Aki a keveset is megosztja

Nyolc éve ellátogatott Jókára Martin Schmidt német missziós lelkész, hogy gyermekotthont alapítson. Kezdetben a német testvérek segítettek, pénzzel. Kilencvennyolcban megalakult Jókán a Jó pásztor nonprofit szervezet, amely megkezdte a majdani otthon renoválását. Az épületet a református egyház vette meg az önkormányzattól. Az intézet a hívők segítségével jött létre s a gyermekotthon bérli.

A felújított kúria 20-22 személy befogadására alkalmas. Ez év januárjától 18 gyermekről gondoskodnak, de jelen időszakban csak 14-en lakják a házat.

Szlovákiában ez az első olyan gyermekotthon, amelyet nem állam és nem gyülekezet működtet, hanem nonprofit szervezet.

– Van egy professzionális családunk. Négy gyermek – fiútestvérek – igazi családba került, apához, anyához. Most várunk további gyerekeket, hogy a létszám, amit a ház elbír, legyen betöltve – tájékoztat a gyermekotthon lelkésze, Gasparec Tihamér. – Nem mindenkit lehet családban elhelyezni, de van, aki jogilag adoptálható. Ebben a családban akartak gyerekeket, de nem lehetett, ezért ők befogadtak gyerekeket. Nem örökbe fogadták, hanem befogadták a négy fiútestvért. Nevelőszülők lettek. Ehhez elhivatás kell. Ha van saját gyerek, nem lehet különbséget tenni a befogadott meg a saját között. Ha nem tudom úgy szeretni, mint a sajátomat, hagyjam az egészet.

Ki dönti el, hogy valaki alkalmas-e nevelőszülőnek vagy sem?

Itt nem adopcióról van szó. Az említett elhelyezés az intézetünkön belül történt meg, bíróság nélkül. Ott voltak a szülők, akik szerettek volna gyermeket, és ott voltak a gyermekek, akik szerettek volna családba kerülni. A kapcsolat is megvolt közöttük. Mindössze annyi szükséges, hogy a szülőknek be kell kerülniük egy állami nyilvántartásba – a járási hivatalon keresztül –, de mi döntjük el, hogy kinek adjuk a gyermekeket. Úgy láttuk, hogy ez a házaspár alkalmas rá. Tanfolyamon vettek részt, és elkezdődött a gyerekekkel való kommunikáció, akiket magukhoz vennének.

A nagyobb gyerekek már nem is mennének családhoz, köztünk érzik jól magukat. Ők már megéltek egy múltat a családjukkal, s akkor következett be a törés az életükben. Három és fél éve nálunk vannak, és ez is történelem a számukra. Egy újabb család újabb váltást jelentene – teszi hozzá Gasparec Yvett jogász, a gyermekotthon igazgatója.

Feltétel, hogy azok a gyerekek, akik a jókai otthonba kerülnek, református vallásúak legyenek?

Nem, az diszkrimináció volna – tiltakozik a lelkész. – A református egyházban működünk, de önálló jogi szervezetként, az állam területén, kuratórium irányításával. Tehát nem az egyházmegyéhez, a zsinathoz tartozunk. Mi reformátusok vagyunk, református szellemiségben élünk. Én teológiára jártam, az Isten igéjével lelki gondozóként tudom azt elvégezni, amit egy gyakorló pszichológus több alkalommal történt beszélgetés során sem tud elérni.

Milyen korúak és nemzetiségűek az otthon lakói?

Van óvodásunk, alapiskolásunk, középiskolásunk, magyarok és szlovákok. A felekezet nincs számon tartva, mert amikor valaki hozzánk kerül, nincs keresztlevele. Esetleg van valamiféle emléke a múltból, de nem mindenki tudja bizonyítani, hogy esetleg volt első áldozó. Isten kegyelmére rászoruló gyermekekként kezeljük őket. Evangelizálva vannak, megmutatjuk az Isten felé vezető utat. Amit mi emberileg tudunk, azt megadjuk a számukra, és ők döntenek arról, hogy elfogadják-e Isten kegyelmét, s a következő döntés, hogy reformátusok akarnak-e lenni. Ketten önként döntöttek arról, hogy konfirmálnak, tehát református egyháztagokká lesznek. Most egy harmadik fog konfirmálni, de ez nem kötelező. Mi példát adunk, de nem kényszerítünk. Az iskolai hitoktatás is úgy történik, hogy aki gondolja, járhat hittanra. Lehet katolikus hittanra is jelentkezni, mivel Jókán a szlovák iskolában katolikus hittant oktatnak, de valamennyien ugyanazt az igét valljuk.

