A társulat miatt vállalta a posztot

Május elsejétől Lévay Adina a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője. A Budapesten élő rendezőnő nevét a hazai közönség az Őszi álom és az Anyám azt mondta, hogy ne című kortárs szín?művek előadásai kapcsán ismerte meg.

„Azt szeretném, hogy a nézők örömmel és lelkesedéssel jöjjenek be a színházba”Dömötör Ede felvételeMájus elsejétől Lévay Adina a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője. A Budapesten élő rendezőnő nevét a hazai közönség az Őszi álom és az Anyám azt mondta, hogy ne című kortárs szín?művek előadásai kapcsán ismerte meg. Ez utóbbi rendezése júniusban Kisvárdán, a határon túli magyar színházak jubileumi fesztiválján is látható lesz A bor című zenés falusi történet mellett.

Lévay Adina nem lepődött meg a felkérésen. Külsős művészeti tanácsadóként az egész ünnepi, ötvenötödik évadban részt vett a színház munkájában. Tóth Tibor színházigazgató felkérésére próbákat nézett, majd elmondta a véleményét a látottakról. Kiderült, hogy hasonló a színházi ízlésük, jól tudnak együttműködni, és bíznak egymásban. Ennek eredményeképpen most közös célnak tekintik a színház működtetését. Elképzeléseiről, jövő évadbeli rendezéseiről, terveiről faggattuk az új művészeti vezetőt.

Lesz elég ideje a művészeti vezetésre a rendezés mellett?

A jövő évadra Magyarországon nem vállaltam előadásokat, hogy minél több időt tölthessek a színházban. Hetente háromszor járok Komáromba, de a munkámnak nincs vége, amikor felszállok a vonatra hazafelé. Folyamatosan foglalkoztatnak a színház dolgai. Persze, rendezni is fogok.

Két alkalommal már dolgozott a komáromi színészekkel. Milyen benyomásokat szerzett róluk?

A társulat miatt vállaltam a posztot. Szerintem nagyon jó társulat. Eddigi rendezéseim során azt tapasztaltam, hogy a színészek tehetségesek, nyitottak és összetartóak, ami nem utolsó szempont. De ugyanazt gondolom azokról az emberekről, akik a háttérmunkát végzik, ami nélkülözhetetlen egy előadás sikeréhez.

Itteni rendezései során sikerült megismernie a közönséget, amelynek a Komáromi Jókai Szín?ház az előadásait tartja?

Még nem ismerem annyira, de azzal, hogy ide jöttem, nemcsak a színháznak köteleztem el magam, hanem ennek a közönségnek és közösségnek is. Az egyik fontos feladatomnak tekintem, hogy megértsem és megérezzem a város, a közeg lüktetését.

A színházban az idei nyár az építkezés ideje. Felújított nézőtér és több újdonság várja majd ősztől a publikumot. A társulatban is lesznek változások?

Ha arra kíváncsi, kerülnek-e új színészek a társulatba, azt mondom, egyelőre nem. A társulat létszáma változatlan marad. Szeretném, ha megerősítenénk a színházat új emberekkel, de az majd egy hosszabb folyamat végeredménye lesz. Az új évad tervezésénél abban állapodtunk meg Tóth Tibor igazgatóval, hogy vendégeket csak akkor hívunk, ha indokolt. Azt szeretnénk, hogy mindenki kapjon megfelelő és elegendő munkát, és érezze, hogy a színházban pezseg az élet.

A darabválasztás sem lehetett egyszerűbb feladat. Merre tart majd az ötvenhatodik évadban a Komáromi Jókai Színház?

Játszunk gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, mindig szem előtt tartva a minőséget. Szerintem most az egész csapat azt szeretné, hogy magasra rakjuk a mércét, és jó előadásokat csináljunk. A stúdiót meghagyjuk kísérletező műhelynek. Ott lehet tologatni a határokat.

Kortárs dráma lesz?

Az új évadban nem, de a stúdiószínpadon szeretnénk teret adni a kortárs felfogásnak. Bár a nagyszínpadon is el tudnék képzelni nem hagyományos színpadi formákat.

Kik rendeznek ősztől Komáromban?

Pille Tamás rendezi majd az első nagyszínpadi előadást, a Háry Jánost. Czajlik József a stúdióban viszi színre az Antigonét. Számítunk arra, hogy jön Vidnyánszky Attila. Nagyon szeretem a munkáit, jól tud dolgozni a színészekkel. Bízom benne, hogy az ittléte a társulatnak is, a közönségnek is nagyon jó lesz. Méhes László egy szórakoztató előadást rendez majd. Attól a közös munkától is sokat várunk.

Mit látunk majd Lévay Adina rendezésében?

Először Machiavelli Mandragóráját és Müller Péter Szomorú vasárnap című darabját.

Friss évadot ígér?

Azt szeretnénk elérni, hogy a színészek a színházban örömmel és lelkesedéssel játsszanak. A nézők pedig ugyanilyen örömmel és lelkesedéssel jöjjenek a színházba. Ha ezt elértük, jól végeztük a dolgunkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?