Ábrándok és mámorok

Bernard-Marie Koltés A néger harca a kutyákkal című színművét német színészek adták előCtibor Bachratý felvételeA pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban Martin Čičvák állította színpadra a kortárs német dráma kísérletezőjének, Roland Schimmelpfennignek Arab éjszakák c. darabját. A történet, amely egy bérház labirintusában bolyongó öt szereplő monológjaiból szövődik egybe, a banalitás titkait és a véletlen költészetét használja ki az új évezred életérzésének bemutatására. A szereplők nem belső érzéseiket osztják meg velünk, hanem pontosan leírják, mit tesznek, mi történik velük. Beszélgetéseikből a párbeszédek elmesélése marad. Ez a sivár világ azonban titkokat rejt, egy bűnös csók az egyik szereplőt egy konyakosüvegbe varázsolja, s onnan kommentálja az eseményeket, egy másikat sivatagi romantikához segíti. Čičvák szinte képregényfigurákká laposítja szereplőit, viszonyaik és helyzetük feszültségét kinullázza idiotizmust súroló viselkedésükkel, grimaszaikkal, reakcióikkal. A színészi stilizáció is több lehetőséget kever: van illusztratív pantomim, suta, civil mozgás, absztrakttá transzformált mozdulat és statikusság. Minden frissessége ellenére az előadás zavaros, és megelégszik az anekdotával, a fáradt és monoton korszakát élő Nemzeti színészeit teljesen más fényben láttató alakítások jelentik fő vonzerejét. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a Doskyn (az Évad Színházi Díjai) a legjobb előadás, a legjobb rendezés és a legjobb díszlet díját is ez az előadás kapta.

A tavalyi rendezői díjas Svetozár Sprušanský a nyitrai Andrej Bagar Színházban Ingmar Vilqist Anaeróbiáját rendezte meg, amely három kétszereplős és egy négyszereplős egyfelvonásosból áll, s a másság divatos témáját dolgozza fel nagyon ódivatú, konzervatív formában és szemlélettel. A homoszexualitás, a heteroszexualitás és az elvont szerelem vizsgáltatik érzelgős, a vitát és nosztalgiát gépiesen váltogató dialógusokban. A rendezés még jobban fölerősíti a szöveg szépelgését, a viszonyok sematikusságát és anyagtalanságát. Bartha Andrea díszlete elemeli a darabot, de ellentmond a szövegben elhangzó információknak a térről, ráadásul a rendezés ezt nem kezeli, úgy tesz, mintha a díszlet nem diktálna bizonyos szabályokat.

A félprofi pozsonyi SkRAT Színház Közép-Európa szeret téged című előadásában a szlovák színházi avantgárd különböző műhelyeinek négy tagja találkozott egymással, hogy kollektív improvizációjukból kibomoljon egy sajátosan szlovák reflexiója az EU-csatlakozásnak és a globalizációnak. Ám mintha nem bíztak volna a civilen előadott, a banalitás és a bizarrság határán egyensúlyozó dialógusokban, s ezért vulgáris, erőlködő, eredetieskedő intermezzókkal szakították meg a jeleneteket, s a játékmód is egyre görcsösebb és harsányabb lett.

A legendás prágai Divadlo na zábradlí az utóbbi idők csehországi trendjének szellemében egy 19. század végi klasszikuson keresztül vizsgálja és hiperbolizálja a cseh-morva mentalitást, a társadalmi-kulturális gyökereket. Gabriela Preissová Hűtlen gazdasszony c. darabja a hazug, erkölcscsősz közösséget állítja szembe a szabályokat áthágó, mégis mindig tisztességre, őszinteségre törekvő egyénnel. Jiří Pokorný a szöveget mai drámaként értelmezi, ami ugyan valamelyest erőszaktételnek tűnik, mert manapság a házasságtörések, vallási és társadalmi ellentétek ritkán végződnek tragikusan, de mozgalmas és szép képek komponálására ad alkalmat. A falusi táncmulatság egy szocialista kultúrházba kerül, a fiatal házasok egy bérház valahányadik emeletén laknak, a vállalkozó szerető egy nagy úszómedencét épít. A 19. század témái, a múlt század ötvenes éveinek külsőségei és a mai életérzés kellene, hogy egységet alkossanak. A rendező azonban inkább jelenetekben, mint egészben gondolkodott. Ez az előadás is a „mi nincs” kérdését járja körül, pedig talán nem is ez volt a célja. A „mi van” kérdésére nem tudja a választ.

