A zenekar a sajátja ellen beszél

Mint ismert, a Radiohead a hetedik, In Rainbows című stúdiólemezét először az interneten kínálta letölthető formátumban – két hónapig a rajongó dönthette el, mennyi pénzt ad érte: egyáltalán fizet-e érte, vagy ingyen tölti le.

Mint ismert, a Radiohead a hetedik, In Rainbows című stúdiólemezét először az interneten kínálta letölthető formátumban – két hónapig a rajongó dönthette el, mennyi pénzt ad érte: egyáltalán fizet-e érte, vagy ingyen tölti le. Közben az együttes új kiadó után nézett, szerződése az EMI alá tartozó Capitol Recordsszal ugyanis lejárt, és azt nem hosszabbította meg. A 2007 utolsó napján fizikai formátumban is napvilágot látott hanghordozó Nagy-Britanniában az XL Recordings nevű független londoni kiadó, az Egyesült Államokban az ATO Records gondozásában jelent meg. Mostanság áll a bál a Radiohead és az EMI között. A lemezcég a tervek szerint június 2-án válogatásalbumot dob piacra a zenekar dalaival, aminek Thom Yorke-ék „nem igazán örülnek”. „Feleslegesnek tartjuk a válogatáslemezt, hiszen nekünk nincsenek a szó szoros értelmében vett slágereink. Nem értjük, ezzel mi a célja a kiadónak. Ha bennünket is megkérdezett volna, talán össze tudtunk volna hozni egy jó anyagot. Most már semmit sem tehetünk, a nélkülünk összeválogatott nagylemez megjelenik” – nyilatkozta Thom Yorke, az együttes frontembere. (pj, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?