barátságot, amikor az Arctic Monkeys és Kane előző zenekara, a főleg hatvanas évekbeli hatásokra építő, öttagú The Little Flames együtt turnézott. Turnerre nagy hatással volt az együttes, és zenésztársaival az Arctic Monkeys 2006-os Leave Before The Lights Come On című maxiján át is dolgozta a The Little Flames egyik felvételét, a Put Your Dukes Up John címűt, Miles Kane pedig közreműködött az Arctic Monkeys tavalyi, Favourite Worst Nightmare című albumán. A 2004-ben megalakult The Little Flames tavaly feloszlott, a zenekar énekesnője, Eva Petersen ugyanis a szólópályát választotta. Két hoppon maradt zenész: Joe Edwards és Greg Mighall a harmadikkal, a frontemberré előlépett Kane vezetésével új együttest verbuvált The Rascals néven (a negyedik tag, Mat Gregory nem tartott velük), amely a tervek szerint június 9-én rukkol elő első, Rascalize című nagylemezével. A formáció várhatóan az év felfedezettje lesz – legalábbis Nagy-Britanniában –, javarészt Turnernek köszönhetően.

Alex Turner és Miles Kane barátságának, közös zenélgetésének eredménye egy, a hatvanas évekből merítő formáció, a The Last Shadow Puppets lett.

Miles a kezdetektől fogva a hatvanas évekből nyer inspirációt, és Alex is előszeretettel kacsingatott a hatvanas évekbe, már az Arctic Monkeys élén is. A zenekar a Leave Before The Lights Come On és a Teddy Picker című kislemezek

B oldalára rögzített egy-egy hatvanas évekbeli átdolgozást, és a koncertjein is játszott átdolgozásokat az érából.

A páros egy franciaországi stúdióban dolgozott. A The Age Of The Understatement című korong producere a második Arctic Monkeys-album stúdiómunkálataiban is részt vevő James Ford, aki dobosként is közreműködik a duó lemezén. A nagyzenekari hangszerelésért többek között az Arcade Fire mellől ismerős kanadai hegedűs, Owen Pallett a felelős – a London Metropolitan Orchestra szimfonikus zenekar hallható az albumon. A harmincöt percben tizenkét dalt felvonultató lemez időutazás a hatvanas évek második felének és a hetvenes évek legelejének popzenéjébe, ahol Scott Walker és a pályája elején lévő David Bowie mellett az Ennio Morricone-filmezenék hatásai is tetten érhetőek.

A The Age Of The Understatement című korongot beharangozó címadó felvétel maxi CD-jére felkerült Turner és Kane egy másik szerzeménye is, amely az albumról lemaradt: a nagyzenekari kíséret nélküli, nyers Two Hearts In Two Weeks, valamint a maxi két változatán egy-egy bónuszdal is található a hatvanas évekből. A rock’n’roll-sztár, Billy Fury ’60-as Wondrous Place című lírai szerelmes felvételének átdolgozása orgonakísérettel csendül fel, a másik átdolgozás pedig David Bowie ’68-as szerzeménye, az In The Heat Of The Morning. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?