A madridi La Carniceria színház a rendező Rodrigo Garcia antiglobalista, Amerika-ellenes pamfletjét vitte színre Ronald, a McDonalds bohóca címmel. Három kitűnő mozgású, szuggesztív színész több ezer korona értékű ételt tett tönkre. A padlóra öntözött tejben, borban vergődtek epileptikusan, vudu szertartást idézőn csapkodtak-vagdostak a földhöz joghurtot, zöldséget, gyümölcsöt, félkész és nyers ételeket, s a levegőből a szájba röppenő sült galambot parodizálva ennivaló-csomagok zuhogtak alá. A hatásos, de egy idő után monotonná váló démoni destrukciót meglehetősen primitív és felületes világlátású monológok szakították meg. Az összekötő motívum a McDonalds azonosítása a boldogsággal és a jóléttel, s annak szembeállítása a harmadik világ nyomorával, kétségbeesésével. A rengeteg provokatív, tabudöntögető, fölöslegesen szájbarágó elemet felsorakoztató előadásban az indulat és az elhivatottság egyre inkább elfoglalta a fantázia és a metaforákba sűrítés helyét.

Afrikában játszódik Bernard-Marie Koltés színdarabja, A néger harca a kutyákkal, melyet a berlini Volksbühne am Rosa-Luxemburg-Platz színészeivel a bolgár származású Dimiter Gotscheff állított színpadra. Afrika ez esetben az idegenség, az elesettség metaforája. A négerség is egyszerre szerep, identitás, csak a külső szem számára látható állapot – vagy éppen az élő hagyomány. Két órán keresztül záporozik a magasból a színes konfetti, idézőjelbe téve a saját legbelsőbb titkaikra rácsodálkozó szereplők monológjait. A nemzeti hovatartozást és kultúrákat jellemző egyszerűsítésekkel és közhelyekkel mesterien bánik az előadás, de szintén nem tud ellenállni a publicisztika-ízű aktualizációnak. Nem jellemek és viszonyok, hanem állapotok és hangulatok érdekelték a rendezőt. Érdekes a valóság illúziójának elutasítása és a koncertet, happeninget idéző külsőségek vállalása, a szövegcentrikusság nagy állóképbe foglalása.

A budapesti Krétakör Színház Schilling Árpád vezette csapata a realizmus lehetőségeit vizsgálta Csehov legérzelmesebb és legmű-vészibb darabjával, a Sirállyal. A finom, szellemes ötletek, a pillantásokból, testtartásokból kibontakozó előadás nem csupaszodik le teljesen, a rengeteg nevetésnek és sírásnak színházszaga van, mégis sűrűsödik a reális idő.

A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház ötletekre szedte szét Csehov Három nővérét. Maguk az ötletek is illusztratívak vagy öncélúak voltak, a megvalósítás pedig alulmúlta a gegek silányságát. Radu Afrimot, a rendezőt nem érdekelték viszonyok és problémák, a szereplőkről tudható kül-sőségeket kommentálta, Csebutikin orvos ezért nővér-fityulát kap, Andrej, az öcsike furcsa és ízléstelen nőt vesz feleségül, ezért biztosan homoszexuális és rózsaszín hálóinget hord, Versinyin szenved a feleségétől, aki öngyilkosságaival zsarolja, ezért be kell hozni a színpadra egy nőt, hurokkal a nyaka körül, aki őrülten kacarász. A rendező nem a darabot tölti meg élettel, vagy akár sajátos interpretációból következő tartalommal, hanem a legócskább közhelyelképzeléseket parodizálja, egydimenziós karikatúra-figurákat csinál a szereplőkből, s meg sem kísérli egy pici mélységét is felvillantani a történéseknek.

A moszkvai Teatr.doc Ivan Viripajev Oxigén c. szózuhatagából készült, műfajilag nehezen behatárolható előadását hozta a fesztiválra Viktor Rizsakov rendezésében. A beharangozó sokat ígér, rap-színházat élő DJ-vel. Sajnos, a rap egyszerű és egyhangú hadarás, a DJ pedig kész zeneszámokat adagol minden keverés, manipuláció nélkül. Két Szása – egy férfi és egy nő – a tízparancsolat vezérfonalával bolyong a mi korunkban, nemzeti hovatartozásukban gyökerező nemzetek fölötti létezésükben összekeveredik alantas és fennkölt, történelmi tanulság és jelenkori káosz, fikció és dokumentum, divat és időtállóság. Az alkotók nagyon bíznak a szövegben, de nem segítik sem rendezői, sem dramaturgiai eszközök variálásával. Egyszer-kétszer fölvillantják, milyen szerepe lehetett volna a koreográfiának a darabban, de ez éppen arra elég, hogy még erősebben érezzük a kidolgozottság hiányát. A legfájdalmasabb azonban mégis az, hogy a műfajilag is újszerű koncert-színház nem valósulhat meg, a DJ nem válik harmadik szólammá, az előadás nem találja meg anyagát. Nem teremti meg világát.