Akinek kell a nyüzsgés, de a család is

aragya Szilvia áprilisban ötödéves egyetemistaként az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium sajtóosztályának vezetője és Gyurovszky László szóvivője lett. Októberben sikeresen befejezte tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom–újságírás szakon. Huszonhárom évesen ő Szlovákia legfiatalabb miniszteri szóvivője.

Tudatosan a kommunikációs, az újságírói pálya felé terlegettek a szülei

Ellenkezőleg, ők egyáltalán nem voltak elragadtatva az ötlettől, meg is próbáltak lebeszélni róla. Amellett, hogy szerettem tanulni, zongoraórákra és zeneelméletre jártam, rajzoltam, kosárlabdáztam. Igazán nem remekeltem egyik téren sem, de nagyon szerettem a művészeteket és a sportot is. Az, hogy az újságírást fogom választani, aránylag korán megmutatkozott. Már hetedikesként iskolaújságot szerkesztettem, írogattam a Miska bácsi levelesládájába a Kossuth rádióba. Később aztán kipróbáltam az újságírásnak minden területét: hírszerkesztő voltam, rovatot vezettem, számos lapban publikáltam, riporterkedtem az egyik községi kábeltévében, s nagyon hamar tudatosítottam, hogy ez a fajta munka valójában nem az, amit én szeretnék csinálni. Hozzám a PR közelebb áll, mint a gyakorlati újságírás. Nagyon szeretem a munkámat, mivel nem egy átlagos köztisztviselői tevékenység: szabályokhoz kötött, ugyanakkor rugalmas. Mindig történik valami, nincs időm belefásulni a hétköznapokba.

Szerinted a férfiaknak imponál, ha egy nő ambiciózus?

Nem szívesen áltlánosítok, de a nőtlen férfiak talán nagyobb bizonyítási vágyat éreznek, ha nő az ellenfelük, a nős férfiaknak viszont nem hiszem, hogy imponálna. Van, aki nem ellenezné ugyan, ha a felesége sikeres volna a szakmájában, ugyanakkor elvárja azt is, hogy maximálisan törődjön a gyerekekkel, s tökéletesen lássa el a háziasszonyi teendőket is. Én családcentrikus vagyok, szeretnék majd gyerekeket, de nekem például kell a nyüzsgés, nem szeretnék egy életre a fakanál mellé szorulni. A másik férfitípus azt szeretné, hogy a nő ne legyen nála több, mert kisebbségi érzése van, ha a partnere esetleg magasabb pozícióba kerül, s még ne adj’ isten, többet is keres. A nagyszüleink korosztályára volt jellemző, hogy a férfiak hordták a kalapot, az asszony másodrangú volt. Ma már a nők is keresik a helyüket a társadalomban, fontos számukra az önkifejezés. A munkában is bizonyítani akarnak, hiszen vannak olyan jók, mint a férfiak. Nagyon fontos posztokon helytállnak, de ha sok feladatot vállalsz, kevesebb idő jut a családra, a hagyományos anya és feleség szerepre. Ilyenkor egy megértő partnerre van szükség, aki ebben támogat. Bízom benne, hogy a férfiak többsége számára fontos, hogy társa is boldog legyen, s nem gátolja meg abban, hogy teljes értékű embernek érezhesse magát, ne „házicselédnek”.

Te otthon ezt láttad?

Nálunk a kalapot a család egyetlen férfitagja hordja, de vannak helyzetek, amelyekben édesanyámé a döntő szó. Édesapám gyerekkorunkban sokat foglalkozott velem és a húgommal: ő tanult velünk, ha betegek voltunk, gyakran ő vitt orvoshoz minket, a szülői értekezletekre is felváltva jártak, egyszóval megosztották a feladatokat.

A háztartási munkákat illetően is?

Nem, azonban apu itt-ott szokott főzni, a halászléje például az egyik kedvenc ételem. De csak akkor áll neki a főzésnek, ha kedve van hozzá. Sok férfi nagyon jól főz, kiválóan fűszerez, ám az alapanyag-beszerzést nem szívesen vállalja, a mosogatást pedig egyenesen rangján alulinak tartja.

A munka mellett mennyi időd marad a magánéletre?

Tizennyolc évesen az akkori barátom azt mondogatta, hogy olyan vagyok, mint egy kismadár: mindig elrepülök, és újra meg újra vissza kell csalogatni. Tényleg így volt, már akkor sem voltam szinte soha otthon, hétvégén rendszerint külön programom volt: konferenciákra, továbbképzésekre jártam a Magyar Ifjúsági Közösségtől, s nagyon kevés időm maradt a fiúkra. Ez most sincs másképpen.

Milyen gyakran vagy együtt a családoddal?

