A víz érintése című filmet szerzői jogok megsértésével vádolják

London.

London. Guillermo del Toro 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése című filmjének ötlete „nyilvánvalóan” a néhai Paul Zindel Pulitzer-díjas író egy 1969-es darabjából származik – állítja Zindel fia, hagya-tékának gondozója.

David Zindel, az amerikai színdarabíró fia a The Guardian című brit napilapban annak a véleményének adott hangot, hogy A víz érintésének elkészítéséhez engedély nélkül használták fel Paul Zindel egy darabját, amit ötven éve Let Me Hear You Whisper címmel mutattak be televíziós produkcióként.

A film gyártója, a Fox Searchlight közleményében tagadta, hogy a film rendezője és társ-forgatókönyvírója, Guillermo del Toro valaha látta volna Zindel darabját. „Del Toro 25 éves pályafutása alatt tíz játékfilmet forgatott és mindig készséggel elismerte, hogy milyen hatások ihlették” – hangsúlyozta a stúdió hozzátéve, hogy szívesen ülnek le megbeszélni a kérdést a Zindel családdal.

Zindel színműve egy kutatólabor takarítónőjéről szól, aki érzelmi kapcsolatba kerül egy fogva tartott delfinnel és megpróbálja megmenteni.

„Megdöbbentett minket, hogy egy nagy stúdió elkészíthet egy olyan filmet, amely ennyire nyilvánvalóan az apám egyik művéből származik, anélkül, hogy bárki felismerné ezt és hozzánk fordulna a jogok megszerzéséért” – írta Zindel egy emailben a Guardiannek.

A kritikusok körében is elismerést aratott A víz érintése forgatókönyvén del Toro mellett Vanessa Taylor dolgozott. A rendező korábban elmondta, hogy a film ötlete „egy gondnokról szól, aki elrabol egy kétéltű embert egy titkos kormányzati létesítményből” egy Daniel Kraus regényíróval – a film egy producerével – való beszélgetés alatt merült fel. Kraus honlapja szerint a film az általa és Del Toro által kitalált eredeti alapötlet nyomán született.

A víz érintésében is egy takarítónő a főszereplő (Sally Hawkins), aki a 60-as években egy baltimore-i laboratóriumban dolgozik, ahol beleszeret egy tengeri teremtménybe, és megkísérli megmenteni. A film kreatív stábja eredeti ötletként tálalta a produkciót, és nem tett említést inspirációként Zindel darabjára. A hasonlóságokat Zindel rajongói vetették fel a közösségi médiában, az író fia is ennek nyomán tett lépéseket és állt a nyilvánosság elé.

Mindkét történetben egy laboratóriumban éjszakai műszakban dolgozó takarítónő a főszereplő, aki beleszeret egy vízi lénybe, egy titokzatos tudományos kísérlet alanyába. A takarítónők mindkét produkcióban meg akarják menteni a lényt, és szennyestartóban akarják kicsempészni. Hasonlóságot mutat, hogy mindkét takarítónőnek van segítőtársa, a darabban Danielle, Del Toro filmjében Octavia Spencer alakításában Zelda.

A The Guardian szerint ugyanakkor jelentős különbségek is vannak a két mű között: Del Toro főhőse, Elisa néma és jelnyelven kommunikál a lénnyel. Újabb eltérés, hogy Elisa meleg barátja is fontos szerepet játszik a filmben. Továbbá másként is végződik a két történet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?