Mi lesz a sorsuk azoknak, akik kikerülnek az otthonból?

Az idén egy kislányunk férjhez ment. Most lesz egy szomorú búcsúnk. Egy másik kislány úgy döntött, hogy visszamegy a családjához.

Miért szomorú, ha valaki visszamegy a családjához?

Mert már sok mindent átéltünk együtt. Neki se könnyű, mert a testvére nálunk marad. Ha a családból elmegy valaki, ott maradnak az emlékei... Szeretjük továbbra is, levelezni fogunk, de hiányzik. Minthogy komolyan gondoljuk a család típusú gyermekotthont, ahol nem intézményes jelleg van, hanem dominál a családias légkör, akkor ő természetesen hiányozni fog.

Hány felnőtt gondoskodik a gyerekekről?

Nyolcan vagyunk, négy nevelő, két szakács és két éjszakai szolgálatos. A nagyobb takarítást az egyik éjszakai szolgálatos végzi, de szombaton mindig a gyermekek takarítanak. Az étkészletüket, cipőjüket maguk tartják rendben, a ház körüli munkában is segédkeznek. Megtanítjuk őket arra, hogy rendet rakjanak maguk körül.

Mi a különbség az állami gyermekotthon és az Önök otthona között?

Van egy többlet. Ha csak ez volna, már elegendő lenne ahhoz, hogy több ilyen is legyen. Ez pedig az isteni többlet. Nálunk mindenki tudatában van annak, hogy nem csak ők az árvák; Isten nélkül mi is azok lennénk.

Ténylegesen nem mindenki árva...

A gyerekek számára az lényegtelen. Amikor őt bedugják a diagnosztikai központba Pozsonyba, három hónapra rácsukódik az ajtó, pszichológusok, szociális munkások diagnosztizálják, vizsgálják, értékelik, rádöbben arra, hogy mennyire egyedül van. Mi nem úgy közelítünk hozzájuk, hogy sajnálunk titeket, hanem segíteni akarunk, azt szeretnénk, hogy emberek legyetek, ne csak az időt töltsétek el, kivárva, hogy mikor lesztek tizennyolc évesek és aztán tiétek a világ. Azt szeretnénk, hogy amikor kikerültök a nagybetűs életbe, ami nagyon kemény és egyre nehezebb lesz, megálljátok a helyeteket, ne kövessetek el olyan hibát, mint a szüleitek.

Hogyan kerülnek Önökhöz a gyerekek? Elmennek a diagnosztikai intézetbe és kiválasztják, hogy ezt meg ezt a gyereket kérjük?

Van egy bizonyos hivatalos út. Van úgy, hogy nem is látjuk a gyermeket, csak értesítenek, mert vannak olyanok, akikre jobban oda kell figyelni valami betegség miatt – s ez nagy közösségben nehéz –, vagy speciális bánásmódot igényelnek. Tudják, hogy mi többet is képesek vagyunk tenni azért a gyermekért.

Állami támogatást kapnak?

Kezdetben a hívőkre támaszkodtunk, a ház renoválása is a hívők támogatásával sikerült. Az állam nem adna rá pénzt, építkezésre sem, de a működtetésre igen, ugyanúgy, mint a többi nem állami intézménynek.

Egy szeptemberi vasárnapon az otthon felkerekedett és elutazott Kamocsára. Gyakran tesznek ilyen kiruccanásokat?

Már az első évben körlevelekben szólítottuk meg a református egyház lelkészi hivatalait, elmondva, kik vagyunk, milyen szolgálatot végzünk, de akkor még nem ismertek bennünket. Csak egy cím voltunk. Esetleg tudták, hogy Jókán van egy Betlehem missziós ház, most meg egy gyerekotthon, de sokan összekeverték. Amikor 2000 májusában megtartottuk az ünnepélyes házavatót, amelyen sokan vettek részt belföldről és külföldről is, akkor látták, hogy ez két külön intézmény. Ott mondtuk el, hogy szívesen fogadunk mindenkit, de minket is meghívhatnak, kimegyünk gyülekezetekbe. Szolgálatot végzünk, mindenki azt, amit tud. Én tudok igét hirdetni, a gyerekek szavalattal, énekkel szerepelnek. Már 2000-ben sok helyre eljutottunk a pozsonyi egyházmegyében. A következő évben máshová is hívtak, és voltak gyülekezetek, ahová másodszor is elmentünk. Aki minket meghív, számoljon azzal, hogy sokan vagyunk. Kamocsára majdnem húszan jöttünk, két autóval és mikrobusszal, de még hagytunk otthon gyerekeket, az egyiknek éppen mérkőzése volt, futballista. Tavaly adventben Bátorkeszire hívtak. A komáromi egyházmegye területén az volt az első gyülekezet, amelyet meglátogattunk, most meg Kamocsa. A lelkésznőt, Nátek Katalint csak névről ismertem. Nem két barát csinált közös programot, hanem meghívta a jókaiakat, és mi jöttünk, idegenbe.

