A vasfüggöny két oldalán

Vasfüggöny zárja körül a színpadot. Az innenső oldalon csak egy ikersír meg egy határőrbódé van, és később az ide-oda lézengő, nyugalmát nem lelő szellemmenyasszony. Na meg mi, a nézők, akik kívülről, a látszólagos szabadságból szemléljük, mi zajlik ott, a szögesdróton túl. Amíg rá nem eszmélünk, hogy az a bizonyos vasfüggöny mindenkit elzár és körbezár: összemosódik az innenső és a túlsó oldal.

Az embereket – népeket, faluközösséget, családokat és barátokat – szétválasztó, erőszakos határállítás abszurditása a központi motívuma Zelei Miklós Zoltán újratemetve című „tragigroteszkjének” Vidnyánszky Attila rendezésében és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában. A darab pénteken vendégszerepelt a Komáromi Jókai Színházban, telt ház előtt: abban a színházban, melynek igazgatója, Tóth Tibor maga is a világhírűvé vált, „kettézárt” falu, Nagyszelmenc szülötte, és abban a városban, amelyet e faluhoz hasonlóan szintén egy országhatár szel ketté, egy olyan határ, amelyet mesterségesen, erőszakkal húztak meg az itt élők feje fölött.

Zelei Miklós drámájától szerencsére távol áll a múltba révedő, mindenért másokat okoló siránkozás vagy a nacionalista hőzöngés; helyette jó adag (ön)iróniával közelíti meg az egyik legabszurdabb anomáliát, melyet a 20. század kitermelt magából. A szereplők nem rejtik véka alá: ahhoz, hogy Julis néninek meg Maris néninek dalban kelljen átkiabálnia a szovjet birodalom nyugati vasfüggönyén keresztül, kinek született unokája éppen vagy ki özvegyült meg, bizony néhány helyi haszonleső kicsinyes „földéhsége” is hozzájárult annak idején. Amikor pedig a birodalom összeomlása utáni enyhülést kihasználva a jámbor kisszelmenciek végre átvinnék az esküvője napján a Gulagra hurcolt vőlegény koporsóját a határon, hogy végakarata szerint menyasszonya (Tarpai Viktória) mellett helyezzék örök nyugalomra, a koporsóban a megboldogult Zoltán Zoltánovics Zoltán (Rácz József) mellett a fináncok jó adag csempészárut is találnak. Így hiúsul meg sokadszorra is a régóta áhított határátlépés és újratemetés.

Vidnyánszky rendezésében a dráma keretei szétfeszítik a „kettézárt” falu mikrokozmoszát. Tablószerű karikatúrában mutatja be az elmúlt rendszer egyetemes abszurditását, melynek középpontjában a határt őrző szovjet-afgán kapitány, Izumrud Abdullovics Szultannuradov (Ivaskovics Viktor) áll: egy alkoholista, ópiumfüggő veterán, aki krédójával – „a hulla a legengedelmesebb állampolgár, magától oszlik” – a kommunizmus lényegét hivatott megtestesíteni.

Zelei Miklós darabjának van néhány gyenge pontja: az egyénített szereplők helyett inkább csak típusfigurákat látunk, az idősíkok folyamatos váltogatása, a különféle látomások és a valós történések gyakori összemosódása miatt könnyű elveszíteni a fonalat. Mindezek ellenére fontos és hiánypótló előadás, amely a meglehetősen kényes témát egyedi módon közelíti meg: a tragikus, tipikusan közép-kelet-európai léthelyzetet a fekete humor és az önirónia segíti könnyebben elviselni és feldolgozni.