A Tévé Nélküliek Társasága

A Tévé Nélküliek Társasága, azaz a Téenté egy tipikusan alsó kezdeményezésre létrejött, teljes mértékben non-profit, sehol sem bejegyzett társulás. Egyelőre két család a tagja, mondjuk, az egyik még nem tud róla. Minden kezdet nehéz.

Az úgy volt, hogy nincs tévém. Tudom, nem hiszik el. A postán sem hitték, csak gúnyosan mosolyogtak. Még akkor is, mikor felajánlottam, hogy tessék eljönni megnézni. Bármikor. Ezen is csak gúnyosan mosolyogtak, ami azért nem lepett meg, mert ezen a postán elég gyakran mosolyognak gúnyosan, ahelyett hogy keresztényi alázattal kiszolgálnának, mint normál fizető vevőt. Pedig tényleg nincs, mi több, soha nem is volt. Hogy nem is lesz, arra esküdni nem mernék, mert erős mákony a kék fény. Oly erős, hogy emberek milliói ülnek át hipnotikus transzban egész estéket. Tessék kipróbálni: faluhelyen minden házhoz bemehetünk, akár végig az egész lakáson, észre sem vesznek. Kész csoda, hogy ezeket az órákat nem használják ki élelmes betörő polgártársaink. Hát persze, hogy nem, hisz ők sem képesek szabadulni a varázs alól.

Jaj, hogy miket kaptam én már ezért. A leggyakoribb kérdés: „És akkor mit csinálsz egész este?” És hozzá még dühös hangon, mondhatni, számonkérőleg. Sőt gyanakodva! Hogy MER valaki esténként mást csinálni, mint tévézni? Hogy MER egyáltalán a sorból kilógni? És ha nem tévézik, mit csinál? Biztos valami retteneteset. Élve boncol gyerekeket. Lehet, hogy Pándi is így kezdte. Nem volt tévéje, a szemétnek. Visszakérdezhetek? Míg nem volt tévé, vajon mit csináltak az emberek esténként? Tán... tán csak nem...? Beszélgettek, mondjuk? Azannyát, lehet, hogy azért volt olyan kevés válás? Ebből is látszik, hogy őseink primitivizmusa nem ismert határokat. Hogy hogy bírták ki ép ésszel?

Bárkit biztosíthatok, ezer más dolgot lehet csinálni, mint guvadt szemmel ülni és hagyni, hogy agysejtjeinket távirányítással pusztítsák. Ha e kérdés többes számban hangzik el, ti. hogy „Mit csináltok...?”, akkor már nem is annyira dühítő, mint inkább szomorú. Ha ugyanis két embernek, aki minden bizonnyal kölcsönös szeretet által vezéreltetve él egymás mellett, doboz nélkül nincs mit csinálnia, akkor talán jogos a kérdés: tulajdonképpen minek is vannak együtt?

A másik dühítő kijelentés: „De hát így elmaradsz a világ dolgaitól!” Igen?! No, és mi az a fene nagy tájékozottság, ami tévé által állítólag nyerhető? Hogy ablak a világra? Ez egy igen szép kis szóvirág, de: A.) nem szeretném a világot egy ablakból megismerni. Mert, ugye, mi is látható egy ablakban? Jön-megy pár ember, elcsörömpöl egy villamos, a szomszéd veri a feleségét, szóval, semmi különös. B.) ha a dobozt mégiscsak ablakként tárgyiasítjuk, akkor bezony torzít az üvege. Vagy szerinted az ott igazándiból a való világ? A médiasztár úgy él, mint a képernyőn? Na látod!

Az emberi faj állítólag legmagasabb rendű képessége az az asszociációs folyamat, melynek során pici grafikus jelek egymásutánjából képeket, hangokat, illatokat, érzelmeket – tehát egy egész világot – képes megjeleníteni. Ezt röviden amúgy olvasásnak nevezik. Aztán van a második legmagasabb rendű folyamat, amikor is a hallott hangokból képes ugyanerre a csodára. Mondják az okosok, ezért jó mesélni egy kisgyereknek, mikor még nem tud olvasni. Esetleg rádiózni, az még mindig viszonylag közvetlen kapcsolat. A sor végén áll az aszszociációs képességek harmadik fajtája, amikor is a képeket csupán passzívan befogadjuk. Mélán, tátott szájjal, csipszet roppintgatva, kólát szörtyintgetve. Persze, nem tiltható. Akinek tetszik, ám tegye. De elég sokszor hallani: „Már nem is tudom, miért nézem... Ha megnézem az első részt, muszáj végignéznem...”

Dobozt nem tartani otthon, merthogy nem tudnánk neki ellenállni: ez hasonlatos az alkoholista magatartásához, aki nem tart otthon italt, mert tudja: úgyis meginná. Gyáva magatartás? Az. De eredményes? Igen. Akkor meg? Egy tetovált, ennek ellenére gondolkodó ember nyilatkozta: „Tudod, mi a különbség a tetovált meg a nem tetovált között? A tetováltat nem zavarja, hogy te nem vagy tetovált.”

Szóval, ne piszkáljanak. Ha a doboznézők továbbra is ellentétes magatartást tanúsítanak velünk, téentésekkel szemben, akkor kard ki kard. A legagresszívebbeket elkapjuk, egy székhez láncoljuk és kínozni fogjuk. Egy nap tévé nélkül. Két nap tévé nélkül. Az áldozat ordít kínjában. Elolvasod a Háború és békét, teee...! Leülsz beszélgetni családtagjaiddal? Miíí...? Lesznek áldozatok. De ahogy a norvégok mondják: ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. Éljen a Téenté! (Várjuk a további őrülteket.)