Aki átélt egy évszázadot

<p>Nemrég jelent meg az eddigi legátfogóbb kötet Fejtő Ferenc életéről és munkásságáról. Az Átéltem egy évszázadot című könyv gerincét 2006 és 2008 között készült interjúk alkotják, amelyeket egy akkoriban Párizsban élő magyar újságíró, Földes Anita készített vele. Ezeket gazdag forrásanyag és kortársak visszaemlékezései egészítik ki, így az olvasó képet kaphat a teljes huszadik századról.</p>

JUHÁSZ KATALIN

Fejtő 97 éves volt, amikor Földes Anita először becsöngetett hozzá, majd két éven keresztül hetente többször is találkoztak. „Elképesztő kapcsolati hálója volt. Már a Nyugat korszakában ismert mindenkit, a barátai ’56-ban fontos szerepet játszottak, Franciaországban komoly szaktekintélynek számított. Élete végéig nyitott és érdeklődő maradt, öt nyelven olvasta a napilapokat, és leginkább az szórakoztatta, hogy minél több embert összekössön egymással, mert tudta, hogy a különböző érvek találkozásából új gondolatok születhetnek” – meséli Földes Anita.

Fejtő politikatudományi könyvei a francia egyetemeken tananyagul szolgálnak. Több mint ötven könyvet és tízezer cikket írt.

A húszas évek végétől a harmincas évek végéig szinte csak irodalommal foglalkozott. József Attilával és ifj. Ignotusszal megalapította a Szép Szó című irodalmi lapot, és ő írta az első pozitív kritikát József Attiláról, akivel közeli barátok lettek. „Fejtő ösztönzésére születtek A Dunánál és a Hazám című versek, és közös zuglói sétáik nyomán írta József Attila az Eszméletet” – meséli Földes Anita, aki könyvének első részében rengeteg történetet, irodalmi anekdotát oszt meg az olvasókkal.

„1938-ban egy cikkben a kormány németbarát politikáját bírálta, és megtudta, hogy ezért beperelték. A Horthy-rendszerben már ült börtönben, ezért inkább elhagyta az országot. Párizsba menekült, ahol már voltak barátai, mivel rendszeresen írt kritikákat francia szerzők műveiről. Jean-Paul Sartre egyik novelláját ő fordította magyarra, ez volt egyébként az első idegen nyelven megjelent Sartre-szöveg. Nem tervezte, hogy élete végéig nyugaton marad, ám ahogyan a fasizmus, úgy a kommunista diktatúra sem volt ínyére. Harminc éven keresztül a francia állami hírügynökség újságírója, az Agence France-Presse munkatársa, majd vezető politikai elemzője volt. Ismerte a francia és a nemzetközi politikai élet vezéralakjait, egyetemen oktatott, Jacques Chirac, a későbbi államfő is tanítványa volt, és élete végéig Mesternek szólította Fejtőt, sőt elnökként is fordult hozzá tanácsokért, csakúgy, mint Francois Mitterand. Fejtő ismerte Pompidou-t és kapcsolatban volt De Gaulle-lal is. De még az olasz miniszterelnök is elment hozzá” – mondja Földes Anita, hozzátéve, hogy a rendszerváltás után az összes magyarországi párt képviselői felkeresték Fejtőt, hogy tanácsaival segítse őket. A politikusi pálya azonban sosem érdekelte, inkább a politika filozófiája és összefüggései foglalkoztatták.

Magyarországi barátainak köszönhetően első kézből kapott információkat az 1956-os forradalomról. Ő volt az, aki leleplezte a Rajk-per koncepciózusságát, ráadásul Rajk osztálytársa volt, és a feleségét, a fiát is ismerte. De ismerte a Nagy Imre köréhez tartozó értelmiségieket is. „A Szovjetunió által megszállt országok osztályának vezetőjeként dolgozott az AFP-nél, egy állami hírügynökség teljes gépezetének összes híre összefutott az asztalán. Az amerikai és a jugoszláv titkosszolgálat is segítette őt információkkal. Az általam megkérdezett francia szakértők szerint ő rendelkezett a legtöbb információval a magyar forradalomról a forradalom idején” – meséli Földes Anita. Fejtő könyvben foglalta össze az 56-os eseményeket, amelyhez barátja, Albert Camus írt előszót.

Az Átéltem egy évszázadot című kötet öt évig készült. Nemcsak egy sokoldalú és bölcs ember életpályáját ismerhetjük meg belőle, hanem a huszadik század legfontosabb politikai döntéseinek hátterét, illetve Kelet-Európa „fejlődéstörténetét” is, Trianontól 2008-ig, sőt tovább. Fejtő ugyanis, ismerve a politikai mechanizmusokat, halála előtt, 99 évesen még megjósolta a 2010-es magyarországi választások eredményét, és azt is, hogy mi történik ezután. „Abból, hogy kik veszik körül az adott politikust, milyenek a motivációi és milyen erőviszonyok között kell döntenie, Fejtő meg tudta fejteni a következő lépést. Például, amikor Gyurcsány Ferenc azon gondolkodott, hogyan lehetne biztosítani az ország többpólusú gázellátását, és úgy vélte, hogy nem csak az EU-s gázvezetékekre kellene bízni magunkat. Ezért tárgyalt Putyinnal. Fejtő ekkor azt mondta nekem, meglásd, Orbán Viktor hirtelen jóban lesz George Bush-sal, aki ellenzi az oroszokkal való üzletelést. Én nem hittem neki, hiszen Orbán Amerika-ellenes politikát folytatott 2006–2007-ben. És láss csodát, két nap múlva már tényleg Bush-sal tárgyalt, és megegyeztek abban, hogy Gyurcsány a putyini útra lépett, és ez mekkora gaztett. Fejtő 2008 márciusában már arról beszélt nekem, hogy vajon, miután Orbán Viktor hatalomra kerül – ami számára már akkor nem volt kérdés – a Horthy-rendszert hozza-e vissza. Vagyis a magyarok felsőbbrendűségét hangoztatja, és az elcsatolt területeken élő magyarság fölött valamilyen módon diszponálni szeretne. Mert ha így lesz, akkor a környező országokkal feszült lesz a viszonyunk, a NATO-n és az EU-n kívülre kerülhetünk, szövetségesek nélkül maradunk. Most, 2014-ben egyre több jel mutat arra, hogy Fejtőnek igaza lesz...”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?