Adventi léleksimogatás a feketék templomi zenéjével

dd
Dunaszerdahely |

November 16-án ismét Dunaszerdahelyre látogat a New Yorkban alakult The Golden Voices of Gospel kórus, akik Michael Jacksonnal és Mariah Carey-vel is dolgoztak már. Ez lesz európai turnéjuk első állomása, másnap a budapesti Szent István-bazilikában lépnek fel.

A gospel templomi zene, de nem hívők számára is hatalmas élmény, amikor a szólista és a kórus felelget egymásnak, ütemes tapssal, táncmozdulatokkal kísérve a vérbő spirituálékat, soulos hangulatú dalokat. Általában nem kell noszogatni a nézőket, hogy kövessék a ritmust, még a kimért németeket sem. Ezt már Dwight Robson tiszteletestől, a kórus alapítójától és vezetőjétől tudtuk meg, akit a németországi Aachenben értünk el telefonon.

Ez a kórus többször, több városban is fellépett már Szlovákiában. Ugyanaz a felállás érkezik most is, mint legutóbb?

Huszonkét éve működünk, ezalatt folyamatosan cserélődtek a tagok. Legtöbben a kórussal párhuzamosan más formációkban is énekelnek, vagy máshová költöznek és nem tudnak rendszeresen részt venni a próbákon, koncerteken. Úgy mondanám, hogy van egy szélesebb kör, akik ismerik a repertoárt, és ha idejük engedi, beszállnak egy-egy turnéba.

Ha jól tudom, ön Németországban telepedett le, és a kórusnak is ott a székhelye…

Igen, kezdetben még rendszeresen hazajártam New Yorkba, de aztán meguntam a kétlakiságot. A kórustagok közül is sokan Németországban telepedtek le, illetve az itt élő művészek közül kerülnek ki a tagok. Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár évben sokkal több amerikai zenész költözött át Európába, mint korábban. Egyszerűen jobban érzik itt magukat, jobban tudnak érvényesülni. Az sem mellékes, hogy az évek alatt sikerült találnom néhány remek európai promótert, koncertszervezőt, mint például az elóKoncert, akikkel öröm együtt dolgozni. Amerikában valahogy nehézkesebben mennek ezek a dolgok.

Az itteni közönség azonban más, mint az amerikai, nálunk egzotikumnak számít a gospel, illetve inkább zenei, mint spirituális élmény. Előfordul, hogy valaki a zene miatt érkezik és olyasmire bukkan, amire nem is számított? 

Pontosan ez a célunk. A gospel lélekmelegítő zene, ezek a dalok Isten dicsőítésére születtek. Sok ilyen visszajelzést kapunk. Ezekben a nehéz időkben, az ukrajnai háború árnyékában az embereknek még inkább szükségük van egy biztos pontra, mert nehéz terheket cipelnek. Nap mint nap borzalmas felvételeket látnak a híradóban, ami akkor is negatívan hat rájuk, ha nem is tudatosítják, mitől szomorúak vagy ingerlékenyek. A pandémia is nagyon megviselt mindenkit. Minket is, hiszen hosszú hónapokon át nem léphettünk fel. Szóval nem állítom, hogy valaki a mi koncertünk hatására tér meg, de kap valami felemelőt, béke száll a lelkére, és talán közelebb kerül Istenhez is.

Örömmel fedeztem fel a YouTube-on elérhető felvételeik között egyik kedvenc számomat, a Walking In Memphist, ami pont erről szól. A főhős Elvis-turistaként érkezik Memphisbe, aztán megérzi a gospelt a levegőben...

Igen, ez jó példa. Az illető lelki vigaszt talál, teljesen váratlanul. A mostani műsorba nem tettük be ezt a dalt, de az ön kedvéért szívesen elénekeljük Dunaszerdahelyen! A gospel egyébként már a hatvanas évektől beépült az amerikai könnyű-zenébe, mert sok későbbi popsztár kezdte pályáját templomi kórusokban. A lepukkant városnegyedekben általában a templom az egyetlen hely, ahol a szegény sorsú, tehetséges fekete fiatalokat felkarolják, foglalkoznak velük. Ott éri őket az első sikerélmény is, amikor a kórusvezető rájuk bíz egy szólót, mert észreveszi, hogy különleges hangjuk van. És magukkal viszik az ottani hangulatot, illetve mindazt, amit az éneklésről megtanultak.

Úgy látom, a The Golden Voices of Gospel is igyekszik becsempészni a gospelt a popzenébe. Az egyik felvételen Michael Jacksonnak segítenek be az Earth Song-ba, máskor Mireille Mathieu vagy Bonnie Tyler mögött énekelnek.

Hú, most lelepleződtünk! Mondhatnám, hogy a dúsabb hangzás volt a cél, vagy azt, hogy jól mutat egy gospelkórus a popsztár mögött, de ez nem lenne teljesen igaz. Tényleg szeretnénk ráirányítani a figyelmet erre a fantasztikus zenei világra. Akik megkeresnek minket, általában maguk is hívő keresztények. Bonnie Tyler például minden koncertje előtt elmond egy imát az öltözőben.

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?