Adieu, Maurice

Csak a kritikusai és a nagyvilág hívta Béjart-nak, táncosai, kollégái, számára mindig is Maurice volt. Maurice, a mágus. A nagy varázsló. A kortárs balett egyik legnagyobb egyénisége, vezető koreográfusa, csodás alakja, nagy újítója.

Sosem betegeskedett. Ha baja volt is, nem mondta – gyógyította. Tánccal, beszédes mozdulatokkal, érzelmekkel töltött, apró gesztusokkal. Tizennégy évesen már Párizsban, a Nemzeti Opera színpadán táncolt, később Roland Petit társulatával járta a világot, majd Stockholmban koreográfusként is bemutatkozott. 1960-ban, Brüsz?szelben alapította meg mára legendás társulatát, a XX. Század Balettjét, amellyel olyan táncosokat adott a világnak, akik nemcsak tudásukkal, érzéki kisugárzásukkal is hatni tudtak. Jorge Donn volt a leghíresebb Tűzma?dara, az ő testére komponálta a Bolerót és a Rómeó és Júliát is. Aztán sok évvel később, amikor már Donn az égi színpadon táncolt, Mozart és a Queen zenéjére készült Tánc az életért című frenetikus erejű koreográfiájával áldozott emlékének. 1970-ben a belga fővárosban iskolát alapított, majd miután áttért az iszlám hitre, a fekete kontinensen az École Mudra Afrique-ot is létrehozta. 1987-ben elhagyta Brüsszelt és a svájci Lausanne-ba költözött, ahol Béjart Ballet néven új együttest alapított. Ezzel a társulattal vendégszerepelt pár évvel ezelőtt Budapesten, és ott is akkora sikerben, elismerésben volt része, hogy az előadás után azt ígérte, hamarosan visszajön. Nem telt el nagy idő, a Béjart Ballet ismét a magyar fővárosban lépett közönség elé, de a Mester már nem volt jelen. Egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy utazzon, mondták a táncosai, de senki sem gondolta, hogy ennek komoly oka lehet. Ma már tudjuk: az volt. Gyógyíthatatlan betegsége akadályozta abban, hogy repülőre üljön.

Előttem az arca, ahogy a Vígszínház színpadán áll: fekete garbó, fekete nadrág, fekete cipő, piros sál. Táncosai kezét fogva bámul a nagy, fekete lyukba. Fürdik a fényben, miközben ő maga semmit sem lát. „Jó itt – fogalmazott tömören. – Hol vággyal, hol félelemmel tölt el ez a sűrű, áthatolhatatlan sötétség. Veszélyesen vonz. Akár a szerelem.”

Adieu, monsieur Béjart.

Ég önnel, Maurice.

Köszönet mindenért.