Ádám almái - online színház

ddddd

Korábbi tájékoztatásunkkal ellentétben nem élőben, hanem az online térben mutatkozik be holnap este a legújabb hazai magyar színházi formáció, a pozsonyi székhelyű Trepp. Az Ádám almái című előadást Rédli Károly rendezte. 

A nézők tehát egy előre felvett előadást láthatnak holnap 20.00 órától, illetve vasárnap, ugyancsak 20.00 órától. Március folyamán még két alkalommal, 23-án és  27-én lesz alkalmuk megnézni a produkciót, amelyre a pandémia alatt alaposan megismert navstevnik.online felületen kaphatóak jegyek. 

Az Ádám almái egy abszurd feketekomédia. Közmunkára ítélt furcsa emberek közössége lakja Ivan Fjeldsted plébániáját. Ivan optimista világnézetével, istenhitével és az emberiségbe vetett rendíthetetlen hitével igyekszik összetartani az itt élőket: Gunnart, a valaha nőket erőszakoló lecsúszott alkoholistát és Khalidot, a pakisztáni benzinkútrablót. Ide érkezik meg a neonáci Adam. Ivan így üdvözli: „Gonosz emberek nem léteznek. Mi az ilyenekben nem hiszünk.”

Az előadás szereplői Hostomský Fanni, Melecsky Kristóf, Hégli Bence, Szebellai Dániel/Peter Kiss, Katona Eszter és Michal Noga, zongorán közreműködik és egyben az előadás zeneszerzője Ján Cibula. A díszletet Anna Revická, a jelmezeket Lea Šaryová tervezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?