Akárhogyan számoljuk: ez még a 20. század

A Hollandiában működő cseh koreográfus a modern balett ragyogó állócsillaga, stílusa sok fiatalabb pályatársa számára etalonnak számít. Ezúttal két olyan szlovák művész tiszteleg karizmatikus személyisége és kimagasló életműve előtt, akik maguk is nála, az általa világhírűvé lett hágai Nederlands Dans Theater (NDT) együttesében táncoltak. Mário Radačovskýra, a Szlovák Nemzeti Színház balettigazgatójára, aki hét évet töltött ott, ez már csak múlt időben érvényes, Lukáš Timulák viszont ma is az NDT megbecsült szólistája. A műsoron két eredeti Kylián-koreográfia, az Un ballo és a Hat tánc szerepel, ezenkívül Mário Radačovský Inspiráció és 68 című balettje, valamint Timulák Real Time c. kompozíciója.

A nyitó szám, az Ihlet (Inš?pirácia) Radačovský és a kanadai Anik Bissonette közös koreográfiája, ők is adják elő. Egy zeneszerző (Radačovský) vívódásait jeleníti meg, amelyeknek az Ihlet (Bissonette) megjelenése vet véget. Ennyi a történés, az ötlet nem túl eredeti, de itt nem a mi, hanem a hogyan a lényeges. A kompozíció ezen a téren sem nyújt semmi újat, kifejezési eszköztára erősen kötődik a klasszikus baletthez, amit ehhez Radačovský a szabványos kortárs európai táncnyelvből hozzáad, csupa közhely. Az egész kissé banális, kissé érzelgős, kissé terjengős, csupán a légies Bissonette átélt tánca, no meg persze Mozart muzsikája élvezhető.

A másik Radačovský-kompozíció, a szülőföldön maradás és az emigráció közötti választás kínját idéző 68 is kissé túlbeszélt, a többszöri comebackek lankasztják a nézőt. Itt a témaválasztás érdekes, de a kifejezőeszközök nem bizonyultak elegendőknek a szándék adekvát megvalósításához.

Timulák Real Time c. kompozíciója egy nagyáruházban játszódik le. Az elidegenedett tömeg hangyabolyszerű nyüzsgését csak a hatalmas vetítővásznon látjuk, az öt szólista hol ott, hol a színpadon jelenik meg. Bár a kétsíkú történés, a játék az idővel érdekes asszociációkat kelt és többféle interpretációt kínál, a kivitelezés nem táncbarát, a filmvásznon zajló jövés-menés eltereli a figyelmet a táncosokról, akiket néhány gyakran ismétlődő, minimalizált mozdulatsorra ítélt a koreográfus.

Kylián Ravel zenéjére komponált Un ballója hét pár tiszta vonalú, érzelemdús tánca. A teljesen sötét színpadot fentről misztikus hangulatot keltő gyertyafény világítja meg. A táncosok időnként a sötétből bukkannak elő, hogy ismét a sötét háttérbe olvadva tűnjenek el. Mozdulataik mindig Ravel csodálatos zenéjének logikáját követik, különösen szép a Pavan méltóságteljesen áradó dallamának ütemére emelkedő női karok hullámzó mozgása. Hogy ne ringassuk bele magunkat túlságosan a nemesen nosztalgikus hangulatba, Kylián egy fricskával, a táncosnők égnek meredő, meztelen combjaival tesz pontot a darab végére.

Az est fénypontja a Mozart muzsikájára készült, fergeteges humorú Hat tánc. Sziporkázó ötletek, pár- és szerepcserék kacagtató kavalkádja, amely remek lehetőséget kínál a táncosoknak a felszabadult mókázásra. Azok élnek is vele, élményszámba menő produkcióval ajándékozva meg a közönséget. Neveket nem sorolok, mert az est minden egyes táncos közreműködőjét meg kellene említeni. Zömük – a nemzetközi karriert befutott Rada?čovskýhoz és Timulákhoz hasonlóan – a pozsonyi Eva Jaczová Tánckonzervatóriumban végzett. Ott szerzett tudásuk a legkülönbözőbb stílusok interpretálására és a legfinomabb mozgásbeli nüanszok megjelenítésére teszi őket alkalmassá. Univerzálisan használhatók, a 21. század stílusa sem okozhat nekik gondot. Ez azonban még várat magára, bár a premiert megelőző sajtótájékoztatón úgy harangozták be az estet, mint a 21. század balettjét. Kylián Un ballójának 1991-ben, Hat táncának pedig 1986-ban volt az ősbemutatója – akárhogy is számoljuk, ez még a 20. század. A másik három koreográfia is minden szálával az előző századhoz kötődik, egyetlen milliméterrel sem előzte-haladta meg a nagy példaképet.