Aki ment, az nem menthetetlen

Hodossy Gyula és Szászi Zoltán a Vámbéry Irodalmi KávéházbanSomogyi Tibor felvétele „»Megy még innen valami egyáltalán valahová valamikor?« – kérdezi Szászi Zoltán egyik »forgácsában«. Nem válaszolja meg a kérdést, mert sejti, vagy tán tudja is, addig van Gömör – ez a »girbegurba« táj, amely életet, fájdalmat oszt s vigasztal –, míg nincs válasz.”

A fönti idézet abból a szövegből való, amely a szép kivitelű, elegáns könyv hátoldalán olvasható, és a Csallóköz, a végeláthatatlan rónaság szülötte, Hodossy Gyula vetette papírra. (Aki mellesleg egy konkurens kiadó vezetője.) A házigazda ezt a szép gesztust a Vámbéryben – mintegy hangmegütésként – élőben is megismételte. Az ország gazdagabb s jobb kedélyű nyugati felében ugyanis Szászi Zoltán könyvének bemutatásakor különleges érzékletességgel szükséges megütni a hangot, s erre a célra az improvizált szöveg kevésbé alkalmas.

Gömörben és az elszegényedett, munkanélküliséggel küzdő keletibb régiókban persze semmiféle gondot nem okoz ráhangolódni a költői igénnyel megírt, emelkedettségükben is jobbára borongós, sötét tónusokkal festett kispublicisztikai műveket tartalmazó Szászi-kötet alaphangulatára. Szép példái ennek a mélyre hatoló empátiának Cselényi Árpád kötetillusztrációi. Nem hiszem azonban, hogy egy ilyen fokú ráhangolódáshoz elégséges lenne a beleérző képesség és a technikai tudás. Ehhez Gömörben kell élni. Cselényi Árpád ott él. Rajzainak minden vonala erről tanúskodik. A mai Gömörről és a szomszédos régiókról, ezen vidékek jobb időket is megélt és jobb sorsra érdemes emberének jelenéről: megélhetési gondjairól és egzisztenciális küzdelmeiről, elesettségéről és kirekesztettség-érzetéről, baljós életérzéséről lehetetlen kifejlett szociális érzékenység nélkül hitelesen vallani. Szászi Zoltán azonban minden kétséget kizáróan birtokában van ennek a morális adománynak, ráadásul a különleges érzékletességgel felvillantott pillanatnyi látleletek hátterében a személyes és az egyetemes történelem ok-okozati összefüggéseit is képes megsejtetni. A múlt és a jelen viszonyrendszerének, a múlt történéseiből következő mai helyzeteknek ez a legtöbbször közvetett, metaforikus ábrázolása azonban sajnálatos módon szintén nem teszi – nem teheti – derűsebbé Szászi Gömörország-vízióját. Hodossy Gyula erről másképp vélekedik, s valljuk meg, érvelésében valóban jóval több igazság van, mint a kincstári optimizmus ilyen alkalmakkor szinte már kötelező megnyilvánulásaiban: „Szászi Zoli imént azt kérdezte tőlem négyszemközt, hogy szomorú-e ez a kötet. Én úgy gondolom, hogy a látszattal ellentétben a Forgácsok egyáltalán nem szomorú könyv. Még a súlyos sze-mélyes és társadalmi traumák is o-lyan bölcsen, egybefogottan és esztétikusan vannak ugyanis megírva, hogy e históriák végeredményben szinte optimizmusra adnak okot. Végül is ezeknek az írásoknak a hősei mindig az életet választják a halál helyett. Hiszik, hogy a rosszat, a kilátástalanságot, amelyben jelenleg élni kényszerülnek, igenis túl lehet és túl kell élniük.”

Ardamica Zorán, a Forgácsok felelős kiadója egyebek mellett a kötet számmisztikai vonatkozásaira is kitért: „A sajtóban korábban már megjelent lírai jegyzetek átdolgozott változataiból ötvenkettőt vettünk fel a kötetbe, vagyis minden hétre egyet. Az illusztrációk száma sem véletlenül tizenkettő, és az írásokat is négy ciklusba soroltuk, célozva ezzel az évszakok váltakozására és az idő múlására.” Ardamica a kötet szponzorainak (a szlovák és a magyar kulturális tárca és a térség nyolc településének önkormányzata) felsorolását követően még az előtte szóló szavaira is reflektált: „Szerintem ez egy iszonyatosan pesszimista és szomorú könyv. Már a tartalomjegyzék elolvasása is deprimáló tud lenni. Idefelé jövet végig arról gondolkoztam, miként tudnám ezt úgy megfogalmazni, hogy ne legyen negatív kihatással a potenciális olvasók vásárlási kedvére. Ezért is örülök Hodossy Gyula meglátásának, aki szerint a bánat belengte történetek szereplői számára azért mégis a túlélés a legfontosabb.”

A rendezvény záróakkordja mindenesetre az optimista értelmezést látszik megerősíteni. Az irodalmi est végén ugyanis jótékonysági célzattal eladásra kínálták fel a bemutatott kötet illusztrációinak eredeti ősnyomatait, és a befolyt összegből a cunami Sri Lanka-i áldozatait támogatják majd. Aki a szociális hálóba kapaszkodva is ápolja a szolidaritás szép eszméjét, aki adományokra szorulóként is hajlandó jótékonykodni – egyszóval: aki ment, az nem menthetetlen.