Pozsonyban albérletben lakom, hétvégén igyekszem hazajönni Érsekújvárba, de ritkán sikerül teljes két napot otthon töltenem. A húgommal sajnos szinte alig van időnk nagy testvéri beszélgetésekre. Ő harmadéves közgazdászhallgató, szintén keveset van otthon. A vasárnapi ebédnél igyekszem mindenképpen a családdal lenni, akkor lehet a legjobban megbeszélni a család dolgait. Az ilyen vasárnapi közös ebédek hagyományát majd én is folytatni szeretném, ha saját családom lesz.

Megváltoztatott a pozíció?

Elfoglaltabb vagyok, talán kicsit gondterheltebb is. Bizonyos helyzetekben másképp viselkedek. Azelőtt előfordult például, hogy autóstoppal közlekedtem, ezt a fiatalkori „luxust” szóvivőként nemigen engedhetem meg magamnak, elég fura volna. Bizonyos viselkedési formákat illő betartani. A barátaimmal szemben nem hiszem, hogy változtam. Csak éppen az utóbbi időben háttérbe szorulnak, nem tudok olyan gyakran találkozni velük, amit nagyon sajnálok.

Egy szóvivőnek nincs fix munkaideje..

A munkanap hossza elsősorban attól függ, mennyire jelentős szerepet tölt be a tárca, az adott időszakban mennyi feladat van. A sajtóosztály azonban nem csak a szóvivőből áll, a minisztérium kommunikációja pedig tímmunka. Fontos a kollégáim együttműködése is. A kellemesebb kötelességek közé tartoznak például a különféle meghívások, ami viszont néha fárasztó is tud lenni. S azt sem lehet kivédeni, hogy egy újságíró ne este kilenckor hívjon fel, a mobilom nem kapcsolhatom ki. Egy-egy „sörözést” is illő néha beiktatni a szóvivőkollégákkal.

Előbb a karrierépítés, aztán a családalapítás? Ez a szemlélet jellemző a korosztályodra?

Ezt így határozottan nem állítanám. A mi korosztályunk is sok különféle egyéniségből tevődik össze. Különbözőek az igényeink, a céljaink, az életfelfogásunk. Viszont más korban, más körülmények között nőttünk fel, mint az előző generációk. Azt hiszem, a hozzám hasonló korú fiatalok tudatosítják, hogy a jövőnk ma sokkal inkább attól függ, mennyi időt fordítunk az önképzésre és a szorgalmas, kitartó munkára. Az otthonteremtési feltételek is kissé megváltoztak, s ha valaki nem akar felelőtlenül az „utcára kerülni”, ezt figyelembe kell vennie. Ám néha úgy érzem, ez már egyfajta megszállottsággá válik, hogy egyesek mindaddig nem akarnak gyereket, amíg nincs házuk, kocsijuk, sokszámjegyű bankszámlájuk... Ezt a végtelenségig lehetne fokozni, újabb és újabb igényekkel előállni. Nem hiszem, hogy nincs meg bennünk az elemi családalapítási vágy, csak megfontoltak és igényesek vagyunk. Emiatt is lehet a gazdaságilag fejlett országokban olyan magas az egyedülállóak száma. A komáromi Selye János Kollégiumban például számos olyan barátom van, aki huszonéves kora ellenére egy-egy szakterületen jelentős tudományos tevékenységet mutat fel családapaként vagy éppen családanyaként. Úgy érzem, a szinte kiapadhatatlan tudásvágy mellett a legtöbb egyelőre hajadon vagy nőtlen kollégista számára is fontos helyen állnak az olyan hagyományos értékek, mint amilyen a család.

Mikor szüljön a nő?

Akkor, amikor úgy érzi, hogy megérett az anyaságra. Vannak ennek gazdasági vonatkozásai is, hiszen manapság tényleg nem egyszerű a gyerekvállalás, de nem szabad, hogy ez olyan szempont legyen, ami miatt aztán kifutunk az időből. Mindenki saját maga dönti el, mi fontos az életében, és mikor mire fordít időt. Nálam jelenleg a szakmai fejlődésen van a hangsúly.

Előttünk a karácsony, volt idén adventi hangulatod?

Adventi hangulatom, ha nincs, nem a munkám miatt nincs, hanem attól, hogy a reklámszakemberek már november elejétől karácsonyvárásra, ajándékvásárlásra akarnak ösztönözni. Ez a mesterséges advent engem nem tud megérinteni. Az igazi adventi hangulat csak valóban ilyentájt, két-három héttel karácsony előtt szokott bennem kialakulni. A szentestét otthon töltöm a családommal, majd a hagyományos éjféli mise után meglátogatjuk a nagyszülőket is. Az igaz, hogy a kimerültségtől általában ilyenkor szoktam lebetegedni, de ez nem gátol meg abban, hogy áthasson a karácsonyi légkör nyugalma és békessége. Számomra ez az ünnep a szeretetet, az otthont és a feltöltődést jelenti.