Nagy volt a faluban a készülődés. A keresztyén nőszövetség felvetette, hogy ha van valahol egyházi jellegű gyermekotthon, hívják meg a gyermekeket. Nem minden családnak jutott vendég, és sok-sok adomány gyűlt össze.

A lelkésznő mondta, hogy sok minden összegyűlt, de én nem ennyit gondoltam soknak. Ez a sok minden, ami itt van, azt jelenti, hogy komolyan gondolták. Nem akarok elérzékenyülni, mert nem vagyok sírós ember. Harminc zsák ruha gyűlt össze, élelmiszer, több láda alma, paprika, káposzta, liszt, mák, cukor, tea, kakaó, sütemény...

Sok mindenre szükségük van?

Ha több van, akkor továbbadjuk, annak, aki még jobban rászorul, mivelhogy nonprofit szervezetként van másik tevékenységünk is: a humanitárius szolgálat. Nyitottunk a cigányság felé Gömörben, Jókán, Nagymagyaron. Azokat a ruhákat, melyeket a német testvérek küldtek, kiválogattuk, elraktuk a gyerekotthon raktárában, a felnőtt ruhákat, cipőket továbbadtuk, ugyanígy az orvosi műszereket, gyógyászati segédeszközöket, járókákat, tolókocsikat, felnőtteknek pelenkákat. Ezeket mi nem tudjuk használni, de mivel kaptuk, oda adjuk, ahol szükség van rájuk, a pozsonypüspöki kórháznak például. A gömöri cigányságnak fogászati rendelője lett, szintén rajtunk keresztül. Amit kaptunk, s amit nem tudunk teljes egészében felhasználni, továbbadjuk két intézetnek, ahol nagyobb szükség van rá, de addig raktározzuk, amíg el nem juttatjuk hozzájuk. Az is hitből fakadó, hogy ha Isten ad, és több van, akkor azt tovább kell adni. És ha kevés van, azt is meg kell osztani azzal, aki még jobban rászorul. Istennek hála, most bővelkedünk – ha az állami gyermekotthonokat nézzük –, és nemcsak anyagi tekintetben, hanem a gyermekek érzelemgazdagsága tekintetében is. De lehet, hogy nekünk sem lesz anyagilag mindig ilyen jó.

Ha valaki jelentkezik Önöknél, hogy szeretne gyereket vállalni, hogyan fogadják? Mit tanácsolnak neki?

Elbeszélgetünk vele, ő elmondja, mit szeretne, címeket adunk, ahonnan kisgyereket lehet adoptálni, mert nálunk nincs csecsemő.

Segítettek már szülőket örökbefogadáshoz?

Hogyne. Az egyik a mi négyéves Slavomíránk, egy német házaspár fogadta örökbe, külföldre kerül. Felkeresett bennünket egy itteni házaspár, megadtuk a nagyszombati csecsemőgondozó címét, és ma már két gyermekük van.

Az otthon lakóinak többsége nem árva. A szülők tartják velük a kapcsolatot?

Van, akinek van kapcsolata, van, akinek nincs. Inkább az a baj, hogy a szülők magukhoz szippantanák a gyereküket, és olyan ábrándokkal kecsegtetik őket, amelyeket nem tudnak nyújtani. Van, hogy a gyerek beugrik, de aztán felébred. Ha a szülőnek megvan az engedélye, jöhet látogatni, de ez nem jellemző. A gyerek is mehet látogatni a szülőt, ha az eljön érte, biztosítja a megfelelő környezetet. A szünidőben többnyire a nagyszülőkhöz mennek, aki pedig nálunk marad, annak biztosítjuk a családias légkört.

Önök férj-feleség. Saját gyerekeik vannak?

Még nincsenek.